- 0
A húsvéti hétvégén a Győr nehezen, de otthon tartotta a három pontot a Kaposvár ellen, míg a DVSC rontott a Siófokkal szemben, így mindössze két pontra olvadt a piros-fehérek előnye a Pintér-csapattal szemben. A Vasas tovább bukdácsol, a Fradi parádás hajrát produkálva győzött a ZTE otthonából.
A Győr hozta a kötelezőt
Győri ETO - Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-0)
Vezette: Fábián Mihály (Farkas Balázs, Márkus Tamás)
Gólszerző: Pátkai a 9., Varga a 25., ill. Bebeto a 46. percben
Győri helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, és a 9. percben a vezetést is megszerezték a hazaiak. Babic jobb oldali beadása után Pátkai Máté öt méterről fejelt a bal alsó sarokba (1-0). A gól után is maradt a győri fölény, és a 25. percben érkezett az újabb találat is, Völgyi Dániel bal oldali beadását követően Varga Roland megelőzte védőjét és a bal sarokba fejelt (2-0). A kaposváriak még az első félidőben kettős cserét hajtottak végre, ezzel stabilabbá vált a játékuk, és pár másodperccel a fordulás után sikerült szépíteniük is, Haruna labdájával Bebeto iramodott meg a jobbösszekötő helyén, majd 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2-1). A folytatásban a haziak több nagy helyzetet is kihagytak, de ezúttal ez is belefért, mert a Kaposvár nem tudott egyenlíteni, 2-1-es hazai győzelemmel ért véget a találkozó.
Öngóllal veszített két pontot a Loki
DVSC-TEVA - FGSZ Siófok 1-1 (0-0)
Vezette: Berke Balázs (Kelemen Attila, Bozó Zoltán)
Gólszerző: Mészáros az 57., ill. Simac (öngól) a 80. percben
A vendégek nem illetődtek meg az éllovas otthonában, az első félidőben egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők, gól azonban nem született. A fordulás után megszerezte a vezetést a DVSC, Mészáros Norbert és Szakály Péter kényszerítője után előbbi 8 méterről, kissé kisodródva lövésre vállalkozott, a labda a háló bal oldalában kötött ki (1-0). A siófokiak nem adták fel a pontszerzési reményeket, a 75. percben még csak közel jártak az egyenlítéshez, a 80. percben pedig sikerült gólt szerezniük: egy hazaadás után Dajan Simacot zavarta meg Simon Attila, a felszabadítani igyekvő védő pedig 16 méterről a saját kapujába emelt (1-1). A hazaiak nem tudták visszavenni az előnyt, a Pápa elleni döntetlen után ismét pontot vesztettek saját pályájukon.
Hiába a beígért prémium, újabb Vasas vereség
Vasas-Kecskeméti TE 2-4 (0-3)
Vezette: Iványi Zoltán (Szpisják Zsolt, Butkai Zsolt)
Gólszerző: Kovács a 46., Dajic a 84., ill. Alempijevic az 5., Lencse a 7., Pekár
a 43., Tököli a 73. percben
A Vasas pocsék kezdést produkált, az első 10 percben három helyzetet is kialakított a Kecskemét, ezek közül kettő góllal végződött. Előbb Aleksandar Alempijevic a 16-os jobb sarkától lőtt a kapu a jobb sarkába (0-1), majd Tököli Attila önzetlen átadását követően Lencse László lőtt gólt 5 méterről (0-2). A Vasas a folytatásban sem játszott jól, a Kecskemét pedig kihasználta ezt, és a 43. percben Pekár László találatával tovább növelte előnyét (0-3). A második félidőben jobban kezdtek a hazaiak, egy szabadrúgást követően Kovács Gábor került helyzetbe, majd lőtt 6 méterről a jobb sarokba (1-3). A 73. percben újabb kecskeméti lehetőségből lett gól, Tököli cselezte le védőjét, majd az üres kapuba lőtt (1-4). A 84. percben Jusuf Dajic használt ki egy védelmi hibát, elvitte a labdát a kapus mellett, majd a hálóba lőtt, beállítva a 2-4-es végeredményt.
