Ma 2025 július 28. Szabolcs napja van. Holnap Márta, Flóra napja lesz.
Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipőben ment tárgyalni

Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipőben ment tárgyalni

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Az a fránya isiász....

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker már olyan súlyos függőségi problémákkal küzd, hogy öltöztetni sem képes önmagát.

Döbbenetes felvételek kerültek elő Junckerről, melyekből nagyon úgy tűnik, hogy annyira részeg, hogy már nemcsak a járással adódik gondja, hanem mintha felemás cipőt is hordana. Ugyanis az első néhány másodperc alatt lejátszódó képsorok tanúsága szerint az egyik lábán fekete, a másikon pedig barna cipő van. Mindez pedig egy hivatalos tárgyalás közepette.

Érdemes megjegyezni, nem ez az első eset, amikor Juncker olyannyira be volt állva, hogy menni alig tudott. Korábban ]]>megírtuk]]>, júliusban épp a brit sajtó csámcsogott azon, hogy Juncker a NATO-csúcson majdnem összecsuklott, annyit ihatott. Az akkori kifogása éppen az isiász okozta fájdalom volt, ám a felemás cipők viseletét nehezen magyarázná az ülőidegének begyulladása.

Sümeghi Lóránt - w]]>ww.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Flag gondolja (42) Irodalmi kávéház (548) Egészség (50) Jobbegyenes (3002) Életmód (1) Heti lámpás (408) Vetítő (30) Kultúra (9) Történelem (19) Tv fotel (65) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Gazdaság (742) Mondom a magamét (8484)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>