Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gulyásfasizmus

Gulyásfasizmus

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ismét le lettünk fasisztázva.

Mondjuk tény, hogy ez alkalommal nem úgy zsigerből, indulatból, aljasul, becsomagolt bőröndökről beszélve, ahogy eleddig szokásban volt, hanem elegáns vonalvezetéssel, ízléses szövegezéssel, helyre – bár itt-ott sántító – szillogizmusok snájdig logikájával, azaz újszerűen, eredeti módon, nota bene, némiképp meggyőzően is.

Annyira erőteljesre sikerült Balavány Györgynek a 24.hu oldalán megjelent ]]>publicisztikája]]>, hogy a gyorsreagálású Trombitás Kristóf már írt is egy ]]>ellenszöveget]]> a Mandínernek, leszögezve, hogy nem is vagyunk fasiszták, a baloldal viszont büdös köcsög. (Bár ő nem pontosan így fejezte ki magát…)

Van azonban Balavány felvetésében valami, ami az összes magyar hobbináci számára szívet melengető gondolat.

Figyeljünk csak!

Eurofasizmus?

Balavány György azzal, hogy részletes elemzéssel mutatja be, miféle párhuzam vonható a náci rezsim és Orbán Viktor kormányzása között, tulajdonképpen nem állít mást, mint azt, hogy létezik a fasizmusnak egy konszolidált, modern, sőt posztmodern, européer változata is. Ez lenne az Orbán-rendszer.

Ezzel persze azt is állítja Balavány, hogy a fasizmus nem valami egyszeri, megismételhetetlen szörnyűsége az emberi történelemnek, hanem lényegében egy fejlődőképes, virulens, alkalmasint rendszerként üzemeltethető projekt, mi több, akár tartósan működőképes társadalomszervezési struktúra.  Ebből következően mellesleg azt is állítja, hogy a fasizmus nem az az embertelen gyilkológépezet, aminek mi ismerjük, vagy aminek a történelmi emlékezet bemutatja, hanem egy végső soron humánus, humanistává fejleszthető, humanistává váló rendszer, azaz nem klasszikus hitlerizmus, hanem olyasmi, amilyennek jelenünket látjuk: egészen jól működő demokrácia, gyarapodó társadalom, orbánizmus.

Náci humanizmus?

Érdekes és kétségtelenül eredeti felvetés. Különösen akkor érdekes, ha az orbáni rendszert nem a késői, világháborúzó, emberirtó nácizmushoz hasonlítjuk, hanem a korai, reményekkel eltelt, egy valóban szebb, nemesebb jövőt álmodó nemzetiszocializmushoz.

Az megvan, hogy Reinhard Heindrich miket fantáziált a maga rendszeréről?

Idemásolom pár mondatát. Heydrich 1940. június 24-én azzal érvelt Ribbentropnak, hogy kivándoroltatással nem oldható meg a zsidókérdés, mivel immár (Ausztria, Csehország, Lengyelország stb. megszállása után) három és fél millió zsidó került német fennhatóság alá. Külön problémát jelentett, hogy a zsidók ekkor már vagyonuktól megfosztva, a létminimum határán éltek, tehát semmiképp sem tudták volna finanszírozni saját kivándorlásukat. Heydrich a megoldást ekkor még a következőképp látta: „A zsidókra nincs szükségünk a Birodalomban. A biológiai megsemmisítés azonban nem méltó a német néphez, mint kultúrnemzethez. Ezért a győzelem után kötelezni fogjuk a vesztes hatalmakat, hogy tengeri szállítókapacitásukkal a zsidókat Madagaszkárra vagy máshová szállítsák.”

Szóval akadtak vezető nácik, akik még negyvenben is arról fantáziáltak, hogy a nemzetiszocialista németek nem tesznek szemét dolgokat, egyebek mellett nem gyilkolnak le milliókat…

És vicces módon Balavány is hasonlót állít. Azt ugyanis, hogy lehet valaki úgy náci, hogy közben nem gyilkol meg milliókat, sőt nem is rasszista, sem militarista, nem vezet be totális diktatúrát.  

Emberarcú diktatúra?

Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy a sztálini, pol-poti, maói kommunizmusnak van humanizált változata, amely a maga emberarcúságában széles skálán mozog, elér a kádári gulyáskommunizmustól egészen a svéd jóléti szociáldemokráciáig.

Ja bocs! Ezt tényleg mondják.

És hát, ha mondják, miért ne lehetne egyetérteni Balavánnyal abban, hogy a fasizmus tulajdonképpen egy emberbarát rendszer csak Hitlerék kicsit elgaloppírozták magukat. Mert ugye közben ott volt az olasz, azaz az igazi fasizmus, ami alig ölt meg pár tucat (Na, oké: párezer) ellenzékit, meg alig foglalt el pár vacak afrikai négyzetkilométert – ebből a szempontból olyan volt, mint bármelyik laza kapitalista diktatúra. Fasizmusában semmi extra-embertelenség nem volt. Vagy el Caudillo Franco rendszere, amelyet nehéz nem fasisztának nevezni, viszont mégsem nevezi senki annak…

Na, nem folytatom, csak kérdezem: létezhet emberarcú fasizmus?  

Mondjuk, megnézném, mit szólnak ehhez az összehasonlításhoz azok, akik a maga szörnyűségében élték át a hitlerájt. De ők már kevesen vannak. Öregek is. Nem fognak tiltakozni személyes tragédiáik súlyának leértékelése ellen. Vagy azért, hogy a gázkamrák rettenetét, a területrabló háborúk szörnyűségét, a tudatos népirtás borzalmát, a diktatúra megkérdőjelezhetetlen totalitását egy szintre hozza valaki Orbán Viktor szúrós tekintével.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Tereb (146) Sport (729) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Belföld (10) Vetítő (30) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Politika (1582) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Egészség (50) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>