Lássuk először a szikár tényeket!

Szikár tény, egy:

A CBS News Late Show with Stephen Colbert című műsorában, amelyet a műsor YouTube-csatornáján tettek közzé, a műsorvezető arról kezdett beszélni, hogy Kamala Harris republikánus ellenfele és a Fehér Ház korábbi vezetője, Donald Trump előszeretettel beszél „szoros” kapcsolatáról Orbán Viktor miniszterelnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea vezetőjével.

Ekkor azonban Kamala Harris félbeszakította őt, és azt mondta az említett személyekről (akik közé tehát besorolta a magyar kormányfőt): 

Szikár tény, kettő:

– Igen, ezt ki lehet mondani – felelte tömören a Guardian szerint Kamala Harris demokrata párti elnökjelölt arra a kérdésre kampánykörútja detroiti állomásán, fasiszta-e Donald Trump.

Fölöttébb érdekes. Majd visszatérünk erre, de nézzük előbb a másik kettőt!

Kim Dzsong Un egy elmebeteg diktátor és gyilkos. Tömeggyilkos. Csak remélhetjük, hogy a népe egyszer mégis fellázad, és úgy végzi, ahogy az ilyeneknek végezni illik. Hszi Csin-ping egy kommunista diktatúra megkérdőjelezhetetlen hatalmú vezetője, s mint ilyen, diktátor. Viszont egészen biztos, hogy nem gyilkos.

Ha eddig eljutottunk, akkor ideje a dolgok mögé nézni.

Dolgok mögé nézés, egy:

„Kína és az Egyesült Államok közötti gazdasági eltávolodás egyre erőteljesebbé vált, az elmúlt időszakban pedig a felek rádöbbentek arra, hogy az ellátási láncaik és a technológiai rendszereik már szinte elképzelhetetlenek a másik fél részvétele nélkül. Ugyan az elmúlt időszakban már békülékenyebb hangot ütöttek meg a magas rangú politikai találkozókon, de arra már kicsi hajlandóság mutatkozik mind a két oldalon, hogy ezt a konfliktust rendezzék. A technológiai fejlesztési és gyártási háború pedig ezzel elkerülhetetlenné vált.

Anja Manuel, az Aspen Security Forum ügyvezető igazgatója az amerikai–kínai kapcsolatok jelenlegi helyzetéről beszélve az Asia Society témába vágó júliusi konferenciáján rá is világított az amerikai–kínai kapcsolatok összetettségére. Óvatos optimizmusának adott hangot, rámutatva a közelmúltbeli diplomá­ciai erőfeszítésekre, beleértve mindkét fél magas rangú tisztviselőinek sikeres látogatá­sait. Júliusban Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter és Antony Blinken külügyminiszter is Kínába látogatott, amelyeken kooperatívabb hangnemet ütöttek meg kínai kollégáik­kal, mint arra az elmúlt időszakban példákat láthattunk.

Ugyanakkor elismerte, hogy a két nemzet között továbbra is fennáll a feszültség, és bizonyos ágazatokban, különösen a technológia területén, erős a konfliktus, ami miatt meg is indult az egymásról való teljes leválás. De ahogy arra a szakértő is kitért, a kihívások ellenére az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági kapcsolatok továbbra is erősek. Gazdasági téren az USA és Kína kapcsolata valójában elég szoros. Az amerikai sajtóban ezt alig említik meg, de a két ország között a valaha mért legnagyobb volumenű kétoldalú kereskedelmi forgalmat bonyolítottuk le – tette hozzá.” (Portfolio, 2023. július 26.)

Na most mondd, hogy micsoda dolgok történnek! Tehát adva van egy Kamala Harris megfogalmazása szerint egy autokrata, diktátor, akit joggal lehet gyilkosnak nevezni, és ővele és az országával „a valaha mért legnagyobb volumenű kétoldalú kereskedelmi forgalmat” bonyolítják le éppen.

Dolgok mögé nézés, kettő:

„Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatfelvételére az amerikai függetlenségi háború után igen korán, már 1784-ben sor került, mikor is az Empress of China nevű vitorlás megérkezett Kantonba. Az USA Kína irányában próbált kitörni az angolok kereskedelmi gyűrűjéből, emiatt a XIX. század folyamán virágzó gazdasági kapcsolatok alakultak ki a két állam között, melyeket az 1844-ben megkötött Wangxiai szerződés rendezett. A XIX. század folyamán számos kínai vendégmunkás, ún. kuli költözött át az Egyesült Államokba. Noha a kereskedelmi kapcsolatok élénkek voltak, az USA a század végéig nem rendelkezett jelentősebb hadiflottával, illetve tengerészeti bázisokkal a térségben. A spanyol–amerikai háború, Hawaii és Midway megszerzése után érezhetővé vált az amerikai katonai jelenlét – ekkorra azonban a többi gyarmatosító hatalom már elkezdte érdekszférákra osztani a Mandzsu császárságot. Ennek ellensúlyozására az USA meghirdette, és a többi állammal elfogadtatta az ún. Hay-doktrínát, mely biztosította, hogy az USA a többi gyarmatosító hatalommal egyenlő feltételek mellett vehet részt a kínai kereskedelemben (nyitott kapuk elve).” (Wikipédia)

