- 0
Az Adóvilág és az Adó és Vámértesítő, a NAV által hivatalosan alapított szaklapok.
Tekintettel arra, hogy az adóhivatal hivatalos szakmai álláspontját közvetíti a két lap a könyvelők, adótanácsadók fel, ezért a NAV mindenkori vezetője látja el mindkét szakmai lapnál a főszerkesztői feladatot.
A NAV által alapított Adóvilág 1997. június 1-jén jelent meg először. A kiadóval – a Komponzult Kft-vel - a szerződést még 1997-ben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke kötötte. Éppúgy, mint ahogy az Adó- és Vámértesítő esetében a Saldo Kiadóval. A Saldo Zrt. több tevékenységet is végez, azonban a szakkönyvkiadástól élesen elkülönül a tanácsadási tevékenység, amellyel a cégen belül egy külön üzletág foglalkozik.
A közszolgálati jogviszonyra vonatkozó 2011. évi CXCIX. törvény alapján nem összeférhetetlen munkaköri feladattal összefüggő egyéb szellemi tevékenységet végezni, erre irányuló jogviszonyt létesíteni.
2017. január 1-jétől - mivel ezek a kiadványok az adóhivatal hivatalos álláspontját közvetítik a szakma felé - a főszerkesztői feladatokat a NAV vezetője továbbra is ellátja, de ingyenesen, külön díjazás nélkül.
Adatok
A főszerkesztők (az APEH/NAV vezetők) a munkájukért mindkét szaklapnál honoráriumban részesültek.
Az Adó- és Vámértesítő főszerkesztője a mindenkori APEH / NAV vezető volt, sorrendben:
dr. Sütő Dezső
Minarik György
Pitti Zoltán
dr. Kékesi László
dr. Simicska Lajos
dr. Vida Ildikó
dr. Király László György
Szikora János
Vida Ildikó
dr. Varga Árpád
Tállai András
Adóvilág főszerkesztői szintén (Vámosi-Nagy Szabolcs elnökhelyettes kivételével) a mindenkori APEH/NAV elnökök voltak:
1997. június – 1997. szeptember Dr. Kékesi László
1997. október – 2002. június Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs
2002. július – 2005. március Dr. Király László György
2005. április – 2010. július Dr. Szikora János
2010. augusztus 2015. augusztus Dr. Vida Ildikó
2015. szeptember – 2015. december Dr. Varga Árpád
2016. január 1 – Tállai András
Megbízási szerződés
Tállai András államtitkár 2016. január 1-jétől havonta bruttó 270 ezer forint megbízási díjban részesült az Adó- és Vámértesítő főszerkesztői feladatainak ellátásáért. A megbízási szerződést – éppúgy mint elődei - a kiadóval, vagyis a Saldo Zrt-vel kötötte a NAV vezetője.
Az Adóvilág főszerkesztői feladatainak ellátásáért 2016. január 1-jétől havi bruttó 249.638 forint megbízási díjat számfejtett a kiadó Kompkonzult Kft.
A NAV vezetője 2016. január 1-től módosította ezeket szerződését, a főszerkesztői feladatokat változatlanul ellátja, de ingyenes, megbízási díj nélkül.
Szerkesztőségek
Adóvilágnál a szerkesztőség nyolc tagból áll, akik - egy fő kivételével, aki a kiadó Kompkonzult Kft-t képviseli - mind a NAV munkatársai.
Az Adó - és Vámértesítőnél a szerkesztőbizottság 13 tagból áll, akik mind a NAV munkatársai.
A szerkesztőbizottság átalakítása jelenleg folyamatban van. Az évtizedek óta gyakorlatilag változatlan létszámmal működő bizottság munkáját a NAV vezetője raciónalizálni, a létszamot pedig előreláthatóan csökkenteni fogja.
Ezek ismeretében érdemes végig gondolni, mit is műveltek ezek a szemétládák a NAV elnökével, Tállai Andrással. És amiben biztosak lehetünk: sem a 444 tetvei, sem ma Simicska seggében lakó indexesek, sem pedig Bolgár "úr" nem fog bocsánatot kérni. Miért is kérnének? Náluk munkaköri kötelesség becstelen gazembernek lenni.
Bayer Zsolt
Forrás: Bádog - Bayer Zsolt blogja