- 0
Amikor Tóta W. Árpád október 24-én felébredt, elhatározta, hogy ír valamit október 23-áról, elvégre az mégiscsak nemzeti ünnep, a Nemzet Ünnepe. Hát írt.
És kalapáccsal a kabátja alatt elindult a trafik felé, hogy bezúzza a kirakatüveget...
Amikor tehát Tóta W. Árpád anarcho-pszeudo, inkább hagyjuk, szóval Tóta W. Árpád felkelt, rögtön érezte, hogy írnia kell. Igen, de miről? A nemzet ünnepéről, áh, dehogy, 56-ról, áh, dehogy. Az ünnepségekről, a Műegyetemről, jaj, dehogy. De jött az ihlet. És belefogott.
Így:
József egy kis bolt tulajdonosa, Megvolt a törzsközönsége tudta, ki vesz két sört a cigi mellé. De a trafiktörvény aztán betette az ajtót. Most már nem tud kibuggyanni a szellemből a palack – mondhatta volna neki Simon Gábor (MSZP OV elnök), de nem mondta, mert éppen nem volt ott. Az új dohánybolt ugyanis két utcával arrébb nyílt meg.Felesége az iskolában küszködött, nem akart erkölcstant tanítani, mutatta az anyagot és benne a szörnyű, vaskalapos hülyeségeket. Szóval cigi kéne, de nincs, erkölcstan van, de nem kéne. Ráadásul ez az Éva tanárnő okos, éles eszű asszony. Hát ha annyira okos és éles eszű, ismerhetné Emanuel Kantot, aki szerint két szép dolog van az életben, a bennünk lévő erkölcsi törvények és felettünk a csillagos ég. Kant bizonyára nem tartja szörnyű, vaskalapos hülyeségeknek, de mindegy,
az új dohánybolt ugyanis két utcával arrébb nyílt meg. De azért leültek, megbeszélték, kiszámolták (mármint József és Éva), hogy lejt a pálya, hogy nem lehet ezeket elzavarni, valahogy lezsugázzák mindig, hazudnak, csalnak, fenyegetnek, és nincs is kit választani.
Józsefnek szülei is vannak, akiket egyre ritkábban látogat meg. Olyankor dőlt belőlük a panasz, csapkodták az asztalt, és esküdöztek, hogy elzavarják ezt a tolvajbandát, már csak pár százat kell aludni. Ebből is látszik, hogy nem esik messze fa az almájától. Ezt viszont tényleg nem Simon Gábor (MSZP OV elnök) mondta, de nem is mondhatta volna, mert nem volt ott. Különben is az új dohánybolt két utcával arrébb nyílt meg. De majd elfelejtettem, hogy Éváék is választhatnának normális igazgatót az ejtőernyős helyett, akit az első naptól gyűlölt mindenki, és ő is gyűlölt mindenkit, a gyerekeket különösen.
De mindez eddig csak lágy prelúdium volt, finom ünnepi 56-os emlékezés (trafiktörvény, tolvajbanda, ejtőernyős, erkölcstan). Innen a mű önálló életre kel, mintegy kirángatva a tollat (billentyűzetet) Tóta W. Árpád kezéből, önmaga írja és építi magát.
József az üres boltjában a tévét nézi, hallgatja a miniszterelnök ünnepi beszédét. „Van úgy egy nemzet életében, hogy nem lehet tovább tűrni. Magyarországon 56-ban nem lehetett tovább tűrni, mert nem volt mire várni. Mindenki tudta, s aki nem tudta, az is érezte: nincs tovább...”
Igen, b..meg – csapott József a homlokához, ezt nem lehet tovább tűrni! (Tóta W. persze kiírta a homlokcsapás közbeni felkiáltást, elvégre nemzeti ünnepről van szó). Aztán felgyorsulnak az események. Vizionál, hogy belép a boltjába a miniszterelnök sajtot venni, de ő, József, nem ad neki, sőt.
Nem lehet tovább tűrni, és eszébe jut a trafik, bizonyára az, amelyik két utcával arrébb nyílt meg. És kalapáccsal a kabátja alatt elindult a trafik felé, hogy bezúzza a kirakatüveget. (Emlékezzünk, Wajda márványembere is bezúzta, igaz nem kalapáccsal, hanem téglával, nem trafikot, hanem a rendőrséget, és nem trafikért, hanem a hazáért.) De aztán Józsefnek mégis inába szállt a bátorsága, félt a kameráktól, a zajtól, így végül egy kulccsal karcolta végig az ajtó fémkeretét és az üveget. Először elégedett volt József, és arra gondolt, hogy elmondja Évának. De aztán nem mondta el Évának József. Én meg egyre inkább sajnálom ezt az okos, éles eszű Évát, aki nem akar erkölcstant tanítani, sajnálom, hogy nem tudja, mekkora hőstett közelében járt József a nemzeti ünnepen. Napok óta azon jár az eszem, vajon elmondta-e József azóta Évának. Remélem, hogy igen. De ha nem, hát Éva, ez az okos, éles eszű asszony soha nem tudja, meg, soha. Hacsak...hacsak valaki nem szól neki, hogy az egykor szebb napokat látott, mára a béka feneke alá csúszott a hvg.hu-n, izé, nemzeti ünnep, Tóta W...
(szék) - gondola.hu