Úgy nyolc éves lehettem, amikor Apám félre hívott, hogy szeretne mutatni valamit.

-Eljött az idő – mondta sokat sejtetően és előhúzott az íróasztal fiókjából egy kulccsal nyitható faládikát. A hozzá való kulcsot, rövid keresgélés után egy kis tálkából a gémkapcsok közül vette ki. Kinyitotta, majd hatalmas műgonddal kivett belőle egy jól láthatóan féltőn rongyba csavart kis csomagot.

Odahívott maga mellé és kicsomagolta a kincset.

Sorra kerültek elő a puha rejtekhelyről az Aranycsapat tagjai:

Grosics, Buzánszky, Loránt, Latos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás és Czibor.

A teljes magyar válogatott kabátgombok képében.

-Neked adom fiam – súgta apám elérzékenyülve, majd oda adta a faládika kulcsát.

Néztek rám a legendák különböző méretű gombokra ragasztva. Piros papírlapra voltak illesztve a mára megkopott arcképek. Egyedül Grosics volt más mint a többi játékos: ő két gombból lett, egy parányi drót segítségével összecsavarozva és természetesen fekete papírra volt felragasztva apám gomb csapatában. Hiszen ő volt a Fekete párduc…

Ma íróasztalom fiókjában nekem is ott lapul a kis fadoboz és benne a rongyba csavart Aranycsapat.

Azt hiszem akkor, ott apám dolgozó szobájában egyik lábamról a másikra állva nem igazán értettem ennek a felbecsülhetetlen ajándéknak a lényegét.

Most már mindent értek.