Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Budapest nem zöld, hanem vörös

Budapest nem zöld, hanem vörös

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A vészhelyzet stimmel, de nem a klímára kell itt vigyázni, hanem az értékeinkre.

Igen, pontosan úgy történt, ahogy várható volt, és ahogy megjósoltuk. Karácsony Gergely, ez az átmenetileg hatalomba emelt jellemtelen kommunista (a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok egykori politikai tanácsadója, volt LMP-s parlamenti képviselő, a sötétzöld formáció puccsistáival létrehozott törpepárt zuglói polgármestere, aki tavaly, bár saját bevallása szerint jobban utálja az MSZP-t, mint a Fideszt, az állampárti jogutód miniszterelnök-jelöltje volt) a rendszerváltozás utáni kínkeserves húsz év mélypontját jelentő, a magyarellenes szemkilövető, Gyurcsány Ferenc bábja.

Azok a szavazópolgárok, akik a kérlelhetetlen korrupcióellenes harc lovagját és egy dicső új kor emberét látták benne, jól teszik, ha erősen figyelnek, miközben beleverik a fejüket a falba. Visszatért ugyanis Budapestre az elmúlt 29 év leggyalázatosabb korrupciós ügyébe fulladó Gyurcsány–Demszky-korszak és a kommunista állampárti múlt.

Felnyíltak a kripták

Már az is rendkívül sokatmondó, hogy az új közgyűlés alakuló ülésén miféle alakok bukkantak fel. Nemcsak Gyurcsány fontoskodott a padsorok között ki tudja, milyen minőségben (rosszban, nagyon rosszban), de ott sertepertélt párttársa, a volt szocialista parlamenti képviselő, Erzsébetváros egykori polgármestere, a Hunvald-ügy mellékszálaként hivatali visszaélés miatt korábban négy hónap, egy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Szabó Zoltán is. 

De nem csupán kibicek másztak elő a politikai kriptából. A Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja lett a pufajkás Horn Gyula unokahúga, a korábbi szocialista közgyűlési képviselő Havas Szófia, aki visszatérően gyalázza az 1956-os felkelést és szabadságharc hőseit. „…A börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva” – fröcsögött 2007-ben. 2016-ban az orosz állami televízióban ugyanezt hazudta, és hozzátette, hogy a felkelés nem törhetett volna ki „a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül”.

A Közgyűlés Városfejlesztési Bizottságának külső tagja lett egy másik sötét bolsevik, Török Zsolt volt MSZP-szóvivő, akinek 2013-ban ingott meg a pozíciója a hírhedt bajai videó miatt, és néhány hónappal később valóban távoznia is kellett. Mint közismert, egy akkori helyi időközi választás kapcsán szavazatvásárlással vádolták meg a Fideszt, ám kiderült, hogy az ezt bizonyítani hivatott, „titokban felvett” jelenetet előre megrendezték és eljátszották.

Török egyébként 2003-ban robbant be tipikus komcsi tahósággal a közéletbe, amikor azt mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének akkori elnökéről: „Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás, és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog börtönben ülni”.

Mint tudjuk, Szászt, aki több sarkalatos ügyben ellentétbe került a szocialista-szabad demokrata kormánnyal, 2003 nyarán súlyosan bántalmazták az utcán. A PSZÁF vezetője kórházi ágyán azt mondta, a támadás oka minden bizonnyal egy gyanús, közpénzeket is érintő tőzsdei ügylet, amelyet épp aznap kívántak nyilvánosságra hozni. Ezután robbant ki a Pannonplast-ügy, amelyből aztán kibontakozott a balliberális közszereplőkkel teli VIP-listával is dolgozó Kulcsár Attila-féle bróker-bankárbotrány.

Gyurcsányi siserehad

A fővárosi vagyonkezelőnél bekerült a felügyelőbizottságba Bodnár Zoltán, aki a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt 2014-es főpolgármester-jelöltje volt, 2002-től pedig a Nemzeti Autópálya Rt. vezetője. Tovább is tart a feltámasztott komcsik dicstelen névsora. A Fővárosi Csatornázási Művek igazgatósági tagja lett például Atkári János, Demszky korábbi helyettese. A BVH Városüzemeltetési Holding igazgatósági tagjává stallumozták fel Lakos Imrét, az SZDSZ egykori budapesti elnökét, volt újbudai alpolgármestert. Ugyanitt kapott széket Gál J. Zoltán, aki Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt szóvivője és kabinetfőnök-helyettese volt, majd kormányának kommunikációjáért is ő felelt. Miután Gyurcsány Ferenc lett a kormányfő, államtitkárként, kabinetfőnökként Gál J. itt is szerepet kapott. 

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági elnöke a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány egykori államtitkára, Tordai Csaba lett, és igazgatósági tagsági posztot kapott Kolber István, Gyurcsány volt fejlesztési minisztere.

A BKV Zrt.-nél igazgatósági tag lett a szintén Gyurcsány-párti Nemes Gábor, korábbi BKV-s szakszervezeti vezér, aki októberben megbukott polgármesterjelöltként Budapest XVI. kerületében. Szintén igazgatósági tag lett a Leningrádban diplomázott Katona Tamás, Medgyessy Péter volt kabinetfőnöke, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok államtitkára, az MSZP volt pártigazgatója. A közlekedési cég felügyelőbizottsági tagja lett Budafok 2002 és 2006 közötti szocialista polgármestere, Bollók Istvánné, aki ma már a Gyurcsány-bagázs párttagkönyvét hordja a zsebében. 

A múlt elkezdődött

A legsúlyosabb és legsötétebb zombi a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági elnökévé kinevezett Draskovics Tibor, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere, majd Gyurcsány igazságügyi és rendészeti minisztere (egy megbízható komcsi minden poszton helytáll), akinek utolsó botránya kormánytagként az úgynevezett Magyarok Nyilai-ügyhöz kapcsolódott. Mint emlékezetes, 2009-ben Draskovics rendőrminiszter diadalmasan bemutatott a nyilvánosságnak egy videófelvételt, melyen egy elhagyott kőbányában véghezvitt detonáció volt látható – állítása szerint a Magyarok Nyilai egyik próbarobbantása. Csakhogy a valóságban az ominózus robbantás 2007-ben történt Bonyhád közelében, az elkövető pedig öt középiskolás volt, akiknek semmi közük nem volt az úgynevezett Magyarok Nyilaihoz. A fiatalok robbanóanyaggal való visszaélésért felfüggesztett szabadságvesztést kaptak, Draskovics pedig végül 2009 végén eltakarodott. Akkor azt hittük, vagy inkább azt reméltük, örökre.

Hát most itt van újra a többi gazemberrel együtt.  És garantáltan jönnek majd a nokiás dobozosok, a „hogyhívjákolók”, a magyargyűlölők, akik diadalittasan leállítják Budapest fejlesztését, üres klímapropagandát hirdetnek, kitűzik a szivárványos zászlót, és alaposan, szisztematikusan felfalnak mindent. Az újdondászok meg majd megtanulják a „vonalat”. A vészhelyzet stimmel, de nem a klímára kell itt vigyázni, hanem az értékeinkre. Szellemileg és anyagilag egyaránt.

Ágoston Balázs - ]]>www.demokrata.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Mozi világ (440) Belföld (11) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Tereb (146) Történelem (18) Heti lámpás (312) Életmód (1) Sport (729) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Autómánia (61) Mondom a magamét (7549) Kultúra (7) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2789) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>