- 0
Allahot homoszexuálisnak állítja be egy kiváló, immár Berlinben élő meleg muszlim. Hova vezet ez? Ez lenne a beilleszkedés?
„Allah is gay”, vagyis Allah meleg – áll a polóján ennek a kiváló idiótának a pólóján, amit a berlini melegfelvonuláson viselt. A tábláival pedig a muszlim LMBQT közösségért, illetve sokféleség mellett kampányol.
Azt hiszem elértünk a legaljára. Innen már nincs lefelé. Egy meleg, aki még muszlim is és Allahról is azt tartja, hogy férfi és a férfiakat szereti. A csoda az egészben az, hogy az egyre nagyobb berlini muszlim közösségből senki sem kapta el ezt a szerencsétlen marhát, aki így túlélte a napot. Ugyanis a felületes ismereteim szerint a muszlimok nem bánnak kesztyűs kézzel a homoszexuálisokkal, hanem például egyenesen kivégzik őket. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mit tesznek azzal, aki Allahot gyalázza – azt minimum kétszer ölik meg.
Emberünket – jó ez némi túlzás, de a szóismétlés ugye… – kellő alapossággal meg is fenyegették a bevándorló gyükerű Németországban élő illetők, így aztán a rendőrségnek védenie kell őt, hogy nehogy darabokra szedje néhány hithű muszlim, ahogy ez szokás náluk.
Bevallom nem nagyon érdekel mi lesz a fiatalember sorsa, nem foglalkozom vele, hogy megpocsékolja-e néhány muszlim, vagy hagyják futni. A probléma maga a jelenség. Annyira megszeretgettük ezeket a kiváló migránsokat, hogy már a saját vallásukat is gyalázzák. Értem én, hogy ez valami furcsa módja a beilleszkedésnek, de azért ez nem az integráció netovábbja. Dolgozni nem akarnak, nyelvet tanulni sem, a szokásainkhoz alkalmazkodni végképp nem, ellenben már vannak köztük nagyon melegek, akik nemcsak a keresztény, hanem a muszlim embereket is provokálják.
Jó ez az illető a társadalom legalja. A jelenség ijesztő.