Náray Tamás, a HVG szerint világhírű divattervező és művész, elégedetten dőlhetett hátra a minap. Egy nagy ívű lélegzetvétel után lehülyézte az egész magyar társadalmat, előtte egy kicsit saját szomorú sorsáról értekezett.

A HVG augusztus 7-i interjújában azt mondja: „Az első hibát akkor követtem el, amikor 1990-ben hazajöttem Párizsból. Arra számítottam, hogy az ország szellemileg fejlődik, ami meghozta volna az anyagi fejlődést is.”

Ezután hosszasan reklámozta az új szegedi kiállítását, azokat a nagyszerű munkákat, amelyek fáklyaként világítanak a szellemi fejlődésben megrekedt szegény hazánk horizontján, hiszen „félelmetes mentális deficit van kialakulóban ebben az országban”. Náray közlése szerint eredetileg képzőművész szeretett volna lenni, de ez csak részben valósult meg, magyarán ő most amolyan félképzőművész.

És bátor ember. Idén áprilisban, amikor sokaknak választási hormontúltermelésük volt, ő is megüzente a fideszes szavazóknak, hogy „elmentek ti a fa…ba”. A bosszúállás az ő esetében sem maradhatott el, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a szaktárca, az Emmi által súlyos összegekkel támogatott szegedi Reök-palota a választások után azonnal rangos kiállítást rendezett a félképzőművész úrnak. Nem hírértékű, hogy a Reök is egy felvonulóterepe a rettegő balliberális értelmiségnek.

Az viszont igen, hogy az NKA annyira gonosz tud lenni, hogy kiemelt támogatásban részesíti az egyedi balliberális produkciókat, legyen az Nyáry Krisztián vagy Karafiáth Orsolya költőnő estje.

Sorozatunk további részében többször is foglalkozunk a képzőművészettel, így muszáj néhány háttér-információt adnunk a téma felvezetéséhez. Már csak amiatt is, mert kevésbé köztudott, hogy az állami kulturális mecenatúra egyik legnagyobb területéről van szó, több tíz milliárd forintról, amelynek majdnem száz százaléka a balliberális holdudvar pénztárcájában köt ki. De nem ez a probléma.

A marketing-, dizájn- és kommunikációs szakmák alapja a képzőművészet. Ha nem is direkten, de ezeken a területeken képzik ki azt a szakembergárdát, amelyik mindent el tud adni a mosóportól a politikai ideológiáig. Sokszor a képzőművészet maga a kommunikáció, a hordozóeszköz, a kulturális hálózatrendszer kiemelkedő csúcsa. A képi világon keresztüli befolyásolás kulcskérdés a balliberális világnak, ezt a területet pedig minden elemében uralja.

A kommunista diktatúra is kiemelt helyen tartotta számon, hiszen a képzőművészet nagyban segítette a társadalmi beágyazódását. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a képzőművészet a balliberális holdudvar legerősebb bástyája.

A képi világ megjelenítését, a vizualitást és az ehhez tartozó művészetek erejét a konzervatív oldal nemcsak egyszerűen lebecsülte, hanem a terepet teljesen átadta politikai ellenfelének. Sőt, az időnként feltűnő jobboldali tehetségeket is oda irányította. Nem véletlenül alakult ki az a dogma, hogy ha elismert művész akar valaki lenni, akkor a baloldalt kell szolgálnia, máshogy nem tud érvényesülni. Ez sok esetben így van most is.

És hogy mennyire forró terepen járunk, jól bizonyítja az az inkvizítori fogadtatás, amivel cikksorozatunk betiltását követelte több száz balliberális értelmiségi, mintha ma is a Rákosi-diktatúrában élnének. Pedig még a felszínét sem kapargattuk a tabuknak, a képzőművészeti világ kultúrterrorjának. Most viszont ezt megtesszük.

Már az egyetemen eldől minden. Az is, hogy a fiatal generáció hogyan viszonyuljon a társadalmi kérdésekhez, pél­dául a migránsok befogadásához. Ha az átnevelés nem lenne tökéletes, a diplomaosztón még mindenki kap egy figyelmeztetést, mint 2017. június 30-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Nádasdy Ádám író ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „a ma élő magyarok egyik legkiválóbbja Soros György, aki szellemi életünket régóta és nagylelkűen támogatja”.

Ha ez sem lenne elég, a képzőművészet világa is irányt mutat. Amíg a kormány emberfeletti erővel küzd a migránsok távol tartása érdekében, addig a képzőművészek tekintélyes része Soros György kottája alapján azt szeretné elérni, hogy minél több afrikai éljen Magyarországon, lehetőleg minél előbb. Ezzel kapcsolatban győzködik az állampolgárokat, migránspárti programokat szerveznek, természetesen állami és önkormányzati forrásból.
Gulyás Gábor korábban a Modemet, majd a Műcsarnokot, most a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumot és a hozzá tartozó egyéb területeket irányító múzeum­igazgató.

