Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
cfc219d9c64eff8d3bba3657a976aac7.jpg

Bayer Zsolt: A Zuschlag-narratíva

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Éveken át visszatérő téma volt jobboldalon, egymás között, fórumokon s mindenfelé, vajon mivel tudják rávenni az elvtársak a lebukottakat, hogy hallgassanak.

– Csak azt tudnám, mivel zsarolták meg Zuschlagot, hogy egy hang nélkül bevonuljon a börtönbe hat évre?

Ez volt a gyakori kérdés. A válasz pedig többnyire az, hogy a Cosa Nostra működéséből következik, a lebukottak nem dalolnak. S ha mégis, ha pentito lesz belőlük, akkor meghalnak. Vagy egész életükben menekülnek, lapulnak, új személyazonossággal egy másik földrészen.

Ebben aztán meg is állapodtunk. Ez a magyarázat fedi leginkább a baloldalról bennünk élő képet.

Zuschlag most megszólalt. Itt van a szemünk előtt a Zuschlag-narratíva. Nem kell hozzá különösebb tehetség, hogy az ember előre megírja, ki mit fog mondani, melyik oldal mit fog „kommunikálni” Zuschlag dalolásáról.

Az érintett és amúgy is ezer sebből vérző baloldal első lépésben mindent letagad. A név szerint említettek egyenként elhatárolódnak Zuschlag kijelentéseitől, és nyilván perrel is fenyegetőznek majd. Ezt fogja követni Zuschlag hitelességének, szavahihetőségének megkérdőjelezése, ami – lássuk be - nem lesz nagyon nehéz, hiszen „Cusi” hat évet húzott le a kóterben. Elmondják majd, hogy Zuschlag sértett ember, aki most így akar bosszút állni; s hogy nem véletlenül időzítette vallomásait a kampány idejére, s hogy ezért nyilván a Fidesztől kapott pénzt. S természetesen ugyanezt fogják ismételgetni a baloldali orgánumok szerzői és szereplői is.

A jobboldal ezzel szemben egyszerűen csak igazolva látja Zuschlag szavai által mindazt, amit a baloldalról gondol, s amit azért számos tény, napvilágra került botrány támaszt alá.

Eddig az egészben nincs semmi különös. Mindkét oldal teszi, amit tennie lehet és kell. Még párbajnak is lapos, banális és unalmas mindez, hiszen az egyik félnek csak fakardja van, s ha orosz rulettet játszanánk, akkor is tudhatjuk előre, a baloldal nem tud mást, csak feketét húzni. Mert hát régi bűnnek hosszú az árnyéka. Az ő bűnük pedig lassan százesztendős ezen a tájon.

Ám a Zuschlag-narratívában akkor is van izgalom. Pontosan az a momentum, amelyet a baloldal az ő ellehetetlenítésére és hiteltelenítésére fog használni.

A hosszú börtönévek.

Ez az izgalmas a Zuschlag-narratívában.

Egyszer megkérdezi unokája az öreg székelyt: - Nagyapa, aztán isznak-e a halak vizet? – Azt nem tudom fiam, isznak-e vizet, de hogy módjuk van rá, az biztos…

Ez az izgalmas a Zuschlag-narratívában. Zuschlagnak ugyanis volt módja végiggondolni mindent. Hat éve volt rá. Hat keserves év bezárva. Azt gondolom, sőt, hiszem, hogy ha csak valaki nem moral insanity, úgy hat év börtön megedzi a lelkét, és alkalmatlanná teszi l’art pour l’art hazudozásra.

Ezért gondolom, hogy Zuschlag mondandóját éppen az a hat év börtön hitelesíti. Mert hat év szenvedés áll mögötte. Mert egyikünk sem képes belegondolni, milyen lehet hat évet lehúzni egy cellában. Ráadásul olyan egyedül, amilyen egyedül ez az ember maradt, miután a csúcsról lezuhant a poklok fenekére. És azt is hiszem – miképpen hisszük mindnyájan ezen a politikai térfélen -, Zuschlag János nem magányos elkövető.

S ahogy ő maga mondja, „(…) én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam”. Igen. Feltehetőleg ez a lényeg. Valamint ez: „Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.”

Igen. Simon Gábor most bujkál valahol, s remegve várja, mi minden fog még kiderülni. Például a hazai bankszámlákról. S remegve várja az ítéletet. Látja maga előtt a tárgyalótermet, ahová majd belép egyszer csak Gyurcsány. Aki belépett Zuschlag tárgyalótermébe is, a cigányokat ölő gyilkosok tárgyalótermébe is. És ugyanúgy fog ránézni Simonra is, ahogy nézett Zuschlagra és a gyilkosokra. Ahogy a keresztapa néz a lebukottakra: - Csak pentito ne légy, mert megtalálunk…

Zuschlag átlépett a saját árnyékán. S a Cosa Nostra árnyékán. Talán másnak is sikerül.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Sport (729) Tereb (146) Politika (1582) Történelem (17) Gazdaság (702) Autómánia (61) Vetítő (30) Életmód (1) Heti lámpás (310) Tv fotel (65) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>