„Iszonyúan vágyik rá még mindig, hogy legalább kéthetente nagyon odafigyeljenek rá, ezért próbál nagyon erőseket mondanai. Az ország legismertebb homoszexuális belvárosi baristája (egykor sokak által nagyon szeretett katolikus pap, aki hitelesen, közérthetően, szerethetően és hűen közvetítette az egyház tanítását egyebek mellett szexuáletikai téren is) szinte kényszeresen próbálja felhívni magára a figyelmet, miután a „nagyonrendszerkritikus pap” imázsát már nyilván nem tudja hozni, s talán azért is, mert (sajnos) egyre kevésbé érdekes. Valahogy úgy van az, hogy a nagy „coming out” után kényszeredetten csak ezt a tematikát tudják tolni a „celeb” LMBTQ-személyek, mintha semmi más releváns téma, megoldandó helyzet a világon nem volna, nincs semmi széles e glóbuszon, amiről írni, értekezni lehetne. 

Ilyen ez a liberális politikai aktivizmus: posztmodern együgyűség.”