Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Ujhelyi fékevesztett lejáratásba kezdett

Ujhelyi fékevesztett lejáratásba kezdett

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ez az igazi gazemberség!
Trócsányi volt az, aki közreműködött abban, hogy Magyarország Putyin trójai falova legyen az EU-ban.

„Azt még nem tudjuk, hogy Trócsányi László melyik portfóliót kapja a következő Európai Bizottságban – egyelőre úgy tűnik, hogy egy politikailag kifejezetten súlytalan tárcát ajánlanak neki –, de az immár hivatalos, hogy ő a magyar uniós biztos-jelölt. Ez az Európai Parlament hozzáállása miatt még változhat. Számomra azonban ebben a pillanatban másodlagos kérdés, hogy melyik területért lesz felelős a magyar bizottsági tag; elvi kérdés ugyanis, hogy nem támogatok egy olyan európai testületet, amelyben az illiberális állam jogi főépítésze helyet kaphat. Trócsányi volt az, aki igazságügyi miniszterként törvénybe foglalta mindazokat a jogsértéseket és törvénytelenségeket, amelyek miatt Magyarország ellen megindították a 7-es cikkelyes eljárást. Trócsányi volt az, akinek ügyvédi irodája szégyenletes módon a magyar devizahitel-károsultakkal szemben a bankokat képviselte. Trócsányi volt az, aki közreműködött abban, hogy Magyarország Putyin trójai falova legyen az EU-ban, ő volt az, aki inkább az oroszoknak adott át Budapesten – amerikai segítséggel – elfogott orosz fegyverkereskedőket.

Éppen ezért kijelentem, hogy nem fogom szavazatommal támogatni annak az Európai Bizottságnak a felállítását, amelyben Trócsányi László pozíciót kaphat. A Fidesz-kormány akkor cselekedne felelősen, ha egy olyan személyt jelölne helyette, akinek neve nem forrott egybe az illiberális állam kiépítésével és vállalja a közös európai értékeink képviseletét. Most, a következő hétéves költségvetés elfogadása előtt ez különösen jelentős és szimbolikus lépés lenne, amely nemcsak számomra lenne támogatható.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Tereb (146) Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Kultúra (7) Sport (729) Gazdaság (705)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>