Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
81b772b8a453004f1f8833a7bf058554.jpg

Ki a rasszista?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Korózs Lajos a kormány törekvésén keresztül egyértelműen a cigányságot azonosította azokkal, akik nem dolgoznak.

Érdemes megismerkedni azzal, hogyan játszadozik el egy gondolattal az MSZP Heves megyei területi szövetségének elnökségi tagja, egyben az MSZP füzesabonyi szervezetének elnöke, úgy is, mint az MSZP országgyűlési képviselő-testületének tagja, ugyanakkor a Baloldali Tömörülés platform alelnöke, mi több, az MSZP Eger városi szervezetének leköszönt elnöke, de az MSZP országos választmányának volt tagja, ráadásul az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium egykori politikai, később meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium volt államtitkára, nem kevesebb, mint az Idősügyi Tanács volt titkára és az Országgyűlés ifjúsági, családügyi és szociális bizottságának exelnöke, de még mindig a Magyar Szociológiai Társaság és a Politikatudományi Társaság tagja, két szóval: Korózs Lajos.

]]>Az ATV reggeli műsorában passzolgatta]]>, ízlelgette, gyúrta, gyűrte, terelgette mondatait a kormány most bejelentett azon elképzeléséről, hogy ha fiatalok úgy döntenek, hogy összeházasodnak, akkor havi ötezer forinttal csökkenthetik adóalapjukat, akár két éven keresztül. Korózs, bár az első házasok kedvezményének bevezetését illetően rögvest egy évet tévedett, lámpaláza ellenére kimondottan felkészülten és magához képest is szakmailag állt a kérdéshez. Érett szociológusként azt mondta, hogy fölnyerített magában, miközben azon tűnődött, hogy mit mond majd a fiatal pár, amelyik „együtt él, és szerelmes egymásba.

Azt mondja a férj a feleségnek (!), hogy cicám! Hallottad, hogy 2016-tól (2015-tõl – a szerk.) ötezer forintos adóalap-kedvezményt ad nekünk (a kormány – a szerk.)? Most jelentette be Balog miniszter úr! Házasodjunk már össze!” Nos, miután hozzáadta Korózs a férjet a feleséghez, leleplezte az álságosságot, és kimondta az emberek könyökén kijövő igazságot. Kijelentette, hogy ő pontosan tudja, mi van a háttérben, majd le is vezette, hogyan jutott el odáig. Szóval, mivel a frigyre lépők csupán az adóalapjukat csökkenthetik, ez azt jelenti, hogy kizárólag adóköteles jövedelem esetén érvényesíthető az adókedvezmény. Azaz csak azok élhetnek vele, akik dolgoznak. Azok viszont nem, akik nem dolgoznak. Szép, egyenes szillogizmus, amelynek aztán Korózs megalkotta a végét is: a kormány részéről a szándék tehát színtiszta rasszizmust takar. Az ATV-t csiklandozó témát feszegető politikus gondolatmenetét azonban a riporter sem érthette pontosan, meg valószínűleg nem hitt a fülének, hogy Korózs ennyire egyszerű lenne. Ezért visszakérdezett: vajon mindezek szerint úgy gondolja-e, hogy „rasszista tehát azon az alapon, hogy van, aki dolgozik, van, aki nem? Aki tehát dolgozik, azt tekintjük teljes értékű embernek, akinek nincs munkája, azt nem? Ilyen alapon rasszista?” A kérdésre a politikus igennel felelt, és elégedetten bólintott.

Nos, Korózs Lajos hiába ül a parlamentben még négy évig, fölötte tényleg eljárt az idő. Ő tényleg csak úgy tudna versenyképes maradni, hogy nemcsak hogy internetadót nem fizethetne, de pénzt kellene adni neki, ha többet szörfözgetne a világhálón. Az MSZP-nek és a többi szervezetnek pedig, amelynek ilyen vagy olyan tagja, tisztviselője, azon kellene eltűnődnie, hogy ez a rasszista alak tovább ronthat-e a megítélésükön. Korózs ugyanis a kormány törekvésén keresztül egyértelműen a cigányságot azonosította azokkal, akik nem dolgoznak. Ami felháborító és tarthatatlan rasszizmus. Mihamarább be kell látniuk, hogy Korózs Lajos tarthatatlan, ha nem akarnak a gittegyletek szintjére süllyedni.

D.Horváth Gábor - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (724) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Szépségápolás (15) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Autómánia (61) Belföld (11) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Mondom a magamét (8038) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Mozi világ (440) Egészség (50) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>