www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Fél százalék

6af11942b496ada85875d4dddba3e615.jpg

Fél százalék

2012 november 07. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Egyik szemünk sír, a másik nevet. Miközben ugyanis egyértel­műen kedvező hírként értékelhetők a magyar költségvetési hiányra vonatkozó 2012-es és 2013-as brüsszeli számok – hiszen alatta leszünk a rettegett három százaléknak –, addig az Európai Bizottság szakértői szerint 2014-ben már gond lehet.

Tudniillik az EU az uniós kritériumszint fölött látja a GDP-arányos államháztartási deficitet: fél százalékkal haladhatjuk meg majd a háromszázalékos előírást – két év múlva. Ráadásul hiába publikálja őszi költségvetési prognózisát az EU, ha Olli Rehn pénzügyi biztos nem ad választ arra, hogy Magyarország mikor kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárásból, továbbá elvár-e még új korrekciós intézkedéseket Brüsszel. Mindenesetre nyugtázzuk, hogy a közösség fővárosából szoros figyelemmel kísérik majd a magyarországi fejleményeket…

Azok közé tartozom, akik nincsenek elájulva az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika eddigi vívmányaitól, ám a tegnapi „brüsszeli ítéletet” pozitívnak tartom: elsősorban annak fényében, hogy korábban mekkora csaták dúltak költségvetési ügyekben (is) az Európai Unió és a magyar kormány között. Gondoljunk csak arra: meglebegtették annak a lehetőségét is Brüsszelben, hogy elvonják a kohéziós forrásokat „magas hiányunk” miatt.

És itt álljunk meg egy szóra! Hála az égnek, nem arról van szó, hogy az államháztartási hiány az éves gazdasági teljesítmény arányában öt-, hat-, hét- vagy éppen kilencszázalékos volna, hanem arról, hogy sikerül-e azt a három százalék körül, pontosabban alatta tartani. Márpedig úgy tűnik, hogy a kormány eddigi törekvései és az októberben bejelentett két csomagja elegendő lehet ahhoz, hogy 2012-ben és 2013-ben is a fent jelzett szint alatt maradjon a költségvetési deficit.

A kormány még akkor is sikert ért el ezen a téren, ha rendre megszorításokat kell bejelentenie, és ezek a visszafogások éppen a gazdasági növekedést ölik meg. Hosszabb távon azért erre is figyelni kell! Ugyanakkor a brüsszeli jelentés tétje mégis az volt, hogy picivel három százalék alatt, vagy picivel három százalék fölött lesz-e a 2013-as deficit. A túlzottdeficit-eljárás szempontjából is jó a hír tehát, ám az eljárás megszüntetéséről emiatt még korai lenne beszélni, miután a végső szót jövő tavasszal mondhatja ki a pénzügyminiszterek tanácsa az Európai Bizottság friss véleménye és a 2012-es végleges deficitszám fényében. Éppen ezért az örömhírt azért árnyalja, hogy az Európai Unió 2014-re már három százalék feletti deficitet valószínűsít.

Tisztelettel javaslom a kormánynak, ebben a helyzetben már ne nyisson újabb frontot Brüsszellel, még akkor sem, ha a kabinet oldaláról emlegetett kettős mércének van némi alapja. Ha például nincs is 2014-es költségvetés, hogyan jön ki a 3,5 százalékos deficit? A számítás logikáját nehéz teljességgel ráfogni a magyar gazdaság „recessziós hajlamára” és a válságadókra.

A mostani szituációban sokkal inkább arra kellene összpontosítani, hogy semmiképpen sem lehet a 2014-es évben – amikor is országgyűlési választások lesznek – osztogatni. Hanem további egyenlegja­vítást kell kell véghezvinni ahhoz, hogy lekerülhessünk az EU szégyenpadjáról, amely alapvetően tényleg az „elmúlt nyolc év” öröksége, és nem az unortodox gazdaságpolitika terméke.

magyarhirlap.hu - Szajlai Csaba

Magyar Menedék

Ajánló