Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
04-bayer-ea.jpg

Bayer Zsolt: A keresztekről

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az augusztus 20-i ünnepségen kitettek egy zászlót a Parlamentre, amelyen kereszt volt. Most ezen őrjöng az Összes.

Az augusztus 20-i ünnepségen kitettek egy zászlót a Parlamentre, amelyen kereszt volt. Most ezen őrjöng az Összes.

Vegyük sorra, nagy türelemmel (ami egyszer úgyis elfogy) a fontos dolgokat!

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ha az Összes nem kezd el őrjöngeni, a kutyának fel sem tűnt volna a zászló a kereszttel. De mert elkezdtek, így legközelebb kifejezetten követelni fogjuk azt a zászlót a kereszttel. Ennyit tehát már elértek, és ez helyes, ez fontos.

Másodszor azt érdemes talán leszögezni, hogy a kereszt ma: lázadás. Lázadás a korszellem ellen, amely megtagadta a keresztet is, a Dávid-csillagot is, a félholdat is. Illetve a félholdat most éppen ajnározza, mert e jegy alatt özönlik be az idegenség, amit az Összes imád, és amitől hatalma fennmaradását (visszaszerzését) reméli.

E félholdért még a Dávid-csillagot is zárójelbe tette, pedig négy-öt éve ezt még el sem lehetett képzelni. És most az Összes azt hiszi, hogy ha elég félholdas beözönlött, majd azokat is leszoktatja vallásról, hagyományról, önazonosságról, identitásról, majd azokból is csinál olyan liberális-fogyasztó-genderes zombit, mint ő maga. (Ebben is téved!)

A kereszt ma lázadás az Összes ellen. Az Összes ellen, ami egy és ami elviselhetetlen. Ez az Összes tett tönkre mindent, hazát, Európát, ez az Összes fosztotta meg a nyugati embert vallási és nemzeti identitásától, és most készül megfosztani legutolsó identitásától, a nemi identitástól is. Ha az is oda, tényleg nem marad más, csak az Összes.

Az Összes őrjöngése a kereszt miatt persze műőrjöngés. És mint minden, amit az Összes tesz, mond, értelmetlen és ostobaság. Lásd még: „Magyarország pogány ország”…!

Ugyan miféle befolyása van ma az egyháznak (katolikus, református, evangélikus, zsidó…) a politikára? Semmilyen. Hát a lelkekre? Kicsiny. De az Összest ez nem érdekli. Soha nem is érdekelte. Nagyjából 25 perccel a rendszerváltás után (ötven év kommunizmus, egyházellenesség, ateizmus, Rákosi és Kádár pajtások) már a klerikális restaurációtól és az egyházak káros befolyásáról delirált az Összes. Leírták, hogy üresen konganak a templomok, másnap meg leírták, hogy a templomokban Fidesz-propaganda (akkoriban MDF-propaganda) folyik.

Oszt’ kinek, ugye…

De mikor érdekelte az Összest, hogy van-e valami értelem, valami összetartó erő abban, amit harsog? Soha.

Egy dolog érdekli az Összest: a permanens forradalom. (Menstruáció! Menstruáció! Na de uram, talán demonstráció? Az mindegy, csak folyjon a vér!) Azt szeretik, a forradalmat, a békétlenséget, a zűrzavart, bár az ő álmaik nem szent zűrzavarok, az ő álmaik süketek, mert régen eladták magukat a disznófejű Nagyúrnak, akit maguk között szabadságnak, egyenlőségnek és testvériségnek becézgetnek. Azt pedig ismerjük. Minden azzal kezdődött, meg azzal, hogy tapossátok el a gyalázatost! Soha annyi hullahegyet nem gyártottak, mint e hármasság nevében. És persze már a jakobinusok is a keresztet gyűlölték mindenekfelett.

A kereszt tehát lázadás mindez ellen. Mint a Virrasztóknak. S ha már kikerült az ünnepen az ország házára, most már ragaszkodjunk hozzá. Hagyományt teremteni is lehet, nem csak ápolni! Szokja az Összes, hogy más világ van végre.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7882) Titkok és talányok (12) Gazdaság (717) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Belföld (11) Autómánia (61) Tereb (146) Gasztronómia (539) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2858) Nézőpont (1) Kultúra (9) Mozi világ (440) Egészség (50) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (329) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>