Ma 2021 szeptember 24. Gellért, Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina, Kende napja lesz.
Egy korábbi főszerkesztőt is letartóztattak a szocialisták botránya miatt

Egy korábbi főszerkesztőt is letartóztattak a szocialisták botránya miatt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Addig jár a korsó a kútra...

A Szeviép-botránnyal kapcsolatban előzetes letartóztatásba helyezték Dlusztus Imrét, a Délmagyarország egykori főszerkesztőjét.

A Magyar Hírlap ]]>értesülései szerint]]> csütörtökön költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték Szegeden Dlusztus Imrét, a Délmagyarország egykori főszerkesztőjét, valamint egy uniós projekt kivitelezőjének ügyvezetőjét. A műszaki ellenőr szintén gyanúsított lett. A büntetőügy szálai a Szeviép-botrány szereplőihez kapcsolódnak.

A Szegedhez közeli Mórahalmon található Mini Hungary Park ügyében több mint félmilliárdos költségvetési csalás gyanújával indult eljárás. A pénzügyi nyomozók szerdán három embert őrizetbe vettek, közülük kettőjük előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség. A bíróság ennek nem jogerősen csütörtökön helyt adott, míg a harmadik gyanúsított, a műszaki ellenőr esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

A megalapozott gyanú szerint a terheltek egymással összejátszva mintegy 550 millió forint kárt próbáltak meg okozni az uniós és a magyar költségvetésnek a történelmi Magyarország műemlékeit makettekkel bemutató park kivitelezése során — ]]>írja]]> a lap.

A pályázati pénzt a Dlusztus Imréhez köthető Bornemzet Nonprofit Kft. kapta, a projekt menedzsere a csődbe jutott Szeviép Zrt. egyik leányvállalata, a MITT Beruházás-szervező Zrt. volt, míg a kivitelező a Háromhalom Építőipari Kft. A projektet menedzselő MITT Zrt. vezérigazgatója és ötvenszázalékos tulajdonosa Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő bizalmi embere, Kőmíves Benedek. Kőmíves korábban tulajdonos volt a kivitelező cégben is, a szocialista kormányok idején pedig egy ideig az állami pénzek elosztásában döntő Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. vezető tisztségviselője, igazgatósági tagja volt.

A projektmenedzser cég másik tulajdonosa az egyik csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezér, Baranyi Sándor, akit a Magyar Hírlap szerint már régóta nem láttak Szegeden, mert Németországban tartózkodik, és onnan fenyegetőzik bűntársai ellen, nehogy azok beszéljenek.

A gyanú szerint a 2013 májusa és 2014 júniusa között elkészült makettek darabszámáról és a projekt készültségi fokáról valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be a regionális fejlesztési ügynökségnek. A gyanúsítottak így el nem végzett munkákra és be nem szerzett dolgokra is kérték a támogatások kifizetését, valamint a már kifizetett támogatások elszámolását.
 
Pörge Béla - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Sport (729) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Belföld (6) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (505) Politika (1578) Életmód (1) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2117) Nagyvilág (1458) Tereb (138) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (5586) Gazdaság (662) Heti lámpás (255) Mozaik (83) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>