Ideje felzárkóztatni a kultúrát is az egészségügy színvonalához. Legfeljebb majd a színházak is gyűjtőakciókat rendeznek, mint a János kórház.

„Nekem eddig nem tűnt fel a liberálisok, a baloldal és a nácik teljes nézetazonossága, mentségemre szól, hogy a náciknak sem. Pedig »ezek ott vannak már a Parlamentben«, »kivették a naftalinból a bőrkabátot«. Őket »segíti a kultúra minden területe«, ahol éjt nappá téve »sulykolják a migrációt, a gender- és másságpropagandát, … a kereszténység, a maradék nemzeti tudatunk megsemmisítését«.

Mivel tagadhatatlanul ennek a tábornak a része vagyok, csak bámulok, mi mindenre vagyok képes. Például kommunikálok »a hazai és a nemzetközi emberkísérleti hálózatrendszerekkel«, amit eddig észre sem vettem. A megszállt tudatom miatt, valószínűleg. Így aztán »az aberráció, a szellemi sötétség végtelen megnyilvánulási formái lassan felhőként fedik el a normalitás egét«, »a halálkultusz lélekkufár sakálainak« üvöltése közben. Én ugyan csak egy egészen kicsi felhőfoszlány lehetek a normalitás egén, és ez a sakál-dolog se megy igazán jól nekem, éppen hársfateát iszogatok a torkomra.

Talán a lélekkufárság az egyetlen, amivel próbálkozhatnék, bár az én üzleti érzékemmel… Itt volt az ideje, hogy a kormány ellentámadásba lendüljön. Jön a Nagy Hon- és Tudatvédő Háború, ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap és a színházak ellen. Az Alapot persze, mint a hivatalos közlemény mondja, nem szüntetik meg, csak átalakítják. Aha.

A mókust patkánnyá, az is csak egy pici különbség. Noha ahányszor a Fidesz kormányra jutott, annyiszor csökkentették a szakmai delegáltak arányát a támogatásokat odaítélő testületekben, de eléggé el nem ítélhető módon mégis maradt belőlük.

Így, kérem, nem lehet rendesen háborúzni. Most majd a tárca által kijelölt intézmények kormányhű vezetői vehetnek részt a tanácsban, és a miniszter dönt. Az önkormányzatok pedig választhatnak: ha színházaiknak továbbra is szükségük van a Nagy-Britannia kivételével egész Európában szokásos állami támogatásra (ami normatív módon a közönség jegyárait teszi elviselhetővé), akkor nyugodjanak bele, hogy az igazgatók kinevezése a miniszter kezébe kerül.

Már elvették a kórházakat, az iskolákat, az önkormányzati vagyon jó részét, megcímkézték a saját bevételek felhasználását, majd pont a színházakat hagynák békén, pláne az ellenzéki városokban. Maradjon mindenki otthon, és nézze a TV2-t! Ha már a köztévét nem bírja a kényesebbje, fene a gusztusát. És hol lehetne mindez jobb kezekben, mint Kásler miniszter úrnál?

Ideje felzárkóztatni a kultúrát is az egészségügy színvonalához. Legfeljebb majd a színházak is gyűjtőakciókat rendeznek, mint a János kórház. Hát leesik a gyűrű az ujjunkról, ha adományoznunk kell egy-egy koponyát a Hamlethez, trónt a királydrámákhoz, orrpótlást Cyranónak? Az ilyesmi minden háztartásban akad. Mindent megér, ha a tudatfoglalók elleni hősi harc eredményeként a normalitás egén oszlanak a sakálok. Illetve a felhők.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt]]> olvashatja el.

]]>www.mandiner.hu]]>