E folyamat visszatérő vezérmotívuma volt a gúnyos kérdésfelvetés: „Ezek azért állnak a kormány mellett, mert háromszáz forint felett van az euró, és egekbe szökött a benzin ára is?”

Hogy éppen mennyi az euró árfolyama, szinte kizárólag a spekulánsok aktuális akcióitól függ – ezt mi akkor is tudtuk, azóta más is tudhatja, ha nem dugja homokba a fejét. Azóta az is kiderült, hogy nagy bankok „játszadoztak” törvényellenesen a kamatokkal, s e „játék” a többi között azt is befolyásolta, hogy egy magyar hitelfelvevő mennyit fizet a devizahitele után. Szégyenteljes, aljas és megmagyarázhatatlan tranzakciók, spekulációk, uzsoraügyletek végtelen sora: ez vezetett a válsághoz, és a válság kirobbanása óta sem változott semmi sem. Mindössze annyi történt, hogy az államok mélyen a zsebükbe nyúltak, és megmentették a „bajba jutott” bankokat.

Az állampolgárok megmentették a bankokat. És közben megadóan fizetjük tovább az uzsorakamatokat. Ez ennek az egész ocsmány színjátéknak a veleje. S az egész történetet csak azért elevenítem fel, mert nyilvánosságra került az IMF „halállistája”.

Nyilvánosságra került, milyen feltételeket támaszt nevezett szervezet azért, hogy kölcsönt adjon Magyarországnak. Nézzük a leghúzósabbakat: nyugdíjak csökkentése. Nyugdíjkorhatár emelése. Családi pótlék csökkentése. További privatizáció. Utazási kedvezmények csökkentése. Általános ingatlanadó. Bankadó eltörlése. A bankszféra további „megsegítése”.

Nos, ezért küzd olyan vehemensen a hazai baloldal? Ezért kell nekünk bármi áron megállapodnunk a valutaalappal? Ennyi hát az ortodoxia tudománya? Tömjük a bankokat, és vegyünk el még az emberektől? Aztán hogy is van ez az egész? Hétfőn kiáll Korózs Lajos az MSZP-től, hogy a kormány csökkenteni akarja a nyugdíjakat (nem akarja), kedden meg Mesterházy Attila tart sajtótájékoztatót az MSZP-től, miszerint állapodjunk már meg végre a valutaalappal (az viszont akarja). És ha megállapodnánk a IMF-fel, s utána a követeléseknek engedelmeskedve csökkentenénk a nyugdíjakat, vajon az MSZP kiállna a nyilvánosság elé, és elmagyarázná a nyugdíjasoknak, hogy ne legyenek felháborodva, a kormány azt tette, amit tennie kellett? Vagy megint Korózs Lajos állna ki, kicsit „mengelézne”, aztán hisztérikusan üvöltözne, hogy a szemét kormány csökkentette a nyugdíjakat?
Találják ki, melyik a valószínűbb történet.

Végső soron persze az a legvalószínűbb történet, hogy ilyen feltételek mentén egyszerűen nem állapodhat meg a kormány a valutaalappal.

Ez ugyanis a kormány és a mögötte álló pártok létét kérdőjelezné meg.

A magyarországi jobboldal azért van, hogy mindez így ne lehessen többé. A magyarországi baloldal pedig azért, hogy mindez továbbra is folytatódjon.

A dolgok végső logikáját figyelembe véve ilyen végtelenül egyszerű az egész. Minden más csak e két egymást kioltó igazság cifrázása. S e cifrázások közül a legfontosabb a Nyugat létezéséről, jövőjéről és válságáról folytatott vita. Mert bár ez a mai világ, ez a nyugati civilizáció úgy tesz, mintha a pillanaton kívül semmi sem létezne, de azért az IDŐ mégiscsak létezik, múlt és jövő nem kiiktatható.

És a jövendőben nincs helye az ilyen feltételeknek. A jövendőben az IMF-nek és az ily módon működő bankoknak sincs persze helyük, de az egy másik világ már, egy másik vita, egy másik harc. Harc az utódainkért.

S hogy világos legyen minden, álljon itt egy réges-régi történet: Enghien tizedik hercege, Louis Antoine de Bourbon-Condé, a Bourbon-házból való „királyi vér”, derék royalista tisztje volt Condé herceg emigráns hadseregének. S mint ilyen, ellensége az elállatiasuló jakobinusoknak, az egész rettenetes vircsaftnak, amit nagy francia forradalom néven szoktak emlegetni, s amely felszínre dobta, s végül a császári székig repítette magát Bonapartét. A királyi vérű herceg Bonaparténak is ellensége volt. Méghozzá a tekintélye miatt veszélyes ellenfele. Ezért Talleyrand kitalálta, hogy el kell rabolni és ki kell végezni. És elrabolták és kivégezték. A kivégzés után mondta volt Antoine de Boulay gróf a következő mondatot: „Ez több mint bűn: ez hiba.” Nos, ez a felvilágosodásban gyökeredző bon mot hatalmas karriert futott be, s lett az akkor elkezdődő s máig tartó erkölcsi züllés és relativizálás jelképe. Ezt mondogatja minden idióta, és 1804 márciusa óta még egyik sem gondolt bele, mit is jelent ez a rettenetes mondat. Mit is jelent, ha a hiba nagyobb „bűn”, mint a bűn.

Mi azért gondoljunk bele. És így mondjuk jó hangosan: megállapodni az IMF-fel ilyen feltételek szerint több mint hiba: bűn!

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu