{...} Ha a repülőgépek mind kipusztulnának, a következő nemzedéknek már nem volna képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön.”

Ezek persze mind-mind régi ízű mondatok. Olyan ódon gondolatok kifejezői, amelyeket már „meghaladott” az emberiség.

Az emberiség lassan meghalad mindent, ami emberi, s ami még odakötözi őt a transzcendenshez.

S amikor majd mindent „meghaladunk”, akkor leszünk „nem emberek” többé. Csak nem lesz senki, aki erre rádöbbenjen.

A Népszava és a lap karikaturistája, Pápai Gábor sem döbben rá.

Ők már meghaladták az emberi ügyeket, dolgokat, bánatokat és örömöket. Meghaladtak minden hagyományt, minden múltat és históriát, és legfőképpen minden mítoszt és legendát.

Ők és követőik a repülőgépek realitásában élnek. Sárkánnyal dolguk nincsen. A mítoszok tiszteletétől kirázza őket a hideg, mert a szabadságról mindössze annyi jut eszükbe, hogy az tagadása mindennek. S hogy a szabadság valami olyasféle dolog, ami soha nem érhető el a maga teljességében, de törekedni kell rá.

Mire majd elérik a szabadság teljességét, addigra fog széthullani a világ. S majd jönnek a sárkányok. A mítoszok és legendák. Persze csak akkor, ha valaki mégis túléli ezeket a nyomorultakat…

Én azért remélem, hogy lesz túlélője őnekik.

Addig pedig marad a riadalom. A riadalom mindattól, amit képviselnek.

Itt van mindjárt a legutolsó Pápai-karikatúra. Emese látható rajta négykézláb, mögötte a turul, amint készül őt meghágni, s közben ezt mondja – betűhíven:

„Szépen összekufircoljuk ezt az Árpádházat Emese, és akkor semmi erőszak”…

Néhány napja elmélkedtünk e hasábokon a prófétát gyalázó rajzokon és filmeken – s persze mindazon a szörnyűségen, ami ennek nyomában jár.

És természetesen ezen vitákban mindig elhangzik utolsó érvként a sajtó- és szólásszabadság, korunk nagy és kikezdhetetlen szentsége.

És senki sem meri hozzágondolni Madách próféciáját arról, hogy mivé lesz a legszentebb, legnagyszerűbb ügy is, ha emberek kezdik el babrálni.

Mivé lesz a sajtószabadság, ha Pápai Gábor és a hozzá hasonlatosak teszik magukévá.

Ezzé lesz. Ezzé válik.

Mítosztalansággá, őrjöngő vulgaritássá, minden meggyalázásává.

Nyilván le sem jön ezek szájáról Ady meg Szerb Antal – de a lényeget már régen nem értik.

Régen nem értenek semmit sem. Túl vannak az emberi dolgokon és ügyeken – megmaradt nekik a repülőgép realitása.

No és persze az ártó szándék.

Ebben a karikatúrában a szánalmas laposságon, ostoba igénytelenségen és mélységes lelki szegénységen túl ez a legrettenetesebb. Ahogy felsejlik mögötte az igazi ok és szándék.

Látni lehet, miközben rajzolja az „alkotó”, és csak egyre tud gondolni: na, most majd epeömlést kapnak azok a szemétládák!

Aztán megmutatja „művét” a kollégáknak, azok meg fröcsögve, nyáladzva röhögnek, és elmondják ők is, mindannyian:

– Hogy fognak őrjöngeni!

– Partiba vágják háTURUL… Hahaha!

Még az a szerencse, hogy a mítoszok nem tudnak elpirulni. Hiszen ők a biztosak. S akik tisztelik a mítoszokat, azoknak legalább van menedékük. Van tető a lelkük felett…

Ezek pedig nincsenek sehol sem, csak saját kis pitiáner, gyalázatos, ostoba világuk senkiföldjén. Ott áznak-fáznak és bátorítgatják egymást, hogy „ez az, fiúk, ez a szabadság!”

El fogtok tűnni. Mindannyian és örökre. A sárkányok és turulok mítoszai temetnek majd el benneteket. És szebb lesz a világ akkor. Ugyanis vagy Karinthy, vagy a „Kiskabos” mondta, már nem tudom, de így szól: „Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.”

Nagy igazság ez, csak ti nem értitek, és mindig rosszul értelmezitek.

Majd egyszer megértitek. Ezt megígérem.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu