Bár a kötet a tanulás-, illetve tudásalapú társadalmakról és azok gazdaságra gyakorolt hatásáról szól, Sorosék agyafúrt módon mégis olyan címet adtak az előadáshoz, amelynek vajmi kevés köze volt az eredeti témához. Az élethosszig tartó tanulás szükségességéről értekező ]]>Stiglitznek meglepetésre (vagy nem)]]> először arra a belépő kérdésre kellett válaszolnia, hogy „Lehet-e igazságos és tartós fejlődés illiberális demokráciákban?”

A kérdés mögött álló valódi szándékot, azaz az Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde nyomán kialakult kicsinyes és belterjes belpolitikai harcokat a professzor valószínűleg nem ismerhette, de – gondolom – került ő már olyan helyzetbe, amikor a témától távol eső címmel ajándékozták meg előadását a meghívók. A csapda briliáns volt: a Duna Palota díszterme tömve volt, a hallgatóság másik fele a közeli egyetemen kijelzőn keresztül itta a professzor szavait, aki rutinosan meg is válaszolta a kérdést (ha már egyszer pont ezt tették fel neki), hogy minél hamarabb rátérhessen előadásának valódi tárgyára. Tehát szerinte nem lehet szó tartós fejlődésről az illiberális demokráciákban (már maga a szóösszetétel is abszurdum), mert ott korlátozzák azt az információcserét, amely a tudásalapú társadalom fejlődéséhez szükséges.

Elhangzott tehát a kulcsmondat, az első sorban ülő Soros György dörzsölhette a tenyerét: elmondhatjuk, hogy lám, már a Columbia Egyetemre is eljutott a hír a despota magyar államról, ahol megszűnt a sajtó- és véleményszabadság, és lassacskán a gondolati szabadság megkurtítása közeleg. Pedig szegény jó Stiglitz csak lefutotta a kötelező kűrt ahhoz, hogy végre belekezdhessen saját könyve ismertetésébe, amelyet egyébként akciós áron, 8500 forintért az aulában meg is lehetett vásárolni.

Maga az előadás amúgy kiváló volt, mi mást is várhattunk attól az embertől, aki elsőként foglalkozott a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a 2008-as pénzügyi válsággal, illetve aki megkérdőjelezte a szent GDP mindenhatóságát. Összességében az előadás egy százaléka szólhatott az „illiberális demokráciák” dorgálásáról, a fennmaradó 99 százalék pedig a tanulás/tudásalapú társadalmak előnyeiről kiváló történelmi példákkal alátámasztva. Mindez azonban nem derült ki a megjelent tudósítások zöméből, amelyek szinte kizárólag az illiberális demokráciákról szóló néhány mondatot idézték, azokat is kiforgatva.

Sorosék mesteri húzása bejött: az előadás címében feltett álkérdésre adott rövid válaszról harsogtak a szalagcímek: „Stiglitz is elutasítja az illiberális demokráciákat”, „Az illiberális demokrácia mindenképpen elbukik”, „Nem működőképes az illiberális demokrácia”, „Nobel-díjas közgazdász olvasott be Orbánnak”. Ezzel szemben az igazság az, hogy Orbán Viktor és Magyarország neve el sem hangzott az előadásban, mint ahogy ezek a fenti mondatok sem. Az pedig erősen vélelmezhető, hogy Stiglitz professzor egyáltalán nem kívánt beszállni egy hónapok óta tartó álvitába, mert ez nem az ő színvonala. Eszközként használták, amiről valószínűleg maga sem tudott. Ismertette legújabb kutatásának fontosabb tételeit abban a jó hiszemben, hogy tanulnak belőle a magyarok – és nem mellékesen jobban fogy a könyve is.

Mi már tanultunk belőle – igaz, újdonság nem ért minket.

mno.hu - Szabó Anna