Ma 2021 szeptember 17. Zsófia napja van. Holnap Diána napja lesz.
2f7f23561e4d868b55221b27f57c876e.jpg

Olajfolt Gyurcsányon

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az Energol-ügyben végrehajtott egyik házkutatás során Gyurcsány Ferenchez köthető érzékeny offshore iratokat találtak a nyomozók.

Gyurcsány személyesen is részt vett egy olajos cég, a Fortus Rt. irányításában, amelynek egyik vezetőjét kis híján kivégezték, a befolyó százmilliók ettől függetlenül nagyban hozzájárultak a későbbi miniszterelnök cégbirodalmának felhizlalásához.

Az ezerkilencszázkilencvenes évek közepe. Egy fővárosi szállodában a titkosszolgálatok és a szervezett bűnözés ellen létrehozott Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) tisztjei gyülekeztek. A konspiráció irányítója a Szovjetunióban végzett Stefán Géza volt, aki 1994. augusztus 1-jétől, a Horn-kormány megalakulása után lett a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatója. A dokumentált találkozón részt vett Kerekes István is, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal területi igazgatóságán dolgozott, éppen Stefán Géza alatt.

A megbeszélésen abban állapodtak meg, hogy a katonai titkosszolgálat szoros ellenőrzés alá vonja az olajkereskedelemmel foglalkozó Energol Rt.-t, ettől az időponttól kezdve a cég üzletpolitikájának minden mozzanatáról jelenteni kellett Stefán Gézának. (Az egykori KBI nyugalmazott alezredese, Sándor István „Papa” is úgy tudja, a katonai titkosszolgálatok cége volt az Energol. Legalábbis erről beszélt, amikor 2000 novemberében az olajügyeket vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság tagjainak a kérdéseire válaszolt.)

Koordinált embargósértés

Az Energolt a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből verbuválódott személyek alapították 1994. november 30-án. Az olajvállalat részvényesei között megjelent Portik Tamás, akit a tököli fiatalkorúak börtöne készített fel az életre. Ott volt két, visszaeső bűnözőként – betörőként – nyilvántartott személy, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila. Felbukkant a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Kerekes István és Gulyás Emil, valamint az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályát megjárt, majd 1995-ben a Belügyminisztérium adatfeldolgozó háttérintézményétől leszerelt Csikós József is. Keszthelyi Péterről, Dékány Istvánról, a társaság volt vezetőiről, illetve Vankó Krisztináról, a nagy hatalmú titkárnőről pedig majd később.

A vállalkozás 1995. december 28-án megszerezte a kőolajtermékek és -származékok nagykereskedelmét lehetővé tevő jövedéki engedélyt, a cég megkezdte a működését. A Horn-kormány idején a titkosszolgálat vigyázó tekintete mellett a vállalkozás erőszakos terjeszkedésbe fogott. Ez az Energolban szerepet vállaló, bűnözői életmódra berendezkedő személyeknek nem is esett nehezére. A telephelyek meghódítását követően beindult az olajbiznisz, amihez jól képzett ügyvédek hada asszisztált. A visszaélésekre az adott lehetőséget, hogy szociális megfontolásból kevésbé adóztatták a kályhákba való háztartási tüzelőolajat (hto), mint a járművekbe töltendő, kémiailag azonos gázolajat. Ha tehát az országba hto-ként csempésztek be dízelüzemanyagot, alig kellett közterhet fizetni.

Megkezdődött az olajszőkítés, vagonokat utaztattak keresztül-kasul az országban, miközben hatalmas kár érte a költségvetést. A büdzsé megcsapolásához ugyancsak nagyban hozzájárult a halasztott vámfizetés intézményének bevezetése. A hamis papírokkal alapított cégek hatalmas forgalmat bonyolítottak, amikor azonban a járulékok befizetésére került volna sor, a vállalkozások a bűnüldöző szervek számára fellelhetetlennek bizonyultak. A bűnös úton felhalmozott pénz lehetővé tette az alvilág megerősödését. Akkora vagyonok keletkeztek, hogy a bűnözők számára gyakorlatilag nem léteztek olyan személyek, akiket ne tudtak volna megvásárolni. A politika, a közigazgatás és a rendvédelem egyes szereplőit csak az árfolyamuk különböztette meg egymástól.