Ezt írtuk sorozatunk X. részében, ahol egy szélsőbaloldali projekt népszerűsítését mutattuk be Gulyás úr intézményében. A hozzá tartozó Art Capital a kortárs művészetek egyik fő bemutatóhelye. Nem ismertetjük és minősítjük ezeket a munkákat, keressenek rá az interneten. Ha megdöbbennek, az komoly bizonyíték arra, hogy Náray Tamásnak igaza van: nem tudják befogadni ezeket a nagyszerű alkotásokat, mert megrekedtek a szellemi fejlődésben.

Gulyás Gábortól a kaméleon is különórákat vehetne. A jobboldalon a Magyar Demokratától a PestiSrácokig mindenki kritikátlanul népszerűsíti a rendezvé­nyeit, a balliberális térfélen pedig extázisban van a takarító is, ha róla van szó. Befolyásos, mindenki által ünnepelt, nagy tudású ember.
Biztos van erre magyarázat, de inkább foglalkozzunk azzal, hogy Gulyás Gábor intézményei milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az átlagember is megértse, fontos lenne, ha afrikai lenne a szomszédja, és a migráció jó dolog.

Az Art Capital más intézményekhez hasonlóan művészeti vonalon egyből reagált a migrációs válságra, a 2017-es év programjait már erre az esetre fűzték fel.

Természetesen nem a migránsok által elkövetett bűncselekmények özönét, a terrortámadásokat mutatják be, hanem rengeteg kisebb-nagyobb rendezvényen, jól megkomponált művészeti formákon keresztül próbálták elmagyarázni a Soros György által hirdetett emberi jogokat, amelyek a migránsok befogadását követelik meg. Terjedelmi korlátok miatt nem ismertetjük az összes programot, néhányat viszont nem kerülhetünk ki.

Tavaly Gulyás Gábor a Szentendre.hu oldalon azzal büszkélkedett, hogy a 2017-es évad egyik központi témája az otthon és otthontalanság kérdése. Ez mindenkit érint, hiszen mindannyian lakunk valahol. (…) Az otthontalanság érzete, amikor mindez fájóan hiányzik. Mindkettőt az együtt létezés rendje szervezi – finom áttételekkel a közösségek élő organizmusaiban. Ezt a területet pedig sok rendezvényen keresztül mutatják be, mint mondja, az egyik „egy egészen izgalmas összeállítás a migráció témájához kapcsolódóan”.

Ezt az izgalmas összeállítást a későb­biekben, 2017 szeptemberében maga Gulyás Gábor nyitotta meg, és a migránspártiaknak nem is okozott csalódást. „Engem ez a kiállítás vonzott a legjobban, ez fókuszál leginkább az otthontalanság-migráció témájára” – írja Finy Petra író, költő. A tárlat a saját ajánlója szerint: „A MIG 21 (Migratory Interdisciplinary Grid) című nemzetközi kiállítás a vándorlás művészi megjelenítésére vállalkozik.”

A tárlatot pedig egy kisgyermekkel ábrázolják, aki nyakig a vízben van, és fájdalmas tekintettel várja a befogadást. „A migráció problémája itt mégsem az aktualitása miatt igazán érdekes: a bemutatott művek révén – az aktua­litás lendületét hátrahagyva – az örökös úton levés tapasztalatával szembesülünk” – írja az ajánló.

Migránstémában idén is pazar rendezvénydömping várta a látogatókat. Évek óta ehhez nemcsak a több száz milliós önkormányzati és állami múzeumi támogatás teremt lehetőséget, tavaly a Magyar Nemzeti Bank is átutalt harmincmilliót, és nem hiszik el, de az MNB idén a második negyedévben újabb harmincmilliót juttatott Gulyáséknak. Parádés az anyagi helyzet, így nem volt pénzügyi akadálya a migrációt támogató újabb rendezvénysorozatnak.

Júniusban nagy költségvetéssel A paradicsom újratervezése címmel hirdettek művészeti fesztivált, ahol egy hónapon keresztül migránssorsokon keresztül érzékenyítették az oda látogatókat reggel, délben és este. Innen is kimaradt az érem másik oldala, a migrációhoz kötődő erőszakhullám. Mert az ugye nincs.

A megnyitó is igen lenyűgözőre sikerült. Június 9-én 19 órakor a Duna-korzón Gulyás Gábor maga állt a rendezvény élére, ahol köszöntőjében üdvözölte a programsorozatot. De ami ezután jött, az nem semmi. Migránsválság-érzékenyítő, a nézőket a cselekménybe bevonó performansz ejtette ámulatba a közönséget.

