Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Bokros Lajos szerint Romániában is van korrupció, de az legalább jogállam

Bokros Lajos szerint Romániában is van korrupció, de az legalább jogállam

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A bajuszkirály megszólalt...

 

A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos volt a Demokratikus Koalíció hetente jelentkező beszélgetős műsorának legutóbbi vendége. Az adásban szerepelt még Vágó István, Gréczy Zsolt és Kálmán Olga, a téma pedig rövid úton a hazai gazdaság teljesítőképessége lett, amit Bokros Lajos kezdett kritizálni.

A volt tárcavezető véleménye szerint a gazdasági növekedés hiánya Magyarországon arra vezethető vissza, hogy nincs jogállam.

Mert ha nincs jogállam, verseny sincs. Monopóliumokat épít az állam, ahelyett hogy összetörné”

– fogalmazott.

Vágó István hozzátette, hogy Romániában van verseny a meghirdetett tendereken, ellentétben Magyarországgal. Bokros Lajos ezt követően elmondta, hogy immár húsz éve tanít Románia különböző egyetemein, ismeri az ottani viszonyokat, majd hozzátette, hogy keleti szomszédunknál

„nagyon nagy a korrupció, de Romániában az egypártrendszer nem tudta bekebelezni olyan mértékig az államot, mint Magyarországon,

nem tudta felszámolni a fékek és egyensúlyok (sic!) finomhangolt rendszerét, tehát Romániában van jogállam”. 

Borítókép: Bokros Lajos (Fotó: YouTube)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Életmód (1) Flag gondolja (38) Tv fotel (65) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8038) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (543) Kultúra (9) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Heti lámpás (342) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Nézőpont (1) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Szépségápolás (15) Gazdaság (724)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>