Stefán Géza kitüntetése 2005-ben, az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából
Stefán Géza kitüntetése 2005-ben, az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. Sólyom László államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök jelenlétében adta át az elismerést
Fotó: Kovács Attila / ]]>MTI]]>

Az Energol Rt. működtetése azonban más célt, nagypolitikai érdeket is szolgált. Ebben az időszakban – 1992-től – ENSZ-embargó volt érvényben Szerbiával szemben. Oroszország azonban a korlátozások ellenére minden eszközzel megpróbálta segíteni a Milosevics-rezsimet. A szocialisták 1994-es hatalomra kerülését követően, a kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkező Stefán Géza, engedve a baráti kérésnek, az Energolon keresztül – amelynek legfőbb felügyelője volt – egyengette néhány olajszállítmány áthaladását az országon. Volt olyan dokumentált szállítás, amelyben egy egész szerelvény olaj utazott a déli határig, ahonnan – téves címzés miatt – visszafordították ugyan, ám a visszaúton a tartályokban már nem olaj, hanem víz volt. A folyékony arany minden bizonnyal Szerbiában kötött ki.

A per

Maga az Energol Rt. 1997 elejéig – papíron – ötmilliárd forintos forgalmat bonyolított. A valóságban persze készpénzes adásvétel is folyt, de sem a „hivatalos” adócsalásnak, sem a feketézésnek nem lett következménye. Ám kódolva volt, hogy az illegális olajkereskedelemből kivehető hatalmas nyereség előbb-utóbb egymásnak ugrasztja az alvilág pénzembereit. Prisztás József 1996. novemberi meggyilkolásával vette kezdetét a leszámolássorozat. Innentől kezdve a hatóságok aktívabban igyekeztek feltárni az olajüzletek hátterét, nyomozás indult az Energol ügyletei miatt. Portik Tamás – értesülve a rá leselkedő veszélyről – olajra lépett, és bár a rendőrséghez számos bejelentés érkezett arról, hogy éppen Újbudán, Solymár környékén vagy Bécsben húzza meg magát, a hatóságok nem intézkedtek az ügyben. Voltak ugyanakkor információk, amelyek szerint Portik az Egyesült Államokba tette át székhelyét. Tény, élettársa négy gyermeknek adott életet a tengerentúlon, akik így automatikusan amerikai állampolgárrá váltak. Az évszázad olajpereként beharangozott, Portik távollétében zajló Energol-per később közröhejbe fulladt. Az ügyészség kihátrált saját vádirata mögül, rács mögé a bíróság 2007. novemberi – szocialista kormány idején hozott – ítéletét követően szinte senki nem került. Portik még egy ideig bujkált, majd az elévülést kivárva egyre otthonosabban mozgott Budapesten.

Fotó: ]]>Magyar Nemzet]]>

A művelet

Olyannyira, hogy 2008-ban egy közvetítőn keresztül kapcsolatba lépett Szilvásy Györggyel, aki akkor éppen a Gyurcsány Ferenc-féle titkosszolgálatokat irányította. Szilvásy a KGB-egyetemen végzett Laborc Sándorra bízta a találkozó lebonyolítását. Laborc – mint a polgári elhárítás főigazgatója – találkozott Portikkal. Nem is egyszer. A ]]>rögzített beszélgetések leiratából]]> kiderült, az alvilágban komoly pozíciókkal rendelkező Portik minden eszközzel el szerette volna elérni, hogy 2010-ben ne legyen kormányváltás, ő ugyanis saját bevallása szerint az MSZP embere, korábban pedig szocialista politikusokat pénzelt. Ezért felajánlotta, hogy a maga módján segít, vagyis információkat szerez, illetve gyárt az akkori ellenzékről, a Fideszről. Laborcnak tetszett az ötlet, még külön telefont is biztosított az alvilági vezetőnek az olajozott kapcsolattartás érdekében. Portik rettegése a kormányváltástól nem volt alaptalan. A szocialista védőernyő megszűnése után a terrorelhárítás emberei Ágnes utcai otthonában őrizetbe vették a volt olajbűnözőt, akit azóta számos leszámolásos bűncselekménnyel hoztak összefüggésbe.

