Az emberi társadalmak számára mindig nagy talány volt, hogy miért is vannak olykor igen jelentős különbségek az egyes emberek anyagi viszonyaiban (jövedelmében és vagyonában), illetve hogy az egyenlőség-egyenlőtlenség kérdését miként ítéljük meg.

Voltak, és talán ma is vannak olyan elméletek, amelyek úgy tartják, hogy a szinte teljes egyenlőség az egyetlen elfogadható módja a javak elosztásának. A többség azonban mindig is természetesnek tekintette és elfogadta, hogy vannak különbségek, hisz az emberi tehetségek, képességek, készségek terén is ugyanez a helyzet.

De vajon akkor ez azt is jelenti-e egyben, hogy bármekkora jövedelmi és vagyoni különbséget is természetesnek kell tekintenünk?

Aligha, hisz mindenki érzi, hogy amiképp „mindennek van határa”, így a jövedelmi és vagyoni különbségeknek is. Igen ám, de felettébb nehéz megmondani, hogy akkor most hol is van pontosan ez a határ.

Az egyik legötletesebb egyenlőtlenségi mutatót a 20. század harmincas éveiben Corrado Gini hozta létre. A mutató értéke nulla és egy között mozog. Nulla akkor, ha nulla az egyenlőtlenség, vagyis ha tökéletes egyenlőség áll fenn, az adott emberi közösség minden tagja pontosan ugyanakkora jövedelemmel, illetve vagyonnal rendelkezik. És egy a mutató értéke akkor, ha minden jövedelem, illetve vagyon egyetlen ember kezében van.

Nagy valószínűséggel soha sehol nem fordult elő a múltban, és nem fog előfordulni a jövőben sem egyik szélső érték sem.

Nem lehetséges tökéletes egyenlőség, de tökéletes egyenlőtlenség sem, hiszen ha tartósan egyetlen ember kezében összpontosul minden jövedelem vagy éppen vagyon, akkor az az összes többi ember pusztulását, következésképpen az egyetlen győztes megsemmisülését is jelentené.

A Gini-mutató tehát soha nem volt és nem lesz sem nulla, sem egy, a jövedelmeket illetően 0,2 és 0,7, a vagyonokat illetően pedig 0,3 és 0,8 között mozog a világ csaknem kétszáz országában, a világ egészének átlaga pedig 0,56 a jövedelmeknél és 0,69 a vagyonoknál.

A csaknem kétszáz ország közül ma hatvannyolcban élnek olyanok, akiknek a vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt, ami mai árfolyamon kétszáznyolcvanmilliárd forintnak felel meg.

A legtöbb dollármilliárdos most már Kínában él. Kína a világ egyik legrégibb, sok ezer éves szakrális kultúrája, amely most kommunista diktatúraként a világtörténelem legdinamikusabb szuperkapitalizmusát hozza létre.

Ennél zavarosabb mondatot kitalálni sem nagyon lehetne, ma mégis valóság, hiszen a megvalósult abszurditások világában élünk.

Kína természetesen az Amerikai Egyesült Államokat előzte meg, amely már több mint száz éve őrizte első helyét a dollármilliárdosok számát illetően. Ma tehát Kínában ötszázhatvannyolc, az Amerikai Egyesült Államokban pedig ötszázharmincöt dollármilliárdos él.

A világ hatvannyolc országában élő összesen kétezer-kétszáz milliárdosa mintegy hétezer-ötszázmilliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, tehát átlagosan csaknem három és fél milliárd dollár a vagyonuk.

De ezen belül a leggazdagabb száz dollármilliárdos fejenként már több mint harmincmilliárd dolláros vagyonnal bír, míg a tíz leggazdagabb esetében már az átlag is csaknem hatvanmilliárd dollár. Összehasonlításul: a világ legszegényebb egymilliárd lakója esetében az egy főre jutó vagyon legfeljebb néhány száz dollárt tesz ki, tehát a leggazdagabb és legszegényebb csoportok közötti különbség százmilliószoros is lehet.

Ami a lakóhelyüket illeti, a legtöbb dollármilliárdos ma már Pekingben él, a számuk éppen száz. A második helyen New York, a harmadikon Moszkva áll. És persze a milliárdosokkal legjobban ellátott tíz város közül öt Kínában van. New York mellett London és Párizs, valamint a másik ázsiai óriás, India képviseletében Mumbai van még a listán.

A dollármilliárdosok jellemzően idősebb emberek, az átlag életkoruk hatvannégy év, de a legfiatalabbak igen gyors térnyerése figyelhető meg, ma már csaknem száz negyven év alatti dollármilliárdos él a világon, és a számuk rohamosan nő, különösen Kínában (itt él a negyven év alatti milliárdosoknak csaknem a fele), ahol jellemzően az ingatlanpiac és az informatika a dollármilliárdosok legfőbb „keletkezési” helye.

A legfiatalabb dollármilliárdos a huszonöt éves amerikai Evan Spiegel, aki szinte a semmiből teremtette meg médiabirodalmát vagy Elisabeth Holmes, aki az egyetemről kimaradva, huszonkét évesen lett milliárdos orvos-elektronikai cégének a megteremtésével.

Az ellenpólus Warren Buffett, aki csak ötvenhárom évesen lett milliár­dos, de azóta – ma már nyolcvanhat éves – őrzi második helyét a most már több mint egy évtizede vezető Bill Gates után.

Összefoglalva mindezt, világunk a rohamos gyorsaságú egyenlőtlenség-növekedés felé halad, és ennek messzemenő következményei vannak, pláne lesznek. Az egyenlőtlenség másik ágán ugyanis a megfosztottság van rohamosan növekedőben.

Ma már legalább hárommilliárd ember él olyan körülmények között, hogy a mégoly szerény fogyasztásának termelési fedezetét sem képes megteremteni. Egészen egyszerűen azért, mert az anyagi erőforrásoktól való tartós megfosztottsága reménytelenné tette a helyzetét.

A folyamat öngerjesztővé látszik válni, mert a gigantikus globális tőkestruktúrákat egyre kevésbé érdeklik ezek a térségek, hiszen nincs ott semmi már, ami számukra vonzó lehetne. A tőke tehát sorukra hagyja ezeket az ökológiai, szociális és kulturális értelemben egyaránt „meddőhányónak” tekintett övezeteket.

A milliárdosok és főképpen a vagyonuk korlátlan burjánzása tehát a másik póluson szintén patologikus folyamatokat gerjeszt. Ha a legnagyobb tőkestruktúrák urai nem mutatnak mértékletességet, akkor valójában saját létüket ássák alá. Talán még nem késő visszafordulni.

]]>www.magyarhirlap.hu]]> - Bogár László