Ma 2019 augusztus 17. Jácint napja van. Holnap Ilona napja lesz.
59388038979c903ca7376b36ea4c0b6e.jpg

Sport Classic - Amikor Lauda bemosott Alinak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mára teljesen feledésbe merült: 1977-ben, az USA Nagydíj után az immár kétszeres világbajnok Niki Lauda meglátogatta Muhammad Alit. Hallottál róla?

Muhammad Ali mindig is szívesen hirdette magáról: – I am the greatest! Én vagyok a legnagyobb.

Ám csodák csodájára 1977-ben az önimádat mellett el kellett ismernie egy másik nagyságot: Niki Laudát. Az osztrák egy évvel korábban kis híján porrá égett a Nürburgringen, elvesztette az 1976-os vb-címet James Hunt ellenében, ám a következő szezonban – épp az USA Nagydíjon, Ali hazájában – szépen megszerezte a második bajnokságát, és ehhez Watkins Glenben elég volt számára egy 4. hely is.

_Watkins_Glen-1977-10-02.jpg

Rögvest fel is mondott Ferrarinál, nem indult a hátra lévő két versenyen, Kanadában és Japánban, helyette a közeli New York felé az irányt. És itt következett a nagy találkozó pillanata, amikor is a pályája csúcsán lévő Ali „fogadta” a pályája csúcsán lévő Laudát. Mondjuk, mindez egy hotelszobában zajlott, és kicsit furcsa módon. Ali az ágyban feküdt, mint egy király, Lauda pedig odaült melléje, afféle szárnysegédként. De úgy látszik, a dolognak volt reklámértéke, és megérte mindkettőjüknek – ez tűnik ki legalábbis a német BUNTE tudósításából, bár hozzá kell tenni, hogy minderről 36 évvel később szinte semmit sem lehet fellelni az interneten.

Nézzük csak, miképp is zajlott le mindez?

A színhely tehát a Statler Hilton 1570-es lakosztálya. Ali az ágyból köszönti a bajnokot: – Hi, Niki! Örvendek, hogy egy ilyen gyors fickóval ismerkedhetek meg!

Mire Lauda: – Na, mi van, Bajnok, te is meg fogod nyerni a következő meccset?

Ali válasza, szerényen: – Naná, hiszen én vagyok a legnagyobb az egész világon! Viszont te, Niki, én mondom, te vagy a legnagyobb autóversenyző a világon. Amit a visszatéréseddel műveltél, az káprázatos!

Lauda 1976 ger.jpg

A bokszoló megkérte a Forma-1-es bajnokot, hogy apróra mesélje el a balesete történetét, majd újból bólogatni kezdett: – Öreg, tutira mondom, hogy megérdemelted a sikert.

De aztán elég volt a sok dicsérgetésből, és hirtelen megragadta a köztudatottan nem éppen atlétikus adottságokkal rendelkező osztrák felsőkarját: – Muti, milyen izmaid vannak? Ó, hát itt alig van valami… De biztos sok az eszed! – tette hozzá megengedőleg.

Lauda: – Hát, amikor a lángok között ültem, az sem segített sokat…

Ali: – Tényleg elég szar lehetett, haver.

niki_lauda__1977__by_f1_history-d6sgo46.jpg

Elkattintottak néhány fotót még, Lauda úgy tesz, mintha jól bemosna Alinak, aztán a nagy találkának vége.

Lauda évekkel később Heinz Prüllernek, az osztrákok egyik legnevesebb F1-riporterének csak annyit mondott minderről: – Elég nagy hólyag volt szegény. Olyan imádattal vette körbe magát, amit én mindig is rühelltem. De azért nem bánom, hogy egyszer így összefutottunk.

(A BUNTE magazin 1977. 10. 13-i száma alapján.)

forrás - ]]>http://f1classic.blog.hu]]> - ]]>Mr.MehesKaroly]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1388) Vetítő (37) Belföld (5) Politika (1571) Heti lámpás (210) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (133) Jobbegyenes (1573) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (468) Sport (728) Életmód (1) Mondom a magamét (3836) Gasztronómia (539) Gazdaság (619) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Mozaik (6) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Történelem (6) Mozi világ (440) Kultúra (4)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>