Szilvásy György és Laborc Sándor 2007 novemberében
Szilvásy György és Laborc Sándor 2007 novemberében
Fotó: Máté Péter / ]]>Magyar Nemzet]]>

A nagy hatalmú titkárnő

Most kanyarodjunk vissza az időben egészen a kilencvenes évek első feléig, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett gazdasági birodalom alapozásához. A cégfejlődéshez legalább két biztos támasza volt Gyurcsánynak. Az egyik a „házasságpolitikája” következtében hullott az ölébe. Feleségének, Dobrev Klárának az édesanyja – a pártállami időszakból átörökített üzleti, politikai és titkosszolgálati kapcsolatrendszerrel rendelkező Apró Piroska – ugyanis minden erejével segítette fiatal vejét. Apró Piroska többtucatnyi cégnél volt, illetve jelenleg is vezető tisztségviselő, tanácsadó, de meglehetősen nagy befolyásra tett szert Horn Gyula miniszterelnök kabinetfőnökeként is. A másik támasz Jagiellowicz Györgyné, az egykori Taurus gazdasági vezérigazgató-helyettese, aki lényegében minden Gyurcsány-cégben vezető tisztséget töltött vagy tölt be. A volt kormányfő vagyonosodásáról számos cikk készült, feltárták már a kétes privatizációs ügyleteket, a trükkös ingatlanszerzéseket, a megmagyarázhatatlan tanácsadói szerződéseket, de igen kevés szó esett arról, hogy a cégbirodalom anyagi felhizlalásához olajkereskedelmi ügyletek is hozzájárultak.

Fotó: ]]>Magyar Nemzet]]>

A Gyurcsány-birodalom zászlóshajója, az Altus Rt., valamint a Magyar Villamos Művek (MVM) 1995-ben Fortus néven közös céget alapított. Előbbi 45, utóbbi 55 százalékos tulajdonrészt birtokolt.

Az Altus kilencmillió forint készpénzzel szállt be az üzletbe, az MVM pedig, amelynek akkor Apró Piroska volt a tanácsadója, szerette volna a vállalkozásba apportálni a Dunamenti Hőerőmű fűtőolaj-tározóit. A tervet az Állami Számvevőszék húzta keresztül. A tározókat egyébként valamivel korábban négymilliárd forintnyi közpénzből hozta létre az állam, amihez a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) vett fel hitelt. Az MVM arra hivatkozott, hogy az olajtározók működtetése gondot jelent neki, ezért partnert kellett keresni az üzemeltetésükhöz. Ez a partner lett a Fortus Rt. Az ügyletek itt azonban még nem értek véget. Az MVM ugyanis tett még egy nagylelkű gesztust. Nevezetesen: a részvénytársaság alapító okirata öt százalék osztalék- és szavazatelsőbbséget biztosított az eredetileg kisebbségi tulajdonrésszel bíró Altusnak. A kérdőjelek számát növeli: vajon miért volt szüksége az MVM-nek egy olyan cégre, amelyen keresztül olajszállításokat bonyolít saját magához? A Fortus tájékoztatása szerint csak 1996-ban 40 ezer tonna fűtőolajat értékesítettek a villamos műveknek.

Fotó: ]]>Magyar Nemzet]]>

 

