{...}illetve az Európai Uniónak küldött alternatív tárgyalási javaslatában.

Ennek ugyanis – e sorok írásakor legalábbis – az az üzenete, hogy Magyarország érdekelt az új nemzetközi hitelmegállapodásban. Persze jó lenne már eldönteni, hogy tényleg akarjuk-e a kölcsönt vagy sem: például, ha eső nem lesz, akkor igen, ha lesz eső, akkor nem…

Hagyján, hogy e kérdéskörben bárkit megzavar a sokszor nehezen követhető kormányzati kommunikáció, mert a lényeg talán nem is ez. Hanem: az IMF nem is a megmentőnk és nem is a megszorítónk. A Nemzetközi Valutaalap nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el tőlünk. Amennyiben pedig utóbbira garanciát látnak a szakértői, akkor mintegy négy százalékkal olcsóbb hitelt kaphatunk a piacinál – ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.

Ha pedig pecsét kerülne a „magyar ügyre” Brüsszelben és Washingtonban, és nem a török kártya következő várományosaként emlegetnének bennünket, a megegyezés a kockázati tényezők jelentős csökkenésével járna, és megnyugtatólag hatna a beruházókra, a piaci szereplőkre. Még akkor is, ha a magyar gazdaság és a költségvetés pozíciója, továbbá az államadósság-finanszírozás tartalékai jobbak a 2008-as helyzetnél. Tegyük azért hozzá: ebben a szituációban a magyar befektetési eszközök (államkötvény, forint) erejét az adja, hogy a nagy jegybankok (EKB, Fed), valamint Kína öntik a pénzt a piacokra, illetve új fejezet nyílt az európai integrációban is, a bankunió és a költségvetési integráció ügyében. Eközben viszont a magyar gazdaság teljesítménye aggasztóan zsugorodik, magas a munkanélküliség és az infláció mértéke, s nem jön be a működő tőke. A legnagyobb baj pedig az, hogy a reálgazdaság ilyen kondíciókkal nem is fog beindulni. Legfeljebb a mostani állapot minimális javulása vagy stabilizálódása várható 2013-ban is.

Amúgy értékelhető gesztus volt a legnagyobb kormánypárti frakció részéről, hogy elhalasztotta a költségvetési módosító indítványok megszavazását. Pontosabban az egész, 2013-as büdzséről szóló végszavazást. De facto nincs érvényes törvényjavaslatunk, de nem is baj, hiszen a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatóak az újabb követelmények.

Ám arra – minimum – kellene ügyelni, hogy a szakértők által jósolt idei éves, illetve a következő évre tervezett államháztartási hiánycél köszönő viszonyban sincs a kormány által beharangozott tervekkel. Ráadásul az eltérés mértéke több mint jelentős: mind a 2012-es, mind pedig a jövő évi költségvetés tekintetében lógnak a levegőben a százmilliárdok.

Takarózhatunk persze azzal, hogy Magyarország Ciprustól, Spanyolországtól és Romániától eltérően jelenleg nincs finanszírozási kényszerhelyzetben, így nem mindegy, hogy mik a megállapodás feltételei. Most úgy tűnik, hogy a kormány vállalja cserében az IMF-kölcsönért a közszférában dolgozók számának csökkentését, az uniós projektek felülvizsgálatát, a gazdaság kifehérítését és a hatékonyabb adóbeszedést. Itt jegyzem meg, hogy elméletileg a Széll Kálmán-tervben felvázolt makrogazdasági pálya és szerkezeti intézkedések kielégíthetnék azt a követelményrendszert, amely alapján az IMF egy sor országnak már nyújtott hitelt. Ehhez nagyjából száz százalékig teljesíteni kellene a meghirdetett elképzeléseket.

Azonban jelentős elmaradás mutatkozik a nagy „átalakításoknál”, s miután az IMF „áll jót” helyettünk a neki kölcsönzőknél, ezért cserébe lehetnek is igényei.

Mindenesetre az úgynevezett alternatív tárgyalási javaslat megküldése előtt – tizenegy hónapig – rajtunk volt a sor, most már az IMF-en is múlik a vásár.

magyarhirlap.hu - Szajlai Csaba