Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Dörner György: Nyirő és Wass a helyére került a tananyagba

Dörner György: Nyirő és Wass a helyére került a tananyagba

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az Újszínház igazgatója  rendet vágott!

Ennek már régen meg kellett volna történnie – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Dörner György, az Újszínház igazgatója.

– Nyirő József és Wass Albert is a világ élvonalába tartozó nagy tehetségű magyar írók, igazi gigászok, s hála Istennek, hogy eljött az az időszak, hogy ezek az alkotók is a kötelező tananyag részévé váltak. Ennek már régen meg kellett volna történnie – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Dörner György, az Újszínház igazgatója a Nemzeti alaptanterv körül fellángolt vita kapcsán.

Szavai szerint rendkívül fontos, hogy a gyerekek megismerjék az említett írók életművét, amelytől többek és jobbak lesznek. Az igazgató sajnálatos dolognak nevezte, hogy más nagy alkotók mellett Nyirő és Wass munkásságáról is hallgattak a kommunista rendszer alatt.

A Nemzeti alaptanterv (NAT) körüli vita amúgy tegnap sem csitult. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudóstestülete továbbra is kész segítséget nyújtani az érintettek szakmai konszenzusán alapuló NAT létrehozásához, illetve a kerettantervek kialakításához – közölte tegnap az intézmény.

A dokumentumért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) reagált a felajánlásra, ami szerintük meglepő, hiszen az Emmi 2017-ben be akarta vonni az MTA-t abba a projektbe, amely a NAT megújítását is célozta, ettől azonban az MTA visszalépett. Hozzátették: meglepő az MTA nyilatkozata azért is, mert a Csépe Valéria akadémikus irányításával készült anyagot a rendkívül széles szakmai és társadalmi egyeztetése során az MTA is véleményezte, és több javaslata bekerült a módosított NAT-ba.

Míg a módosított NAT-ot csupán néhány, kevés taggal rendelkező balliberális szervezet bírálja, addig a megújított alaptantervet nagyságrenddel nagyobb szervezetek és a közvélemény legnagyobb része támogatja – közölték.
A NAT vállaltan hazafias, gyermekközpontú, tanárbarát és XXI. századi. Az a cél, hogy a diákok az iskolában megismerjék a nemzeti kultúrájukat, jobban értsék a történelmi és természettudományi összefüggéseket, eredményesebben tanuljanak nyelveket és életképes tudást szerezzenek – fogalmaztak.

Megpróbálnak törleszteni

– Óriási restanciája van a magyar színházi életnek Herczeg Ferenccel szemben és valamennyit próbálunk már törleszteni. Én nagyon örülnék neki, ha nem csak az Újszínházban játszanának Herczeg Ferencet, hanem Letenyétől Kisvárdáig mindenhol – nyilatkozta Dörner György a Magyarságkutató Intézetnek adott interjújában.

Mint ismert, Herczeg Ferencnek is hangsúlyos szerepet szántak a Nemzeti alaptantervben.

– Válságban van a magyar kultúra – tette hozzá Dörner György, s felhívta a figyelmet arra, hogy a legfontosabb dolgunk a saját kultúránk dolgát kell rendbe tenni.

– Egy kincsesláda van a magyar drámákkal van tele – fogalmazott az alábbi interjúban az Újszínház igazgatója.

]]>www.magyarnemzet.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Mozaik (83) Életmód (1) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Egészség (50) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>