(Csak zárójelben és a fiatalok kedvéért jegyzem meg, hogy ez a vicc azt az álságos és hamis „elméleti” kérdést és e kérdés tudálékos akadémikus „elemzőit” gúnyolta ki, akik görcsös igyekezettel próbálták „megmagyarázni”, hogy ha egyszer Marx szerint ahogy haladunk a kommunizmus felé, úgy hal el a pénz, akkor miért megy a „létező szocializmus” éppen az ellenkező irányba.) Ez a már régen túlhaladottnak vélt probléma azonban újra kezd „beélesedni”, mert a világ egyre vészjóslóbb módon halad egy olyan végzetes „globális pénzügyi kommunizmus” felé, ami már korántsem olyan vicces, mint a magát „szocializmusnak” nevező politikai kapitalizmus korszakában volt. Pontosabban nem a világ halad ebbe az irányba, hanem a világ „nem létező” urai kényszerítik az emberiséget egyre brutálisabb módon az ellenőrzöttség és engedelmesség e „szép új gulágja” felé.

Ha lenne „olyan”, hogy „pénztörténet” (mármint a pénz valóságos története), akkor mindezt néhány évtized múlva visszatekintve a „pénz halála” címszó alatt foglalhatnák össze azok, akiknek akkor még lenne reflexív viszonyuk ehhez. Ám ahogy ez kinéz, reflexív viszony már ma is alig akad, és ha mindez végbemegy, akkor néhány évtized múlva ez már nem is lesz értelmezhető. Persze aligha véletlen, hogy nincs olyan, hogy pénztörténet (mármint valóságos pénztörténet), hisz a világ „nem létező” urai pontosan tudják, hogy kiszolgáltatottságunk növelésének legfőbb eszköze éppen az, hogy egyre kevésbé lehet fogalmunk arról, hogy miként használják a mi pénzünket fegyverként ellenünk. Minket azonban (legalábbis egyelőre) senki nem akadályoz meg abban, hogy áttekintsük a pénz valóságos történetét.

A kereskedelem, a pénz és a média az emberi létezés közvetítő mezőinek három alapvető dimenzióját testesítik meg. Amíg az emberiség kicsiny közösségekben „közvetlenül” élte át létezését több tízezer éven át, addig nem létezett olyan, hogy csere, vagyis nem volt szükség a közvetítések világára. Ám amikor létrejöttek az első nagykultúrák, ahol már több millió ember egyre komplexebb struktúráinak működését kellett összehangolni, nélkülözhetetlenné vált a csere, amit a kereskedelem, a pénz és a média közvetített.

Az első nagy szakrális civilizációkban azonban ezek a közvetítő mezők még a legfelső szellemi elitek s rajtuk keresztül az egész közösség „szigorúan ellenőrzött” terei voltak. A szigorú ellenőrzésre azért volt szükség, mert van egy veszélyes aszimmetria, ami abból adódik, hogy a kereskedő, a bankár, a médiaelit mindenkiről tud mindent, róla viszont senki nem tud semmit. Vagyis szigorú kontroll nélkül ez olyan ellenőrizhetetlen hatalomhoz és e hatalom „láthatatlan”, ám annál pusztítóbb diktatúrájához vezetne, ami végül az egész közösséget megsemmisítené. E szigorú ellenőrzés egyik legismertebb példája volt annak idején a kamatszedés tilalma.

A szakrális kultúrák brutális felszámolásával azonban a világ igazi urai azok lettek, akik a kereskedelem, a pénz és a média közvetítő mezőit kezükben tartották, és ez ma sincs másként, sőt ma érvényesül csak igazán ennek minden destruktív és degeneratív következménye. Az elmúlt néhány évszázad során a kereskedelem, a pénz és média végleg kikerült a közösségek ellenőrzése alól, és a világ „nem létező” urai már ma is fegyverként használják minden még létező emberi közösség felszámolására.

Most azonban azért van elkezdődőben az emberi történelem legnagyobb drámája, mert az elmúlt évtizedek során a technológia exponenciálisan növekvő szellemi energiái e közvetítő mezőket és a birtoklásukkal megvalósítható hatalomgyakorlást minden eddig elképzelhetőnél diktatórikusabbá tették. Ennek egyik megnyilvánulása a digitális pénz rendszerének létrehozása, először „nemzeti” keretek között, majd univerzálisan, globális szinten is. Ez utóbbinak, igaz még csak hipotetikusan, de már neve is van, UMU, vagyis Universal Monetary Unite. Sokszor hallhatjuk a repülőgépen azt a fordulatot, hogy az „ön kényelme és biztonsága érdekében” tegyék ezt és ezt. Minden a mi „kényelmünket és biztonságunkat” szolgálja, hisz milyen kényelmes és biztonságos is lesz majd, ha már nem lesz készpénz, sem bankbetét és külön számla sem, hisz a monetáris nagy testvér ezek minden kockázatának terhét végleg leveszi a vállunkról. Cserébe csak azt az „apróságot” várja el, hogy engedelmesen belesimuljunk egész univerzális rendszerébe, igaz, túl sok választásunk ezzel kapcsolatban nem nagyon lesz, mert ha akarnánk sem tudnánk nem belesimulni, hisz ebben a digitális szép új gulágban a létbűnözés kizárt, hisz a rendszer eleve be sem enged abba a térbe, ahol ezt a bűnt elkövethetnénk. Látszólag mi használjuk azt a kis digitális gépet, amin keresztül minden létező szükségletünket a „nem létező” erő „termeli meg” és persze elégíti ki, de a dolog pont fordítva van, a „gép”, pontosabban a „gépben” rejlő koncepció urai használnak majd minket.

Már ma is megdöbbennénk, ha elénk tárná mindazt, amit tud rólunk, az érzéseinkről, érzékeinkről, vágyainkról, de legfőképpen arról, hogy milyen kifinomult módon és miként hozza létre és elégíti ki ezeket a látszólag önmagunkkal azonos vágyainkat. Ha létezik a teljes ellenőrzésnek és engedelmességnek rendszere, ahol ráadásul a „célszemélyek” milliárdjainak sejtelme sincs arról, miként gyakorolnak diktatúrát a szükségletei felett, hát akkor ez az a javából.

A szerző közgazdász

]]>www.magyarhirlap.hu]]>