Az elit gondolkodását talán mindenkinél erősebben formálta egy házaspár, Alvin és Heidi Toffler, akik 1970-ben megjelent Jövősokk, 1980-ban kiadott A harmadik hullám és 1990-ben publikált Hatalomváltás című könyvükkel világossá tették, hogy forradalmi változásokat élünk át, amelyek gyökeresen átformálják a politikát, a gazdaságot és a kultúrát egyaránt. Az amerikai elit e könyvek alapján értette meg, hogy a földre épülő agrártársadalom és a tőkére épülő ipari korszak után most a tudásra épülő "harmadik hullámban" élünk, és az új korszak hatalmas feszültségekkel és konfliktusokkal veszi át az uralmat a megelőző ipari kortól.

Kisebb figyelmet kapott egy 1995-ben megjelent könyvük, amelyben a szerzők még tovább mennek, és megjósolják a világ mai konfliktusait. Tofflerék azt mondják, hogy olyan hatalmas összecsapáshoz érkeztünk el, amit az eddigi történelem nem ismert, mert a tudásra épülő hullám összeütközik a tőkére épülő korábbi társadalom gondolkodásával, értékeivel, intézményeivel és érdekeivel. A korábbi agrártársadalom sem adta át harc nélkül a helyét az új ipari társadalomnak, de az akkori küzdelem eltörpül a mostanihoz képest. Azt mondják, hogy az 1650-1750 körül kibontakozó ipari hullám először országokon belül vette át az uralmat - ez volt az amerikai polgárháború az USA-ban, a Meidzsi forradalom Japánban, s az olasz és a német egyesülés is az ipari forradalom következménye. Majd az új ipari államok elindultak a világuralmi szerep felé, és globális háborúkat viseltek azért, hogy az ipari hullám, tehát a tőke korának világhatalmává váljanak. A történelem hullámtermészetű, állítják Tofflerék: amikor egy új hullám legyőzi a megelőzőt, akkor összeütközik vele, ebből hatalmas kisülések, azaz forradalmak és háborúk keletkeznek. A múlt század két világháborúja, forradalmai és a sok helyi háború jelzik, hogy milyen erősek ezek a kisülések.

Most azonban nagyságrendileg nagyobb feszültség halmozódott fel a világban, mert a tudásra épülő harmadik hullám és az ipari társadalom összeütközése sokkal nagyobb erőket mozgat meg, és gyökeresebb átalakulást hoz, mint az előző összecsapás, ráadásul sokkal gyorsabban megy végbe. Az USA, az Európai Unió és Japán már a harmadik hullámban élnek, a tudás itt már fontosabb, mint a tőke, a föld pedig végleg háttérbe szorult. E társadalmakon belül azonban naponta összeütközik a két erő, tehát a tőke és a tudás; innen ered a politika, a társadalom, a család, az oktatás, az egészségügy és az ipari társadalomban kiépült többi intézmény instabilitása és válsága. Az USA különösen erősen érzi ezt a belső feszültséget, mert a nemzet, a történelmi tradíciók és más hagyományos összetartó erők nem fékezik a harmadik hullám elsöprő győzelmét, ezért itt a belső konfliktusok is erősebbek. Ezeket időnként külső konfliktusok oldják fel, mert ha Amerika hadban áll, akkor a belső széthúzó erők egybesimulnak, és a nemzet egy emberként az elnök mögé áll.

A tudásra épülő hatalmak információt és innovációt adnak el a világnak, ez jelenik meg a vezetési technikákban, az új képi és zenei kultúra termékeiben, a fejlett technológiákban, az oktatásban és az egészségügyben, valamint a pénzügyi és más szolgáltatásokban. Új termékük a katonai védelem, amit a legerősebb katonai hatalom, az Egyesült Államok értékesít a világ egyre nagyobb részében. A tudásgazdaság új termékeit az USA, Európa és Japán is képes előállítani, ezért globális verseny folyik a piacok és vevők megszerzéséért. Ahogy az új ipari hatalmak világháborúkban próbálták legyőzni egymást, és ennek tétje az volt, hogy maguknak biztosítsák az ipari termékek piacait, úgy a tudástermékek globális versenyét is globális háborúk kísérik. Az 1990-es évtizedben az amerikai pénzügyi érdekeltségek rejtett háborút viseltek Japán és a kelet-ázsiai tigrisek, majd Oroszország ellen; valamennyi esetben pénzügyi és gazdasági válságok léptek fel az érintett országokban. A volt szocialista országok liberális piaci átalakítása is egy sajátos európai gazdasági háborút jelentett. Tofflerék pontosan jelezték előre ezt az új háborút, megállapítva, hogy a globális katonai, politikai és gazdasági hatalom megszerzését célozza majd meg az új világhatalom.

Az 1991-es Öböl-háború már ennek az első szakasza, szinte előkészítése volt, és a tudásra épülő új globális hatalom fölénye a másodrangú ipari országgal szemben meggyőzően érvényesült. Tofflerék világossá teszik, hogy a civilizációk közötti küzdelem nem az iszlám és a Nyugat között folyik, hanem az USA, Európa és Japán között. Azok között folyik a háború, akik egymás versenytársai, mert már mind kiléptek a tőke korából, és beléptek a tudás korszakába. A globális hegemóniáért folyik ma is a harc, mint korábban az ipari korszakban, amit ugyanúgy háborúkkal lehet megszerezni ma is, mint a múlt században. A történelem azonban sokszor megtréfálja a küzdő feleket, mert az ipari korszak globális elsőségéért Nagy-Britannia és Németország között folytatott küzdelemből végül két másik hatalom, az USA és a Szovjetunió került ki győztesen. A Pax Britannica két világháborúban széttört, de nem követte a Pax Germanica. Ma a Pax Americana globális hegemóniája jegyében élünk, de ki tudja, hogy a felgyorsult történelem mennyi időt enged az új birodalomnak. Ki tudja, hogy nem járt-e le végleg a birodalmak kora?

(Alvin and Heidi Toffler: Creating a New Civilization, Turner Publishing, Inc., Atlanta, 1995)

Matolcsy György, hetivalasz.hu