Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
624b6db9a18c1c04decf3bfaf9b756d8.jpg

Fradista szemmel - Győzelem Simi emlékére

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
In memoriam
Hétfő délután az EEE mozgalom emléktáblát avatott az Albert Flórián Stadion külső falán a Simon Tibor szektornál egykori védőnk halálának 10 éves évfordulója alkalmából. A megemlékezésen beszédet mondott Ifj. Simon Tibor, Dragóner Attila, valamint Magyar Balázs, a mozgalom egyik vezetője.
A beszédeket követően leleplezték a táblát, amely méltó Simon Tibor emlékéhez, így egészen biztosan a szurkolók egyik sűrűn látogatott zarándokhelyévé válik majd.
]]>www.fradi.hu]]>

A 25. forduló egy igazán pikáns találkozót hozott a számunkra, hiszen mindig érdekes egy lila-fehér csapat vendégjátéka, de most az a Kecskemét látogatott el hozzánk, aki nagyon jó formát mutatott tavasszal, jelesül a Honvédnak, Kispesten (!) négyet vágott.

A találkozó alaphangját megadta Kubatov Gábor nagyszerű kezdeményezése köré szervezett ünnepség.
Simon Tiborról az idén 10 esztendeje tragikus módon elhugyt Fradi - Ikonról nevezték el az Albert Stadion 2-es szektorát. A találkozóra aki a Simon szektorba váltott jegyet az az egykori Fradi kiválóság arcképével díszített emlékjegyet kapott. A mérkőzés kezdőrúgását a volt válogatott labdarúgó fia, a "kis" Simi végezte el, hatalmas ováció kíséretében. Zengett-zugott a Simon Tibi, Simon Tibi... a stadionban. Nem is lehett volna ebben a felemelő hangulatban veszíteni ezen a szép délutánon.
A srácok is így gondolták ezt, és nagyon komoly nyomás alá helyezték, már a kezdést követően a KTE kapuját. Szerencsénkre már az 1. percben vezetést szereztünk, Sváb Dani bal oldali beadását követően Beliczky Gergő fejelt a lécre, a kipattanóra Marko Simic érkezett, és közelről a kapuba bólintott. Nagyszerű volt a beadás, a fejes is és Simic harcosságát is dícsérnünk kell. A gólt követően kimondottan tetszetősen játszott a csapat, csak idő kérdése volt, hogy mikor szerezzük meg a második találatunkat, nem is kellett sokáig várnunk, hiszen a 37. percben Hakola mértani pontosságú beívelésére Grúz érkezett és kettőre növelte az előnyünket.
Az első félidőben nagyszerű, régen látott jó játékot produkált a csapat. Gyors rövidpasszos játékot játszottunk, amolyan Barcás stílusban, természetesen messze elmaradva a katalán csapat szintjétől, de Détári elképzelése ebbe az irányba mutat, tehát gyors játék, rövid sok passz, beindulások, egyszóval korszerű, támadó foci. Ez az első játékrészben maradéktalanul sikerült is, csak azon bánkódhattak a szurkolók, hogy miért csak két gólos előnnyel vonultunk az öltözőbe, mert akár 4-5 góllal is elhúzhattunk volna.
Ahogy az lenni szokott a vendégek egy gyors góllal vissza jöttek a mérkőzésbe. Innentől kezdve a csapat már nem tudta azt a nagyszerű játékot játszani, amit az első játékrészben láttunk, semmi kockázatot nem vállalt, látszódott, hogy nagyon fontos ennek a három pontnak a megszerzése.
Még akkor sem támadtunk, amikor a Kecskemét 10 emberre fogyatkozott, bár végül Sváb Dani kiállítása miatt mi is 10 emberrel fejeztük be a találkozót.

Osztályzatok:
Jova 5– Jovanovic 7, Grúz 7, Klein 6, Sváb 6 - Otten 5 – Beliczky 6 (Fülöp - ), Hakola 5 (Kulcsár D. 5), Józsi 6, Rósa 5 (Lisztes 6 ) - Simic 6

Három játékost szeretnék kiemelni a találkozóról, bár csapatként ismét, egymást segítve fociztunk.
Grúz Tomi az egyik, aki a védő feladatát maximálisan ellátta, sőt rendre felhúzodott szögleteknél, beíveléseknél, egy ilyen alkalommal szerezete meg a második gólunkat. A másik a dupla tüdejű, mindig harcias Jovanovics. Ez a srác, akárki akármit mond nagyon nagy erőssége a csapatnak. Végig robotolja a mérkőzéseket, le föl fut, hol védekezik, hol támad, fáradhatatlan. A harmadik játékos akit szeretnék kiemelni a csapatból, az Beliczky Gergő. A Vasastól érkezett fiatal támadó a Győr ellen megszerezte első gólját a Fradiban, és ez mintha egy gátat szakított volna át benne. Megcsinálja a cseleket, lendületesen játszik, nagyszerűen tartja meg a labdát, veszélyes a kapura is. Reménykedjünk benne, hogy a fejlődése ilyen töretlen marad, mert akkor sok örömöt fog okozni a Fradi családnak.


A fiúk tehát győzelemmel adóztak Simi emlékének, s talán az akarásnak és a megszerzett három pontnak Tibi is örült, odafönn az égi lelátón.
Vasárnap nagyon fontos állomásához érkezik a gárda, hiszen Székesfehérvárra látogatunk a nagyon erős Sousa csapathoz. Ez a találkozó igazi fokmérője lesz annak, hogy jelenleg hol tartunk a csapatépítés folyamatában.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Szépségápolás (15) Életmód (1) Történelem (18) Gazdaság (717) Jobbegyenes (2856) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Tereb (146) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7877) Heti lámpás (329)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>