- 0
Az MTK elleni örökrangadón, megpróbáltuk az első félidőben az agresszív letámadást játszani és úgy érzem sikerült is. Amit elterveztünk a mérkőzés előtt azt maximálisan meg is tudtuk valósítani.
A mérkőzés összefoglalója alapján is úgy gondolom megérdemeltük a győzelmet, a mi akaratunk érvényesült, főként az első félidőben, de a második játékrészben is mi irányítottuk a játékot. Nem akartunk az MTK fiataljainak teret adni a játékra, ezt a letámadással, úgy érzem meg is tudtuk valósítani, ennek az eredménye lett a három-nullás végeredmény.
Fotó: Németh Ferenc
Nagyon boldog vagyok, hogy én is betaláltam a kapuba, már ideje volt! 2006-óta nem szereztem gólt a magyar bajnokságban, fradiban ez az első bajnoki gólom, hiszen eddig csak a kupában sikerült gólt szereznem. De természetesen az a legfontosabb, hogy meg van a három pont, meg van a győzelem. Szerintem már a Vasas elleni mérkőzésen elindultunk a kifelé a gödörből, s mostanra már teljesen kint vagyunk.
Bizonyítottuk, hogy ismét tudunk úgy játszani, ahogy a vereségek előtt tettük. Úgy gondolom nem lesz rossz a két hét szünet, hiszen mindig tudunk fejlődni, gyakorolni, dolgozni kell tovább, s szerénynek maradni mint ahogy eddig is, s akkor a folytatás is nagyon szép lehet.
Hajrá Fradi!
Csizmadia Csaba