Biztos, hogy szép konyhabútor leszek”, búcsúzott platán néni a fiatal fenyőfától, amikor hatalmas vasmarok kapta el a fűrészmalom udvarán. Egy utolsó, elszáradt kis levél, a levegőben ingadozva hullott le a kissé testes platán asszonyságról, mintha csak szemérmesen integetett volna egy utolsót.
A fiatal fenyő nyújtózkodott egy nagyot majd izgatottan körülnézett, de abban a pillanatban ketten már fel is kapták és elindultak vele a kőrfűrészhez. Ijedten nézte a motollaként forgó fűrészlapot. Már régóta készült erre a napra, mindig úgy gondolta, hogy ez olyan lesz, mint a felnőtté válás. Már nem lesz facsemete, hanem valami izgalmas új dolog az emberek világában.
Már érezte törzsén a fűrészlap keltette szelet, rémület lett rajta úrrá, de egy szép szál deszka, jobban mondva kettő, hiszen most választotta el őket a fűrész, megnyugtatták:”ne félj öcskös, egyáltalán nem fájt.” Míg átgondolhatta volna, hogy higgyen-e a deszkáknak már érezte is a forró fűrészpor illatát és valami izgalom járta át évgyűrűit: „vajon mi leszek?”.
Ennek már vagy egy hónapja lehet. A léceket szépen lelakkozták és kaptak két vagány, piros talpat is. A kis szánkó ott állt barátaival a hatalmas fenyő körül. Várták türelmesen, hogy kis gazdáikhoz kerüljenek. Éjszakánként arról álmodott, hogy kacagó kisgyerekek ülnek a hátán és vidáman csúszkálnak a havas domboldalon. Vajon egy kislányé leszek, vagy kisfiúé? „Várjatok türelemmel kicsikéim”, mondta a bölcs nagy fa nekik. „Karácsonykor majd kiderül ki fog nektek örülni, már csak egy párat kell aludni.”
A kis szánkók izgatottan várták a nagy napot, már maguk előtt látták a havas tájat, hóembereket és elalvásig nézegették a csillagokat, akik még a nagy, bölcs fa csúcsánál is magasabban voltak.
A kis szánkó nagy zajra ébredt. Rengeteg ember volt körülötte. „Talán már karácsony lenne?” –morfondírozott-. „Nem, hiszen a bölcs, nagy fenyő azt mondta még párat aludnunk kell.” Tanácstalanul nézett körbe, de hirtelen észrevett egy fiatal párt. A fiú és egy széplány őt nézték. Kézen fogva álltak és nevettek. „Ők lesznek a gazdáim”, gondolta izgatottan a kis szánkó, és ha lett volna szíve (bár ki tudja…) az kiugrott volna örömében.
A fiú hirtelen odalépett hozzá és teljes erejével belerúgott. Nagy reccsenéssel törtek el a fenyőlécek. „Ne engedd!” –akarta kiáltani a széplánynak. A lány még mindig mosolygott majd odalépett a kis szánkóhoz és rátaposott.
Pár csepp gyanta hullott ki könnycseppek helyett az törött lécből. A szép piros szántalpak görbén feküdtek mellette. A kis szánkó haldoklott. Hirtelen valami forrót érzett, látta, hogy törött kis léceiből lángok csapnak ki és izzó szikrák szállnak az ég felé. „Csillag leszek…” ez volt az utolsó gondolata.