{..} már harmadszor ad a közösség kormányának számító Európai Bizottság élére elnököt, miközben a tagországok kétharmada még érdemi főbiztosi pozíciókhoz sem jut, és a legnagyobbak is, mint Németország és Franciaország vagy éppen az Egyesült Királyság is csak egy ízben delegálhatta a bizottság élére az elnököt.

Szóval Luxemburg különös képességű politikusokat nevel, pont olyanokat, amilyenekre az ötszázmilliós közösségnek égető szüksége van. Ez a látszat, kétségtelenül. Jacques Santer ugyancsak luxemburgi illetőségű bizottsági elnök és az általa vezetet testület korrupció miatt lemondásra kényszerült, és legutóbb Jean-Claude Juncker székbe ültetésével is már nagyon rezgett a léc.

Ezt a háttértámogatók előre érezhették, és ezért is találtak ki demokratikusnak tűnő formulát, hogy szemben a korábbi gyakorlattal – amikor az elnök a győztes pártcsalád ajánlásával csak az európai képviselő-választások után bújt elő a bűvész cilinderéből –, most a kiválasztását előre hozták. Igaz, az ötletet már az Európai Néppártban is masszív ellenzék fogadta. Ezt követően ő lett a „mi jelöltünk”, azaz a néppárté.

Uniós szinten mindenki láthatta, hogy ha néppárti tagpártokra szavaz, akkor megnyerte Junckert is. Ezt követően a legfontosabb döntéshozó szervben, a miniszterelnököket és államfőket tömörítő Európai Tanácsban is volt Juncker-ellenes fintorgás bőven. A tanács még megpuhítható tagjainak megdolgozását éppen a legnagyobb tagország, Németország kancellárja, Angela Merkel vállalta magára, mégpedig sikerrel. Ő egy kedélyes csónakázás közben párolta kellemesre a színfalak mögött még makacskodó svéd és a holland illetékest. Voltak egyesek, mint a magyar és a brit miniszterelnök, akik a színfalak mögött és előtt egyaránt hajthatatlanoknak mutatkoztak Juncker ügyében, és ellene voksoltak.

Enyhe túlzással azt állíthatjuk, hogy a Juncker-projektbe a legnagyobb részt Németország tette bele, akár a néppárton belül, akár egyes kisebb uniós országok megpuhításával, személyesen pedig éppen a kancellár, Angela Merkel. (Az ellenlábas néppárti jelölt francia volt, az angolok pedig végig fúrták.) Talán ilyen előzmények mellett nem véletlen, hogy éppen ők ketten hajmeresztően megmagyarázhatatlan álláspontot foglalnak el a migránskérdésben. Ők már tudhatták, hogy mit is akarnak Európából csinálni.

Merkel befogadási korlátozásokat feloldó kijelentésével lökést adott az áradatnak, míg Junckernek más nem is jutott eszébe az azonosítatlan tömegről, mint hogy minden egyes tagja „menekült”, és csak a részvét, a humanitárius szempontok jöhetnek szóba. (Arról nem szólt, hogy Luxemburg mekkora kvótányit fogad majd be.) A migránsügybe eddig csak a német bevándorlási hivatal főnöke bukott bele.

Juncker, amikor az inkriminált luxemburgi pénzmosodáról kérdezik, jogállamiságról beszél. A dolgok (bevándorlás, luxemburgi pénzmosoda) látszólag egymástól távol állnak, de a valóságban nagyon is összefüggnek, részei a hivatalos rangot még nem kapott, de lázasan készített Európa-projektnek. A luxemburgi jogállam adókedvezményt adott több száz nagy nemzetközi gazdasági szereplőnek, banknak, pénzügyi vállalkozásnak, ipari és kereskedelmi megacégnek. Ezt megteheti kétségtelenül. És sajnos hazánk is megtette, mintegy húsz évig. Mégpedig jogállamilag. Volt parlament, a törvényeket is megszavazták, és felhatalmazták a kormányt.

Az adókedvezményeket nyújtó jogállamok között azonban van egy óriási különbség. Hazánk és még néhány más térségbeli állam az elengedett adót kiengedte az országból, és afelett is szemet hunyt, hogy a nagy cégek termékeit és az előállításukhoz szükséges importalapanyagokat mesterséges árakon árazták, aminek következtében további milliárdok távoztak az országból. A „luxemburgi jogállam” pedig arra adott engedélyt, hogy cégek százai termékeiket (beleértve a pénzügyi termékeket is) éppen „jogilag” Luxemburgban forgalmazzák, azaz az alacsony bekerülési értéken hatalmas profitokat tegyenek zsebre. Luxemburg „jogállama” tehát segítséget nyújtott ahhoz, hogy a megtermelt zsíros profitok nehogy a cégek székhelyei szerint illetékes adóhatóságok szeme elé kerüljenek, inkább jelenjenek meg azok Luxemburgban, alacsony adótételek mellett. Efelett meg többek között a német jogállam hunyt szemet. (Pedig sok kistételű adó is sokra megy.) Juncker nyilván ezekre a kétségtelenül ötletes és széles körű támogatói asszisztencia nélkül nem is működő jogállami megoldásokra gondolt, amikor vallatták.

A luxemburgi nagyhercegség valóban nagy összegekkel „gurigázik”. Államadóssága csekély, de tartozása mintegy háromezermilliárd dolláros, igaz, követelései is nagyjából ezzel megegyezőek. Ettől azonban nem kell kétségbe esni, mert a tartozások terhe sokkal kisebb, mint a kihelyezések hozama. Senki nem is kritizálja a luxemburgi jogállam csillagászati eladósodottságát, kitettségét a külföldi hiteleknek. Ami közte van, az a luxemburgi GDP és természetesen nemzeti jövedelem. A termelő tevékenységet szinte mellőző, alig több mint félmilliós lélekszámú ország játszi könnyedséggel „állít elő” több mint feleannyi nemzeti jövedelmet, mint tízmilliós hazánk. Jut is egy főre több mint százezer euró éves jövedelem, magas munkabér és kiváló nyugdíj. Junckert a luxemburgi választók mégis leszavazták, Angela Merkel pedig felfelé buktatta. Éljen a luxemburgi jogállam és Juncker, hogy ezt még sokáig fenn tudja tartani úgy is, mint az Európai Bizottság elnöke.

Csak a rend kedvéért kell elmondani, hogy a Luxemburgban regisztrált „adómenekültek” főként európai, de legnagyobb részt német cégek. Arról, hogy ezeknek milyen a valós tulajdonosi összetételük, csak hiányos információk vannak, ezért megalapozzák az összeesküvés-teóriákat.

Boros Imre - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!