Az SPD jelentéktelenné tette önmagát.

Németország legrégebbi demokratikus pártját, a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) Ferdinand Lasalle alapította 1863-ban, és legsikeresebb korszakaiban a munkások, iparosok, technikusok, mérnökök társadalmi részesedése, valamint felemelkedési törekvései mellett állt ki. Először a német császárságban, majd a weimari köztársaságban, ­1990-ig a régi, azóta pedig az egyesült szövetségi köztársaságban tette ezt. Az NSZK sikertörténete elképzelhetetlen az SPD és kancellárjai, Willy Brandt, Helmut Schmidt, valamint Gerhard Schröder nélkül.

Nekem egyáltalán nem tetszik, amit Schrö­der a 2005-ös választási veresége óta művel, ez azonban nem csorbítja kancellárként folytatott sikeres politikáját. Németország húsz éven keresztül Európa beteg emberének számított, ám Schröder Agenda 2010 elnevezésű programja az Európai Unió gazdasági motorjává tette a szövetségi köztársaságot. A Schrö­der utáni SPD azonban éppenséggel újra beteg emberré korcsosítja el Németországot.

A császárságban időnként, a Harmadik Birodalomban és az NDK-ban pedig általánosan betiltott pártként az SPD egyetlen más párthoz sem foghatóan állt ki a szabadságért, a demokráciáért és az esélyegyenlőségért. A 2015 előtti SPD-nek soha nem jutott volna eszébe, hogy az állam a polgárok utáni szimatolásra kötelezze az olyan közösségi médiaplatformokat, mint a Facebook vagy a Twitter. Ezzel az úgynevezett hálózati végrehajtási törvényre gondolok, amely az e platformokon kifejezésre juttatott tartalmak és hangnemek nyomon követésére, politikailag egyoldalúan értelmezhető vétségek esetén pedig beavatkozásra és fegyelmezésre hivatott. Ez éppen olyan, mintha a vendéglőkben és az éttermekben a vendéglősöknek ki kellene hallgatniuk a vendégeik beszélgetéseit, majd jelenteniük kellene azokat az államnak.

A mai SPD a fő felelőse annak, hogy a kémkedés és az elnyomás szaga járja be a német nyilvánosságot. A véleménynyilvánítás szabadsága kérdésében Németország rükvercbe kapcsolt ország lett, és ennek gyakorlatba ültetésében meghatározó szerepe van az SPD-nek. Az SPD a szabadságszerető történetének a gyalázatává vált; a javulás pedig nem látszik a horizonton, épp ellenkezőleg.

Az 1989-es békés forradalom, a keletnémetek számára a jelentőségében az MDF 1990-es magyarországi választási győzelméhez fogható kiemelkedő esemény szerencsétlen módon érte a szövetségi szintű SPD-t. A párt Oskar Lafontaine körül csoportosuló balszárnya az NSZEP-vel, a keletnémet kommunista párttal és a Stasival, az állambiztonsággal összefonódó NDK-val való együttműködés mellett kötelezte el magát, és súlyosan érintette az SDP, a kelet-németországi Szociáldemokrata Párt megalapítása. Mi, keleti szociáldemokraták, akik nem az NSZEP-ből jöttünk, nemcsak az NSZEP dölyfét törtük le, miszerint ők a kommunisták és a szociáldemokraták pártja – ez tényleges kegyelemdöfés volt az NSZEP-nek. Hanem kipukkasztottuk a szocializmus fontos kísérleti laborjához fűződő nyugatnémet illúziót is. Nyugatról senki nem akart az NDK-ban élni, nekünk azonban biztosították a sorsot, hogy kísérleti nyulak legyünk.

1990-től számolva még nyolc évnek kellett eltelnie Gerhard Schröder lenyűgöző SPD-győzelméig. Ugyanakkor az SPD balszárnya a tartományokban koalíciók révén szalonképessé tette a keletnémet kommunista párt utódját. Az SPD úgyszólván felfújta az ellenfelét, mint egy békát, majd elcsodálkozott, hogy milyen nagy a léggömb. De más drámai hibákat is elkövetett. A 2007-es hamburgi alapprogram ismét kiemelt jelentőséget tulajdonított a szocializmusnak. Ez a keletnémet kommunista utódpártnak küldött jelzés volt, amely időközben a Die Linke (Baloldali Párt) cégére alatt talált helyet.