Fotó: ]]>Magyar Nemzet]]>

Gyurcsányék egyébként a Fortushoz igazolták a Mol korábbi kereskedelmi igazgatóját, Sáska Lászlót. Őt később kis híján kivégezték, amikor a kocsijában ülő üzletemberre egy máig ismeretlen férfi több lövést adott le. Sáska annak ellenére, hogy több lövedék eltalálta, túlélte a merényletet. A nyomozás során számos olajos nehézfiút hallgattak ki, nem sok eredménnyel. A történteket még érdekesebbé teszi, hogy a Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég alapító okirata az olajmaffiát irányító Energol Rt. egyik vezetőjének, Dékány Istvánnak a feleségénél tartott – 1997. augusztusi – házkutatásnál került elő. Talány, hogy a Gyurcsány-féle érzékeny cégirat miképpen kerülhetett az energolosokhoz, mint ahogy az is, hogy a szocialista kormányok idején, 2002 és 2010 között hogyan lehetett az állami sportberuházások egyik irányítója az a Keszthelyi Péter, aki az Energol elnökeként is munkálkodott. És itt érdemes ejteni néhány szót Vankó Krisztináról, az Energol titkárnőjéről is. A hölgy ugyanis nem más, mint Kuncze Gábornak, a Horn-kormány SZDSZ-es belügyminiszterének az unokahúga. Vankó nem kizárólag titkárnői feladatokat látott el. Kulcsa volt a cég széfjéhez, és a házipénztár kezelésére is felhatalmazást kapott. Többször megtörtént, hogy a társaság gazdasági ügyeiben döntött; jelenleg külföldön, Németországban él.

Energol, ETL, Fortus…

A már említett 1997-es büntetőügyben kiderült, hogy az Energol a Fortuson keresztül is komoly olajszállítmányokat szerzett be. A Fortus az eljárás során azzal védekezett, hogy tudtukon kívül, csak papíron, hamis számlákon keresztül vettek részt az ügyletekben. És ha már ismét az Energol-ügynél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a botrány kirobbanása előtt, 1997. április 21-én Gyurcsány Ferenc és Jagiellowicz Györgyné kimenekült a Fortusból, vagyis a későbbi miniszterelnök lemondott felügyelőbizottsági, az üzletasszony pedig elnöki tisztségéről. Tény továbbá az is, hogy a Fortus üzleti kapcsolatban állt egy másik nagy olajcéggel, az MSZP-s hátterű ETL Rt.-vel, amelyről köztudott, hogy az Energol fő beszállítója volt. Az ETL felügyelőbizottságába 1996-ban, az olajügylet legjövedelmezőbb évében került be a szocialisták fő energetikai szakértőjeként ismert Karl Imre és Szűcs Erika, a szocialisták országos választmányának akkori tagja is. Szűcs jelenleg Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót erősíti.

Szűcs Erika a parlamentben

Egymásra utalva

Ennyi idő elteltével persze lehetetlen a történtekről valóságos képet alkotni. Az azonban bizonyos, a kilencvenes évek közepétől a Horn-kormány idején folyó olajozás sokak meggazdagodását segítette elő. Számos vállalkozás alakult, több már meglévő cég felvette tevékenységi körei közé a gépjármű-üzemanyag, valamint a tüzelő- és építőanyag-nagykereskedelmet. A nagyobb olajozásra szakosodott cégek bizonyítottan kapcsolatban álltak egymással, a társaságok vezetői mindent tudtak a konkurensek tevékenységéről, az ipari méreteket öltő bűncselekményekről. Egyik nagy sem működhetett a másik nélkül. Politikai akarat, érdek pedig nem volt a törvénytelenségek feltárására. Ma már hiába is lenne, a cselekmények elévültek, a bizonyítékokat – néhány szilánkot leszámítva – megsemmisítették. Akik pedig sokat tudhatnak – az energolos Portik Tamás, Dékány István, Drobilich Gábor, Gulyás Emil, Vankó Krisztina, az ETL-es Karl Imre és Szűcs Erika, a fortusos Gyurcsány Ferenc és Sáska László, vagy éppen Kuncze Gábor, a rendőrséget abban az időben felügyelő belügyminiszter – csak legyintenek, és még a feltételezéseket is kikérik maguknak, holott az erkölcsi, valamint a politikai felelősség megmaradt.

mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (5572) Flag gondolja (33) Irodalmi kávéház (505) Nagyvilág (1458) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Heti lámpás (255) Belföld (6) Tereb (138) Mozi világ (440) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1578) Életmód (1) Sport (729) Jobbegyenes (2112) Vetítő (30) Történelem (14) Autómánia (61) Tv fotel (65) Gazdaság (662) Kultúra (6) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>