Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
6af11942b496ada85875d4dddba3e615.jpg

Fél százalék

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egyik szemünk sír, a másik nevet. Miközben ugyanis egyértel­műen kedvező hírként értékelhetők a magyar költségvetési hiányra vonatkozó 2012-es és 2013-as brüsszeli számok – hiszen alatta leszünk a rettegett három százaléknak –, addig az Európai Bizottság szakértői szerint 2014-ben már gond lehet.

Tudniillik az EU az uniós kritériumszint fölött látja a GDP-arányos államháztartási deficitet: fél százalékkal haladhatjuk meg majd a háromszázalékos előírást – két év múlva. Ráadásul hiába publikálja őszi költségvetési prognózisát az EU, ha Olli Rehn pénzügyi biztos nem ad választ arra, hogy Magyarország mikor kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárásból, továbbá elvár-e még új korrekciós intézkedéseket Brüsszel. Mindenesetre nyugtázzuk, hogy a közösség fővárosából szoros figyelemmel kísérik majd a magyarországi fejleményeket…

Azok közé tartozom, akik nincsenek elájulva az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika eddigi vívmányaitól, ám a tegnapi „brüsszeli ítéletet” pozitívnak tartom: elsősorban annak fényében, hogy korábban mekkora csaták dúltak költségvetési ügyekben (is) az Európai Unió és a magyar kormány között. Gondoljunk csak arra: meglebegtették annak a lehetőségét is Brüsszelben, hogy elvonják a kohéziós forrásokat „magas hiányunk” miatt.

És itt álljunk meg egy szóra! Hála az égnek, nem arról van szó, hogy az államháztartási hiány az éves gazdasági teljesítmény arányában öt-, hat-, hét- vagy éppen kilencszázalékos volna, hanem arról, hogy sikerül-e azt a három százalék körül, pontosabban alatta tartani. Márpedig úgy tűnik, hogy a kormány eddigi törekvései és az októberben bejelentett két csomagja elegendő lehet ahhoz, hogy 2012-ben és 2013-ben is a fent jelzett szint alatt maradjon a költségvetési deficit.

A kormány még akkor is sikert ért el ezen a téren, ha rendre megszorításokat kell bejelentenie, és ezek a visszafogások éppen a gazdasági növekedést ölik meg. Hosszabb távon azért erre is figyelni kell! Ugyanakkor a brüsszeli jelentés tétje mégis az volt, hogy picivel három százalék alatt, vagy picivel három százalék fölött lesz-e a 2013-as deficit. A túlzottdeficit-eljárás szempontjából is jó a hír tehát, ám az eljárás megszüntetéséről emiatt még korai lenne beszélni, miután a végső szót jövő tavasszal mondhatja ki a pénzügyminiszterek tanácsa az Európai Bizottság friss véleménye és a 2012-es végleges deficitszám fényében. Éppen ezért az örömhírt azért árnyalja, hogy az Európai Unió 2014-re már három százalék feletti deficitet valószínűsít.

Tisztelettel javaslom a kormánynak, ebben a helyzetben már ne nyisson újabb frontot Brüsszellel, még akkor sem, ha a kabinet oldaláról emlegetett kettős mércének van némi alapja. Ha például nincs is 2014-es költségvetés, hogyan jön ki a 3,5 százalékos deficit? A számítás logikáját nehéz teljességgel ráfogni a magyar gazdaság „recessziós hajlamára” és a válságadókra.

A mostani szituációban sokkal inkább arra kellene összpontosítani, hogy semmiképpen sem lehet a 2014-es évben – amikor is országgyűlési választások lesznek – osztogatni. Hanem további egyenlegja­vítást kell kell véghezvinni ahhoz, hogy lekerülhessünk az EU szégyenpadjáról, amely alapvetően tényleg az „elmúlt nyolc év” öröksége, és nem az unortodox gazdaságpolitika terméke.

magyarhirlap.hu - Szajlai Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Belföld (11) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Flag gondolja (38) Életmód (1) Történelem (18) Mondom a magamét (8038) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (724) Vetítő (30) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Politika (1582) Tereb (146) Mozaik (83) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>