Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
634b6c6a66a3f80fbc1145c3bc0d9aff.jpg

Amikor a kommunisták kommunistáznak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezek semmi újat nem találnak ki. Most, hogy Kövér László a kommunizmus struktúráiról értekezett, újból előkerültek a belépőigazolványok, és bizonyára ismét láthatjuk azt a listát, {...}

{...} amin felsorolják, ki volt a Fideszből a KISZ tagja az egyetemen vagy a középiskolában ki felelt ötösre Ságvári Endre életéből.

Ezeket már ismerjük 2002-ből és 2006-ból. A trükk utolérhetetlen és a komcsik végtelen bölcsességére vall: ha valaki rámutat arra, hogy nini, ez a párt az a párt, és hogy a komonisták fenntartottak egy struktúrát, korábbi KB-és PB-tagok repültek 87-90-ben bank-és vállalatigazgatói székekbe, stb., akkor válaszul készítenek egy listát, hogy kinek volt kis vörös csillagjátéka az oviban.

Hogy Kövér annak a Fidesznek volt alapítótagja, amely első ellenzéki pártként alakult meg 1988-ban, mellékes. (Persze, emlékszünk egy másik ellenzéki pártra is, amelyre nem kevesen szavaztak épp antikommunistasága miatt – csakhogy 1992-ben szélesre tárták hamvas ellenzéki popsijukat a vörös bráner előtt, hogy esernyők árnyékában teljesüljön be az érdekházasság antifasiszta nász.)

A komcsik módszerének lényege a viszonylagossá tétel. A tanácselnök kávéfőzőjének lenni végső soron ugyanaz, mint Biszku Bélának lenni – „mindenkire fröccsent sár, mindenki szem volt a láncban!” Így kerül egy kalapba a bivalybasznádi tanács egyszerű tagja és D-209-es (oké, mondjuk Pozsgaytól mi is lilát hányunk). Képzeljük el, ha a nürnbergi tárgyaláson az egyik vezető azt mondja, ítéljék már el a krumplifejű Heidit is a konyháról, mert 1943-ban ugyanabban az épületben tanult palacsintasütést, ahol az emeleten a Waffen-SS éppen ülésezett.

Kövér László esete különösen is érdekes. Nagy fogás volt, pancserek! Vagy fél évig volt a Politikatudományi Intézet munkatársa. Nyilván hasonlítható ez a KB-és PB-vezetők hatalmi pozíciójához. Legyenek azok nagyöregek, akik európai demokrataként mutatnak erkölcsi irányt ma (Kovács Laca, Lendvai Ildi), vagy feltörekvő ifjúgecik (Gyurcsány, Bajnai). Az már csak hab a tortán, hogy miközben Kövér Lászlót feszítik keresztre kommunistaságért a kommunisták, a PártPolitikatörténeti Intézet vezetőjét áhítattal hallgatják, amikor a független tudományért aggódik.

A „kommunista struktúrák” nem a marxizmus-leninizmus tételeinek felböfögéséről szólnak, hanem egy hatalmi konglomerátumról, amit sikeresen átmentettek az eftásak '90 utánra. Amikor ezek megtörésére történik kísérlet, azt nevezi a ballibsi sajtó „orbándiktatúrának” meg „fasizálódásnak”. Az igazi szégyenünk az, hogy ezek a vor-zakókba belekényelmesedett fantáziátlan, unalmas bürokraták elhitették velünk, hogy rózsaillatú európai szakértők.

Kövér Lászlónak igaza van: majd ha ezek eltűntek, akkor lehet a nem posztkomm fiatal libsiket győzködni arról, hogy a fiúknak bizony kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk és ez így van rendben. Addig meg valahogy el kell viselnünk, hogy itt nyomják a suttogó propagandát, és kommunistaként kommunistáznak.

tutiblog.com

 Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Gazdaság (724) Sport (729) Kultúra (9) Tereb (146) Tv fotel (65) Történelem (18) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (8038) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (38) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2898) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Vetítő (30) Mozaik (83) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>