Kellő hiszterizálás után már sikeresen lehet arra biztatni a tömegeket, hogy könnyű, gyors és olcsó megoldást „akarjanak” klímaügyben.

Greta Thunberg egyik legutóbbi beszédében a következőket mondta el: „Sajnos sejthető, hogy mi lesz a vége mindennek. A világ politikusai majd mindent meg fognak tenni azért, hogy kibújjanak a felelősségük alól. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy világossá tegyük számukra, hogy nem tehetik ezt, ha kell, majd falhoz állítjuk őket.”

Nos, magam sem gondoltam, hogy a világ Gretát kitaláló, felépítő és professzionális kegyetlenséggel üzemeltető urai ilyen tempót diktálnak majd neki. A tiszteletteljes emberi jogvédelemből a francia forradalom idején is kellett azért nagyjából egy év, amíg az először csak verbális radikalizmus átment a falhoz állítást kilátásba helyező, majd azt fizikailag is megvalósító, pusztító stratégiába.

Ma ugyanez történik, de a jelek szerint sokkal gyorsabban és brutálisabban, mint a jakobinus, majd kicsit később a bolsevik diktatúra idején. A Bastille valóban szimbólum, csak éppen a modern globális médiahatalom közvéleményt túszul ejteni képes mítoszképző erejének szimbóluma. Ahogy a francia forradalomban is egy teljesen alaptalan állítás vezetett végül a Bastille vétlen és védtelen, önmagát megadó őrsége bestiális kegyetlenségű meglincseléséhez, a „klímaügy” esetében is kirajzolódni látszik a brutális lényeg.

Az Extinction Rebellion klíma­mozgalom vérvörösbe öltözött „feketemágiát” gyakorló táncos kommandósai Európa szerte tartálykocsikból fecskendezik a művért, és ezt már nehezen lehetne félreérteni, hálásak lehetnénk nekik akcióikért. Üzeneteikben, miszerint soha nem látott klímavészhelyzettel kell szembenéznünk, a kormányok képtelenek megvédeni minket, ha túl akarjuk élni, akkor a saját kezünkbe kell venni mindent, nem hiszem, hogy bármi félreérthető lenne. Ez nyílt uszítás a fennálló törvényes rend megdöntésére, amit minden európai jogrend a legsúlyosabb bűncselekményként rendel büntetni.

A klímaügy kétszeresen is ürügy. Az egyik, hogy az emberiség valóban végveszélyben van, de ezt a végveszélyt éppen az a globális hatalmi struktúra hozta a világra, amely a magát kapitalizmusnak nevező létfelszámoló berendezkedést kitalálta, bevezette és üzemelteti sok száz éve. Ez a planetáris csúcsragadozó, valójában inkább élősködő a bármilyen pusztító és aberrált fizikai élvezet kielégítésére alkalmas anyagtömeg korlátlan növelése érdekében roncsolja szét az ember belső és külső természetét.

Az első az általános lelki, erkölcsi, szellemi pusztulást hozza magával, ami lehetetlenné teszi az elemi szintű védekezést is, a második pedig éppen az a „valami”, ami a lényeg volna. Vagyis hogy ez a láthatatlan világerő kényszeríti az emberiséget külső természetének öngyilkos elpusztítására. Hogy aztán cinikusan röhögve ő maga szervezze meg a globális tiltakozást mindaz ellen a mocsoktenger ellen, amit ő maga okád folyamatosan a világra. Ez a gátlástalan cinizmus és szadista brutalitás olyan lélegzetelállítóan sátáni és persze zseniális egyben, hogy a naiv és jóhiszemű világ ezt eleve nem képes feltételezni. A világtörténelem egyik legsúlyosabb csapdájába csalt minket megint sikeresen.

A másik, még veszélyesebb mozzanat, hogy miként a francia forradalomban a gátlástalan uszítás nyomán felheccelt tömegeket, néhány hónapig tartó rendszeres „tréninggel” kellő hiszterizálás után már sikeresen lehet arra biztatni, hogy ha könnyű, gyors és olcsó megoldást „akarnak” a klímaügyben, akkor bármilyen kegyetlen fizikai erőszakkal, de távolítsák el a „tehetetlen és korrupt” politikusokat. Kijevben a Majdan, Hongkongban a Nathan Road sokat tudna mesélni arról, hogy a derék forradalmárok miként „tesznek igazságot”, akárcsak 1793-ban Vendeében, ahol több tízezer embert mészároltak le bestiá­lis kegyetlenséggel, csak azért mert nem mindenben értettek teljesen egyet velük. Mindezt persze már akkor is a szent és sérthetetlen liberális emberi jogok nevében.

Nem árt tehát tudnunk, hogy nem lesz egyszerű feladat e csapdából kiszabadulni, mert az egész globális akciósorozat olyan professzionálisan ördögi, hogy egyelőre tehetetlenül nézzük a most még „csak” verbális erőszakot, amelynek során a művér bármikor való­ságos emberi vérré is változhat. Most talán nem kellene ezt tétlenül megvárni, ám a valóságos cselekvés feltétele az alkalmas narratíva megtalálása. Azé a narratíváé, ami segít a helyzet elbeszélésben és a teendők megbeszélésben, ám egyelőre nincs globálisan egységes narratíva minderre. Ez főként azért nem meglepő, mert a nagy globális környezetvédő szerveződések, amelyek közül a Greenpeace a legismertebb, olyan környezetvédőnek álcázott szerveződések, amelyek a sok milliárd dolláros „támogatásukat” éppen azoktól a globális tőkestruktúráktól kapják, amelyek ezt a végzetes környezetrombolást, az emberi létezés külső természetének a szétroncsolását véghez viszik. Bőséges „támogatásuk” pontosan azt a célt szolgálja, hogy még csak véletlenül se alakulhasson ki az alkalmas elbeszélési mód, és az erre épülő cselekvési stratégia.

Vagyis a legismertebb globális környezetvédőnek álcázott szerveződések valóságos feladata éppen ellentétes azzal, amit tenniük kellene, „áldozatos” munkájuk leginkább arra irányul, hogy semmiképpen ne jöhessenek létre azok az elbeszélési módok, amelyek a megoldás felé vihetnék a világot. A hamis értelmezési keretbe ágyazott, hamis metaf­ogalmakkal jelentős tömegeket hiszterizálni képes tevékenységük csak tovább fokozza a már így is éppen elég súlyos káoszt.

Most még talán nincs késő ahhoz, hogy leleplezzük és megállítsuk ezt a hisztériát.

Bogár László - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>