Mi, magyarok mindkettőjüknek sokat köszönhetünk, mert két olyan diktatúra jármát roppantották szét, amely bennünket is nyomorított, és amelyet nélkülük nem lettünk volna képesek levetni. Könyvét Ronald Reagan volt amerikai elnöknek ajánlja, nem véletlenül.

Thatcher szókimondóan pásztázza végig mai világunkat Oroszországtól a Balkánig, Ázsiától Amerikáig, számunkra azonban mégis az a legizgalmasabb, ahogyan Európáról gondolkodik. Brit politikusként veszélyzónának látja a szárazföldi Európát, mert innen indult a múlt század valamennyi fenyegető szellemi és politikai mozgalma, és a világháborúk is itt robbantak ki. Úgy látja, hogy a problémák a szárazföld belsejéből erednek, de a megoldások rendre a kontinensen kívülről, Amerikából érkeznek. Könyve valójában riasztólövés, mert attól tart, hogy ebben a században is veszélyt hoz majd Európa - most már az Európai Unió - a világra. De hogyan lehet veszélyes az egységesülő Európa a világra?

A brit politikus szerint az Európai Unió nem lesz, mert nem lehet demokratikus, és az unióból kialakuló új szuperállam antidemokratikus működése bent és kint egyaránt fenyegetést jelent.

E mellbevágó tételt azzal támasztja alá, hogy demokrácia csak ott alakulhat ki, ahol van egységes és aktív közvélemény, ellenben közvélemény csak ott alakulhat ki, ahol van egységes nyelv: az Európai Unióban azonban mindkettő hiányzik. A páneurópai közvélemény meglétét az jelezné, ha az európai polgárok közös európai ügyekről cserélnének véleményt, ezzel szemben ma nemzeti és helyi ügyek foglalkoztatják őket, nem a nagy európai kérdések. Ennek okát abban látja, hogy minden három európai közül csak egy vallja magát első helyen európainak, és csak második helyen németnek, dánnak vagy svédnek: nem alakult ki közös európai identitás, mert nincs közös európai nyelv. Ha pedig a közös nyelv, a közös európai nemzeti érzés, valamint egy széles és aktív európai közvélemény hiánya miatt nem lehetséges demokrácia az Európai Unióban - elvileg sem, nem csupán gyakorlatilag -, akkor az európai politikusok és a Brüsszeli Bizottság tisztviselői sem ellenőrizhetők. Megváltoztatva korábbi véleményét ezért azt ajánlja a közép-európai országoknak, így nekünk is, hogy maradjunk ki az Európai Unió bővítéséből, mert a csatlakozással könnyen elveszíthetjük a visszanyert demokráciát. Hazájának azt ajánlja, hogy tárgyalja újra a belépési szerződést, sőt azt sugallja, hogy Nagy-Britanniának érdemes lenne kilépnie az unióból.

Mit ajánl helyette? Erős szövetséget az USA-val és a NATO-val, hazája belépését a NAFTA-ba (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás), uniós tagság helyett hasonló szabadkereskedelmi megállapodásokat az Európai Unióval, és nyitást a globális piacok felé az európai bezárkózás helyett. Javaslata ellentétes korábbi véleményével és az általános európai közfelfogással, ezért további érveket is felhoz mellette. Véleménye szerint Európa nem versenyképes az angolszász országokkal és a gyorsan fejlődő ázsiai gazdaságokkal, mert ma négy keresőre jut egy nyugdíjas, 2040-ben azonban már kettőre jut majd egy, ez pedig elviselhetetlen teher lesz. Az Európai Unió mai piacvédelmi politikája óriási költségekkel jár, és a mezőgazdasági támogatások pazarlóak, ez is aláássa az európai versenyképességet. A közös európai katonai ütőerő felállítását is hibának tartja, mert a NATO, illetve az USA, nem pedig az Európai Unió a biztonság hatékony eszköze. Megsemmisítő kritikáját egy valóban megrendítő adattal támasztja alá: míg 1970 és 2000 között az amerikai gazdaság 50 millió új munkahelyet teremtett, addig Európában csak 5 millió új munkahely jött létre. Az euró bevezetését is hibának tartja, és úgy véli, előbb-utóbb megbukik az új közös valuta. Az új európai szuperállam kudarcra van ítélve, és a világ jobban teszi, ha felkészül a feltétlenül bekövetkező csőd kezelésére.

De tényleg ilyen komor az Európai Unió jövője?

Ami a demokráciát illeti: ma tényleg nincs, de még lehet. 1992-ben a német választók 84 százaléka szeretett volna szavazni a maastrichti szerződésről, és még 2001-ben is 70 százalék ellenezte a német márka euróra cserélését, de nem írtak ki népszavazást. Lehetséges azonban stabil demokrácia egyetlen közös nyelv nélkül, erre Svájc és Belgium a jó példa. Az európai közvélemény is kialakulhat a következő években, ahogy az európai identitás is megerősödhet. A figyelmeztetés azonban időszerű: a mai európai szintű bürokrácia nem átlátható, kevéssé demokratikus, valóban egy új és erős európai közvéleménynek kell kikényszerítenie a demokratikus működést: magától nem hull az ölünkbe. Ami a versenyképességet illeti: majdnem minden igaz, de az angolszász társadalmaknak is vannak árnyoldalai, és mi szeretnénk megőrizni az európai polgári társadalmak értékeit, mert a gazdaság van értünk, nem mi a gazdaságért. A lényeg azonban az, hogy nem szeretnénk megint egy olyan világban élni, ahol mindent egy központból irányítanak. Ezért van szükség egy erős és egységes Európára, amely társa is, de ellensúlya is az új amerikai szuperhatalomnak. A globális demokráciához azonban valóban egy demokratikus Európára van szükség.

(Margaret Thatcher: Statecraft, Strategies for a Changing World, HarperCollins Publishers, United Kingdom, 2002)

Matolcsy György, hetivalasz.hu