A megnyitón Gergye Krisztián művész úr a Dunán fegyveresekkel érkezett, és – nem találnák ki – fekete fóliaruhában, jött egy sor vonaglás, majd a fekete füst. Ezt követően a nézőket arra invitálták, lépjenek a csónakokba, hogy átéljék a migránsok félelmét és kiszolgáltatottságát. Ezután bemutatták az egyik szobrot, amelyen migráns kapaszkodik a falon azért, hogy az édenbe jusson.

Majd a csónakban újra át lehet élni a megmenekülést a tenger habjaiból, következett a partot érés a fehér emberek társadalmába, és végül kitaszítottan, nem szívesen fogadottként ér célt a migránscsónak.

Gergye Krisztián Alföldi Róbert kedvence, a balliberális világ ünnepelt provokatőre. Migránssimogató rendezvények özöne kapcsolódik a nevéhez, de a szentendrei performanszt is előadta már a Róth Miksa-emlékházban 2018. május 15-én, majd vidékre is exportálták, például Kőszegre, ahol a Várszínház mindig örömmel látja Gergye Krisztiánt, az invitálók meg nyilván a migránsokat.

A szentendrei fellépéssel kapcsolatban így nyilatkozik az NKA által fenntartott Színház.org portálnak, a rendezvény egyik népszerűsítő oldalának: „Az előadás gondolata például a Velencei Biennálén látott Mohau Modisakeng dél-afrikai művész videoinstallációját látva merült fel. A mű megrendítő erővel hatott rám.

A velencei kultúrdömping közepén egy tökéletes nyugvópontot adott ez a mű, amibe olyannyira bele lehetett merülni, miként az installációban szereplő csónakok a fekete tenger vizébe. Bele lehetett halni.” Ugyanitt Gulyás úr invitációjának hátterét is megtudjuk Gergyétől: „Érdekes koincidencia, hogy Gulyás Gábornak köszönhetően az idei Art Capitalen épp Modisakeng műve lesz látható Szentendrén.

Az már a nem véletlen egybeesésnek köszönhető, hogy Gábor meghívott bennünket a Modisakeng-tárlat megnyitására, így május 24-én a »Ha mi árnyak…« című performansz Szentendre főterére adaptált verziójával, Modisakeng művészetével is párbeszédre léphetünk. Ez mérhetetlenül felemelő, megtisztelő érzés.”

Nyilván sorozatunk fekete öves olvasói nem lepődnek meg azon, hogy ezután maga Mohau Modisakeng is megjelenik Szentendrén. Az afrikai művész Gulyás Gábort is elvarázsolta, sőt maga vállalta a felkonferálását.

A téma bombaként robbant a szentendreiek érdeklődési körében, azóta is mindenki erről beszél. Gulyás így szólt: „A művész általában a gyarmati és a posztkoloniális afrikai államok bonyolult társadalmi viszonyaira kérdez rá munkái­val, a közösségi súrlódások és a szociális problémák foglalkoztatják.”

Gulyás úr ezenkívül egyéb hatásvadász jelenetekről is gondoskodott. A Passage (Átkelő) című videóban három csónakban három alak fekszik, tétova mozdulataikból a küzdelem és lemondás olvasható ki. A víz beszivárog a csónakba, lassan ellepi az utazókat, süllyedni kezd, majd végleg elmerül. Nem túl megerőltető összefüggésbe hozni az alkotással a Földközi-tengeren zajló migránsválságot – olvassuk a
PestiSrácok kulturális oldalán a tárlathoz kapcsolódó ajánlót.

Ha még ezek után sem akarna a résztvevő egyből három afrikaival együtt élni, Zarko Baseski Asphyxia – az utolsó lehelet című, nagyon is figurális szobra lehet, hogy végleg meggyőzi. Ezen a tárlaton egy éppen megfulladó férfi hatalmas feje látható. A koponyája hátuljára pedig az emlé­keit vetíti egy belső projektor. „Ha megkerülöd a szobrot, nézheted bármeddig vagy hát addig, amíg bírod. Az viszont biztos, hogy már ezért az egyetlen élményért érdemes elmenni Szentendrére” – írja az egyik ajánló.

A megrázó, sokkoló élményeket olyan kortárs irodalmárok próbálják oldani, mint Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Nádasdy Ádám, Térey János, Závada Péter. Gulyás úr itt sem kockáztatott bármiféle jobboldali elhajlást. Miért tette volna? Ez megy a kinevezése óta.

Az általa szerkesztett és kiadott Art Capital folyóirat nulladik évfolyamában olvassuk például a 2016-os szeptemberi irodalmi programokat: Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, Kuko­­relly Endre, Tóth Krisztina, Darvasi László, Garaczi László. Így kell állami és önkormányzati támogatásból az egykori SZDSZ szellemé­ben egy fideszes városban felépíteni egy totális balliberális kultúrközpontot, ahol szintén csúcsra járatták a majdnem vegytiszta kirekesztést.

Szakács Árpád

A szerző újságíró

]]>www.magyaridok.hu]]>