- 0
Régóta készülök rá, hogy a humor és a karikatúra bekerüljön a nosztalgikus témák és műfajok közé; valójában már volt is ilyen kísérlet.
A fő forrásnak mindenképpen azt a Ludas Matyit terveztem - de mellette eszembe jutott a Hahota is! -, amely a rendszerváltás előtt a heti kacagnivalót jelentette számtalan családnak, így (egy pár évig legalábbis) nekünk, amikor a szokásos napilapok mellett azt is előfizettük. A Ludasnak ráadásul voltak mindenféle "spin-off" kiadványai, évkönyvek, havi magazin, stb. Így például vakáció idején a Nyári örömök című kis füzetke.
Most is ennek egy példányára akadtam rá, amivel elkezdhetném ezt az al-sorozatot.
Persze, webnaplónk profiljához mérten a sportnak kell a főszerepben maradnia, úgyhogy a sportos, versenyzéssel, játékkal kapcsolatos darabokat igyekeztem kiválogatni. Bevallom, nem volt szerencsém, mert ebben az 1986-ban megjelent kötetben viszonylag kevés ilyet találtam, néhol talán már erőltetett is az asszociációt. De remélhetőleg kárpótolja az olvasót például a címlap - mert azt nem a "sport" hívószó kapcsán szkenneltem be! - rajzának egyik karaktere, amely egy jellegzetes Balázs-Piri Balázs-féle (igen, így hívták a kor egyik legnevesebb karikaturistáját) "jónő" figura. Vagy a hátsó címlap poénja, amelyért pedig a másik, a legelismertebbek közé tartozó szatirikus rajzoló, Brenner György volt a felelős; és ez utóbbi történetesen pont az adott évben-évszakban esedékes foci-világbajnokságra utal.
A következőkben kiválasztott képeken-oldalakon a nyári tematika függvényében a vitorlázás, szörf és hasonlók dominálnak.
És a színvonal? Hát, nyár volt...
(Nyilván a szabadságra készülő, vágyó humoristák is az év közben megmaradt, témába illő resztlit bocsátották ilyenkor a szerkesztő rendelkezésére.)
(Krenner István)
(Címlap: Balázs-Piri Balázs)
(Hátsó címlap: Brenner György)
(Dallos Jenő, Tóth Gyula; s mellesleg Brenner György...)
(Majláth László)
(Balázs-Piri Balázs, Dallos Jenő)
http://sargalapok.blog.nepsport.hu - A Flag Polgári Magazin partnere