Az SPD balra mozdult, lemondva ezáltal a társadalom közepén található választói többségről. E fejlemény csúcspontja a 2013-as lipcsei SPD-pártkongresszus volt. Ott az SPD a Die Linkével való, szövetségi szintű koalíciós szándék mellett foglalt állást. Az, hogy a Die Linke kommunista platformon politizál, illetve az Antifa veszi körül, nem jelentette azt, hogy az SPD kizárja az együttműködést a demokrácia e baloldali ellenségeivel. E pártkongresszus óta a valamikori Szociáldemokrata Párt belső szócsatát vív a „jobboldal” ellen, a baloldali szélsőségesek bevonásával. Demokráciaelméletileg hihetetlenebb módon ez nem is következhetett volna be. Az SPD balra mozdult el, a CDU Angela Merkel asszony irányításával követte, így a középtől jobbra olyan vá­kuum keletkezett, amelybe az Alternatíva Németországnak (AfD) könnyen becsúszhatott. Fénykorában az SPD negyven százalék körüli választási eredményeket hozott, balfordulatával viszont folyamatosan lejtmenetben van.

A most szeptemberi Bundestag-választásokon talán 15 százalékra számíthat – ez páratlan hanyatlás, amelyet önmagának köszönhet.A mai SPD egyébként is teljességgel képtelen az okulásra. Választásról választásra egyre rosszabb az eredménye, és a választási éjszakán rendre az derül ki, hogy nem tud szövetségi szintű koalícióra lépni a Zöldekkel és a Die Linkével. Éppen ellenkezőleg. A vörös–vörös–zöld koalíció melletti hitvallás több szavazatába kerül az SPD-nek, mint amennyit hoz, és valójában a választás előtti potenciális szavazatainak csökkenéséhez vezet. És nem látszik annak a jele, hogy változna ez az irányvonal.

Az SPD az elmúlt tizenöt évben szociáldemokrata pártból szocialista párttá alakult át. Ez egyértelmű személycserékkel járt együtt. A párt leértékelte a feladatot, hogy minél több embernek lehetővé tegye, hogy munka révén biztosítsák a megélhetésüket. Az SPD szempontjából a világ megmentésének vallásosnak tetsző elmélete vette át a munka helyét. Ehhez jött Merkel 2015-ös évezredes hibája, amelyhez az SPD nemcsak jóakarattal asszisztált, hanem még masszívan támogatta is. 2015 szeptemberében a CDU az SPD-vel karöltve teljesen ellenőrizetlen módon megnyitotta a kapukat a világ teljességgel kultúridegen és elmaradott térségeiből származó emberek milliói előtt. Ehhez a Zöldek és a Die Linke asszisztáltak és tapssal jutalmazták, az AfD-t pedig úgyszólván betolta a Bundestagba a népvándorlás.

Azóta a csillagokat lehazudják az égről Németországban, hogy eltussolják a bűnözést. A statisztikákban főleg a jobboldal számlájára elkönyvelt bűncselekmények valójában muszlim, illetve muszlim antiszemita indíttatásúak. A szövetségi köztársaság jelenleg Izraellel és a zsidókkal szembeni erőszakhullámot él át – éppen abban az államban, amelynek elődje számos nemzet több millió zsidóját irtotta ki. A zsidók azt tapasztalják, hogy mindenekelőtt a bevándorolt muszlim népességből követnek el velük szemben erőszakot. Pedig számos okos ember figyelmeztetett és figyelmeztet erre az ellenőrizetlen bevándorlásra. Aki behozza a Keletet, az archaikus szabályait és konfliktusait is importálja. Az SPD élen jár abban, hogy azoknak az ellenségeit hozza az országba, akiket pedig meg kell védenie: az akármilyen nemzetiségű zsidókéit.

A gazdaság-, energia- és kutatási politikában az SPD tartósan rombolja Németországot. Az autóipar a túléléséért küzd – a magyaroknak ezt ki kellene használniuk! A németek kétszer annyit fizetnek az energiáért, mint a szomszédaik. A német szociáldemokrácia egy szabadsághívő pártból, amely nép­idomításként utasította el a társadalom feletti mérnökösködés politikáját, olyan párttá vált, amely át akarja nevelni a lakosságot.

Az SPD megfeledkezett róla, hogy a földi paradicsomhoz vezető ideológiai út mindig büntetőtáborokon vezet keresztül. A jelenlegi SPD közelebb áll egy lágerszabályzathoz, mint a szabadsághoz. A magyar–német kapcsolatok szempontjából az SPD álláspontja középtávon annyiban irreleváns, hogy a párt kormányzati részvételével 2021 szeptemberétől minden bizonnyal nem kell számolni.

Az SPD jelentéktelenné tette önmagát.

Gunter Weißgerber

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

Forrás:]]> www.magyarnemzet.hu]]>

]]>Bádog - Bayer Zsolt  blogja]]>