- 0
Orvoshoz kellene fordulnia.
Komoly bajok vannak a hódmezővásárhelyi műkedvelő polgármester koponyájában. Lehet, hogy orvoshoz is kellene fordulnia, persze a helyi kórházat teli szájjal szapulja. Ez 800 ezerbe került neki.
Márki-Zay Péter, aki az ország eddigi igazi protest szavazásának köszönhetőn hódmezővásárhelyi polgármester lett nagyon komoly dolgokat szokott mondani. Ez eddig összesen – elsőfokon – 2,3 millió forintjába került. Előbb két személyiségi jogi pert veszített el.
Személyiségi jogi pert indított Márki-Zay Péter ellen Végh Ibolya, Hódmezővásárhely korábbi aljegyzője, és Paragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója. Mindketten azt állították, hogy a polgármester nagy nyilvánosság előtt megsértette a jó hírnevüket, és nem mondott igazat róluk, illetve a vállalkozásról. A felperesek zárt tárgyalást kértek, így a sajtó csak a pénteki ítélethirdetésen lehetett ott.A Szegedi Törvényszék mindkét ügyben elmarasztalta Márki-Zay Pétert, kimondva, hogy a polgármester valótlan állításokat fogalmazott meg a felperesekről. Paragi István jó hírnevét sértette meg, a volt aljegyzőnek pedig a becsületét is. (Délmagyar)
Ez volt 1,5 millió. A helyi kórházra tett kijelentései miatt pedig 800 ezret kell kicsengetnie.
A bíróság megállapította, a politikus megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon azt mondta "ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és több példát is sorolt az ellátás színvonalát kritizálva.A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, és eltiltotta a további jogsértéstől. (index)
Mit csinál ilyenkor egy felelős polgármester? (Most azt hagyjuk, hogy rendes katolikusként, így Adventben elmegy gyónni.) Fogja magát és behúzza fülét, farkát. Sűrűn bocsánatot kér és elkezd spórolni, hogy ha jogerős lesz az ítélet, akkor tudjon fizetni. Ehhez képest Márki-Zay a következőket mondta egy fórumon:
Szükség van arra is, hogy ha lesz egy Békemenet Bayer Zsolt szervezésében, akkor a Bem tértől a Kossuth térig az összes épületet ki kell plakátolni: ‘Ruszkik haza’, [és] ugye migránsszámláló, ami mutatja, hogy eddig Sorosnak egyetlen egy migránst sem sikerült becsempésznie Magyarországra, Orbánnak viszont legalább 23 ezret. Jó, tehát ezeket a tényeket azért ismertessük meg ezekkel az emberekkel, mire a Bem térről elérnek a Kossuth térre,szerintem ők akarják majd felkötni Orbánt. (promenad.hu)
Szóval már akasztást lát a (beteg)lelki szemei előtt. Márki-Zay Péter, aki a béke pártján tartja magát. Ő az, aki szerint ugye a víz az úr és azt terjeszti magáról, hogy ő aztán olyan szelíd, mint a lepke. Ehhez képest van a nyakában két elmarasztaló elsőfokú ítélet és azt gondolja, hogy vannak emberek, akik fel akarják kötni a miniszterelnököt. És a békepárti, nagyon szelíd Márki-Zay annyit nem mondott, hogy ez hülyeség, vagy ne tegyék. Hagyta ennyiben az egészet, elfogadva, szinte helyeselve.
Áldott karácsonyt!
Kecskés István - https://ezatuti.blogstar.hu/