De hát, mi is a cenzúra? A szó eredete az ókori Rómában keresendő. A latinok ötévenként választottak maguknak két cenzort, aki jegyzékbe vette a polgárokat. Majd az államvagyont ellenőrizte és kezelte. Tisztségük tovább bővült a magán- és közerkölcsök fölügyeletével. Erkölcscsősz tevékenységük később azonban elfajzott, önkényeskedni kezdtek, úri kedvük szerint ítélték bűnösnek a polgárokat, s ők szabták ki rájuk a büntetéseket is.

A modernkori cenzúra lényege, esszenciája az előzetes ellenőrzés. Az előzetesen van a hangsúly. A sajtót, a könyvet be kellett mutatni az erre a célra kijelölt hivatalnak, aki fölsőbb utasítás szerint kontrollálta a szöveget, s megengedte a megjelentetését, vagy nem.

Az 1848-as polgári forradalom eltörölte a cenzúrát. Landerer nyomdájában nyomatták ki a 12 pontot, s a nyomdász arra kérte a márciusi ifjakat: vegyék úgy, az „erőszaknak” engedett, tartva nyilván a császári-királyi megtorlástól. Az a gyönyörű a 1848-as magyar forradalomban, hogy ez volt a „legerőszakosabb” forradalmi tett. A XVIII. Tc. „örök időkre” garantálta a sajtó- és szólásszabadságot. Ez az öröklét másfél esztendeig tartott, mert Haynau és Bach véres diktatúrája visszaállította a sajtócenzúrát. A zsurnaliszták úgy tiltakoztak ez ellen, hogy a betiltott cikkek helyét üresen hagyták, s olykor több volt a fehér felület a napilapokban mint a fekete betűs szöveg.

Hiába izgágognak a balliberális hápogdák, történelem-hamisító szótrutymoncok, a Horthy-korszakban klasszikus értelemben vett cenzúra nem volt. Vagyis nem kellett előre engedélyeztetni, sem könyv, sem sajtótermék kinyomtatását és forgalmazását. Volt viszont utólagos, törvényszéki számonkérés bizonyos esetekben. Például közerkölcsöt sértő publikáció, nemzet és felséggyalázás bírósági eljárást vont maga után, de a vétkesnek joga volt védekezni, ügyvéd és tanúk segítségével. Ha a bírói eljárás során elítéltetett az alperes, „bűne” néhány napos elzárással vagy pénzbüntetéssel toroltatott meg. Karinthy Frigyest például „Istenkáromlás” miatt ítélte el egy stupid bíró személyes észvaksága mián.

A Horthy-időket lefasisztázó történelemhamisító liberál-trottyanatok mai vélekedése ellenére érdemes megvizsgálni, hogyan is működött a sajtószabadság? 1938-ban Ausztria lerohanása után és a csehszlovák konfliktus kellős közepén, amikor már nyilvánvalóvá vált a hitlerizmus rémesebb arculata, egy pécsi ügyvéd német katonai szakértők és gazdasági szakemberek szövegeiből állított össze egy nagyobb füzetnyi kiadványt, amely német vélemények alapján bizonyította, hogy Hitler csak elveszítheti a második világháborút. A nácik követelték a mű bezúzását, amire azt a választ kapták, hogy Magyarországon sajtószabadság van, nincs módjuk a kérésnek eleget tenni.

És mit gondol kedves olvasó mi történt? Ijedtségtől össze-szanyizott gatya? Fenéket. Megmondom. Tizenötezer kötetes tékám egyik kuriózuma e mű második kiadása, ami fentebbi okok miatt értékesebb könyvészetileg, mint az első kiadás.

1943-ban megjelent a Budapesti pszichiátriai iskola világhírű tagjának, Hermann Imrének áttételesen náci fajelméletet is tagadó Az ember ősi ösztönei és Várkonyi Nándor Magyar Dunántúl című munkája 1944-ben, aminek az volt a pikantériája, hogy a hitleristák Dunántúl-aspirációi ellen íródott. Antirasszista és antináci mű a Horthy-korszak legnehezebb éveiben!

(Folytatom)

Szalay Károly - demokrata.hu