Ez annyira egyértelmű és annyira jellemző, hogy inkább nem is fűzök hozzá semmit. Ellenben szeretném óvatosan megjegyezni, hogy az Egyesült Államok 1969–1970 között rendezte kapcsolatait Kínával: Kissinger és Csou En-laj, Nixon és Mao. Mondom, Mao! Tessék mondani, Mao autokrata diktátor volt, akit joggal lehetett gyilkosnak nevezni? S ha igen, vajon miért vették fel vele a kapcsolatot? Megmondom:

„A hatvanas évek végére azonban a két állam vezető köreiben különböző okokból, de nagyjából egy időben felmerült a kérdés: lehetséges-e a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, és milyen előnyök származhatnának ebből? A Henry Kissinger által irányított amerikai és a Csou En-laj vezette kínai diplomácia elsősorban geopolitikai okokból, konkrétabban a Szovjetunió befolyásának visszaszorítására törekedve, pozitív választ adott ezekre a kérdésekre, bár ehhez mindkét félnek jelentős pszichológiai akadályokat kellett leküzdenie.” (Wikipédia)

Rendben, értjük. Az Egyesült Államoknak sincsenek állandó barátai és ellenségei, csak érdekei vannak. És ebből következően az Egyesült Államok – és annak különösen aljas és becstelen vezetői – ezen érdekek mentén neveznek ki valakit diktátornak és gyilkosnak, ugye? Másként mivel is magyarázhatnánk például azt, hogy – dolgok mögé nézés, három – Szaúd-Arábia kapcsán az USA még soha nem vetette fel az emberi jogok, a női egyenjogúság, az LMBTQ-ügyek helyzetét, míg Irán kapcsán mást sem csinál.

Ezek szerint Szaúd-Arábia egy példás liberális demokrácia, míg Irán egy sötét diktatúra? Egy lósz…rt, mama! Mindössze arról van szó, hogy az Egyesült Államok a saját érdekei szerint osztályozza aktuálisan a világ többi országát, és ocsmány farizeusként és képmutatóként pofázik és hazudozik összevissza. És persze rohan le és száll meg országokat, gyilkol meg ilyen-olyan vezetőket itt-ott a lehető legaljasabb módon, s ha kell, hát titkos­szolgálatával lehallgatja legfontosabb és legerősebb európai szövetségesének, Németországnak a kancellárját is.

És akkor, ha már benéztünk ennyi dolog mögé, térjünk vissza egy pillanatra a magyar miniszterelnökhöz!

Orbán Viktor sem nem autokrata (imádják ezt a fogalmat, mert akik használják, azok számára valójában nem jelent semmit, éppen ezért rá lehet húzni bárkire, ráadásul olyankor nagyon okosnak és felvilágosultnak képzelik magukat), sem nem diktátor, és talán nem fog megsértődni Kamala Harris, ha leszögezzük, miszerint a magyar miniszterelnök nem is gyilkos.

Ha pedig mindezt tisztáztuk, akkor tisztázzuk azt is, hogy ha ebben a közegben fasisztának neveznek valakit, mint most Ka­mala Harris Trumpot, az éppen úgy nem jelent semmit, mint az autokrata és a többi bullshit. Az éppen úgy nem jelent semmit, mint David Press­man bármelyik aljas és undorító megnyilvánulása velünk kapcsolatban. Ezek mindössze az USA és deep state-jének vélt vagy valós érdekei szerint történnek, annak becstelen és bármire kapható lenyomatai.

Viszont Trump ellen eddig két gyilkos merényletet kíséreltek már meg, de lehet, hogy hármat. Robert Fico ellen pedig egyet, és hajszálon múlt, hogy az nem végződött halállal.

Ezek viszont jelentenek valamit. Azt, hogy ameddig a woke-világ azt gondolja, bárkiről bármit állíthat, kijelenthet, bárkit nevezhet bárminek, bárkit bárhogy becsmérelhet, diktátorozhat, gyilkosozhat, fasisztázhat, addig ennek rettenetes következményei lesznek, lehetnek.

S fő szabály szerint ez például így néz ki idehaza:

A jobboldali („fideszes”, „NER”-es) politikusokról és közszereplőkről így hazudnak, így rágalmaznak: 25 és 35 év közötti jobbos narkós; 35 és 45 év közötti jobbos meleg; 45 és 55 év közötti jobbos korrupt; 55 év feletti ügynök.

Ez a sorvezetőjük a gazembereknek, akik a hazai médiában, ellenzéki politikában vannak, tartótisztjeik pedig odakint valahol, főleg az Egyesült Államokban.

S persze mindezeken túl a jobboldali politikus és közszereplő eo ipso autokrata, diktátor, gyilkos, fasiszta és náci. Kína meg Oroszország pedig most aktuálisan megint a gonosz birodalma, mint a hidegháború „legszebb” éveiben. Közben azért természetesen a kereskedelem zavartalanul folytatódik ezekkel az országokkal is, csak most fű alatt. Szaúd-Arábiával pedig fű felett, mert ott minden rendben van.