Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
76a5cb2f46c2da38306248c105a563a1.jpg

Az álom vége, a rémálom kezdete! Kaputt!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Annyira rózsaszín volt a bányászhétköznap az olasz, BL-címvédő, szuper együttes, a csodakanok alkotta Internazionale elleni siker után, hogy Gelsenkirchen derék lakói bármilyen észérvvel szemben elhitték, a Schalke focistái akasztották fel a Napot az égboltra!  

Ha sikerült a kis túlzással az érettségire készülő német csapatnak kiakasztani a BL láncolatából a taljánokat, akkor a pudingfejű angolokat miért ne?

Csakhogy a túloldalon ott terpesztett a nagy Ferguson, akinek Valerij Lobanovszkij lehetett a példaképe, legalábbis rézorr tekintetében. Kettejük szaglószervét színesítő alapozó anyag differenciája annyi, hogy míg az ukrán inkább égetett szeszes italokkal, konkrétan vodkával, Szőr Sándor pedig inkább a vörösborral rezesítette az orrát.

Ennyi szellemi kujtorgás után vissza a Schalke 04 – Manchester United BL-elődöntőre. Amely mindenki számára csalódást keltett. A 90 perc első etapjában a hazaiak egy izgulós, biliárdozó kislányra  hasonlítottak, akinek egy gigantikus dákóval kellett volna a sarokba terelni a golyókat. Már a kézbevétel sem sikerült, a krétázás pedig szóba sem jöhetett!

Egyedül a Manu becenévre hallgató német kapus állta útját a a ManU-nak cirógatott űrfalansztert. Az első felvonásban a germán kapus-mindenható bevetett minden csodát, bámulatos reflexszel dolgozott a szigetlakók ellen, többször gyötörte Fergusont, ámító hárításaival.

Amúgy még a meccs előtti sajtótájékoztató a skót kijelentette: számára nem téma Neuer átigazolása. Erre ő adott egy jó kis sziporkát az öregnek! Fogott, mint kisvakondokot a rágó. Pedig amazok igen tolták a cuccot Neuer kapuja felé! Derék volt a németek védelme, amelynek a tagjai annyira riadtan futkorásztak, mint a malackák a farkas hírére a jó meleg meseszobában.

A 19 éves Matip, aki az olaszok ellen a leghibátlanabb pimasz kisgyerek volt, most rendesen beégett a tökéletesen és óriási kedvvel iparkodó Rooney ellen. A vicces nevű Hans Sarpei-t rendszeresen lebontott az útból a Valencia nevű szuperexpressz. Uchidának a szeme sem állt jól, amikor Park, másik keskeny szemű összezűrözte. Az angol hátsó szekció pedig Hasfelmetsző Jack szigorúságával és precizitásával vágta ki Raul fejéből a BL-döntő gondolatát. Az angolok csúcsfullos focit játszottak. Precízen, mindenre kiterjedően, az ellenfelet elsöprő lendülettel, legyőzhetetlen trükkökkel, irgalmatlan gyorsasággal és akarattal darabolta szét a szezon mega-teljesítményével a Manchester.
A visszavágó már csak muszájból rendezendő, otthon nem kell idegeskednie az Old Trafford korcsmárosainak, itathatnak előre.

A németeknek meg kikapcsolták a villanyt, mert nem találták a kaput!

Kaputt!

Horti Gábor, fourfourtwo.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Gazdaság (717) Szépségápolás (15) Sport (729) Autómánia (61) Vetítő (30) Mondom a magamét (7882) Kultúra (9) Történelem (18) Belföld (11) Mozaik (83) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2858) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Életmód (1) Heti lámpás (329)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>