Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
a74a3c0845daa33dcfcc6765ce1bfd80.jpg

Oda Bokros, oda az igazság!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Már-már sajnálom szegény Bokros Lajost, aki a Modern Magyarországért Mozgalomra leadott ajánlószelvények újraszámolása után hajlandó volt beismerni, hogy most már felesleges még egyszer újraszámoltatni a cetliket, és megint túlóráztatni valamelyik választási bizottság munkatársait.

De hát csak emlékszünk rá, hogy Bokros, az egykori KISZ-es megszorító miként próbált visszasasszézni a politikába: miután az MDF-fel kötött érdekházassága zátonyra futott, az MDF (később utódja, a JESZ) közölte, hogy az MDF színeiben az Európai Parlamentbe bekerült Bokrost visszahívni nem tudják, de igazából ]]>úgy gondolják]]>, önként le kellene mondania mandátumáról. Bokros persze nem mondott le, jogilag nem is kellett neki, csak hát ha már demokráciát játszunk, akkor…
 
 
Szóval igazából nem sajnáljuk, hogy nem lesz, aki előadja a magyar szalonkonzervatívot az Európai Parlamentben, ráadásul a kissé puhány kontinens-kereszténydemokrata pártok platformja helyett az euroszkeptikusabb, hardlinerebb konzerveket tömörítő Európai Konzervatívok és Reformisták Csoportjában. Képzeljük el Bokrost az angol toryk és Lech Wałęsa társaságában… olyan volt ő ott, mint Pilátus a Crédóban.
 
Bokros mindig hangoztatja, hogy ő az egyetlen igazikonzerv (lásd még Fodort, a trueliberálist) a magyarok közt, mivel ő a fiskális felelősség, magyarán a megszorítások és egyéb finomságok híve, meg a szabadpiaci kapitalizmusé. Nos, mi örülnénk a legjobban, ha hazánkban terjedne a felelősség és a kapitalizmus kisemberi formája, ami alapvetően a balatoni lángosost és a számlára dolgozó kőművest jelenti többek közt, de azért felhívnánk rá a figyelmet, hogy Bokros, amikor cselekvőképes politikus volt, a felelősséget alapvetően a középosztályra gondolta rápakolni, és klasszikus baloldali megoldással élve szépen megvédte a segélyeseket, és megszorította a középosztályt. Nektek sem épp a klasszikus konzervatív megoldások jutnak erről eszetekbe? Nekem sem…
 
Meg hát Bokrosról annyit tudunk, hogy vannak gazdasági nézetei. Egyéb világlátásáról, különféle kulturális, emberijogi, etikai, etnikai, stb. kérdésekben fogalmunk sincs álláspontjáról. Márpedig általában a konzervatív onnan ismerszik meg, hogy ellentétben Bokrossal éppenséggel gazdasági nézetei nincsenek (esetleg annyi, hogy minden menjen a maga módján, laissez-fair, kapitalizmus, vagy épp korporatív társadalom, szóval széles a skála), egyéb nézetei viszont vannak, és ugyan pragmatikus szemléletű, de világnézete nem gazdasági alapokon nyugszik, ellentétben Bokrossal.
 
Sok dologra csodálkozhatott rá Lajosunk abban az EP-frakcióban, ha beszélgetett például a volt lengyel kormányfővel, hogy képviselőtársa mit csinált, amikor Lajos épp KISZ-ezett… és vajon olvasta-e David Cameron progresszív konzervativizmusról szóló ]]>dolgozatát]]> (éppenséggel ez nem a szívünk csücske)?
 
Szóval Lajos inkább volt posztkomcsi technokrata, mint konzervatív. Az, hogy néha egyetértett egyes konzervatívokkal egyes kérdésekben, ezen nem változtat. És hát milyen ciki már, amikor egy nemlétező pártocska is vissza akarja hívni képviselőjét az EP-ből? Vajon komolyan úgy gondolta Bokros, hogy ha összeszed kínkeservesen húszezer ajánlást, meglesz a mandátuma Brüsszelben? Ugye, nem? És akkor meg már minek elszórakázni a pénzt a kampányra, lehet inkább felelősségteljesebben költekezni a Modern Magyarországért Mozgalomban is. Meg piaci munkahelyeket keresni.

Hogy Lajos igazikonzervatív legyen.
 

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Mozi világ (440) Politika (1582) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Tereb (146) Történelem (18) Vetítő (30) Sport (729) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (7) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>