Nincs Benczés nincs győzelem
DVTK - MVM Paks 1-2 (0-1)
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Ring György)
Gólszerző: Seydi a 79., ill. Éger a 30., Hrepka a 48. percben
A diósgyőrieknél a héten edzőváltás történt, Benczés Miklós helyét Szentes Lázár vette át. Nagy iramban kezdődött a meccs, a hazaiak eleinte valamivel veszélyesebben játszottak, de gólt a Paks szerzett: a 30. percben egy bal oldali szöglet után Éger László fejelt 5 méterről a bal sarokba (0-1). A folytatás a vendégeké volt, és a 48. percben sikerült is megduplázniuk az előnyüket, Szabó János futott el a bal oldalon, beadását követően Hrepka Ádám 6 méterről lőtt a hálóba (0-2). A DVTK csak a hajrához közeledve tudott jelentősebb nyomást gyakorolni a paksi kapura, és a 79. percben megszületett a szépítés is, egy szöglet után a vendégek nem tudtak felszabadítani, Seydi pedig 8 méterről a hálóba talált (1-2). Az utolsó percekben a hazai nyomás nem vezetett eredményre, a Paks három ponttal távozott Miskolcról.
Dibusz bravúrjai mentették meg a pécsi pontot
Pécsi MFC - Újpest 0-0
Vezette: Vad II István (Albert István, Medovrszki János)
A hazaiak edzőváltással kezdték a hetet, Mészáros Ferenc helyét Mink Olivér vette át. Mindkét csapat gyenge eredményeket ért el az elmúlt hetekben, és a formák erre a meccsre sem javultak fel. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, de azok kihasználásával már hadilábon álltak a csapatok, így gólnélküli döntetlennel zárult a találkozó.
Artnerrel veretlen maradt a Haladás
Haladás-Videoton 2-2 (0-1)
Vezette: Németh Ádám (Kispál Róbert, Lémon Oszkár)
Gólszerző: Radó a 65., Halmosi a 79., ill. Oliveira a 41., Sándor (11-esből) az 59. percben
Az első félidőben a kapura lövések számát tekintve egyik csapat sem tudott elhúzni, inkább távolról próbálkoztak a játékosok, a játékrész hajrájáig csekély sikerrel. A 41. percben Oliveira nem távolról próbálkozott, a védők gyűrűjében egészen a kapu előteréig jutott a labdával, majd 5 méterről a bal sarokba lőtt (0-1). Az 58. percben Guzmics Richárd kezezése miatt büntetőhöz jutottak a vendégek, a tizenegyest Sándor György értékesítette (0-2). A Videotont talán túlzottan is megnyugtatta a második gól, a 65. percben egy hazai akció végén Radó fejelt a jobb sarokba (1-2). A 79. percben is hibázott a Videoton-védelem, Nagy Gábor beadását Halmosi Péter 6 méterről fejelte a kapuba, kialakítva a 2-2-es végeredményt.
Még a kimaradt 11-es sem hiányzott
Budapest Honvéd - Lombard Pápa 2-0 (2-0)
Vezette: Radványi Ádám (Viszokai László, Horváth Róbert)
Gólszerző: Délczeg a 17., Botis a 24. percben
Az aktívabban kezdő hazaiak a 17. percben megszerezték a vezetést: Vécsei Bálint szerzett labdát, majd indította Délczeg Gergelyt, aki 16 méterről a kifutó Szűcs Lajos mellett a kapu közepébe helyezett (1-0). A 22. percben tizenegyeshez jutott a Honvéd, Ivancsics Gellért büntetőjét azonban Szűcs látványos védéssel hárította. A 24. percben mégis növelte előnyét a kispesti együttes, egy jobb oldali szöglet után Sorin Botis 6 méterről fejelt az üres kapuba (2-0). A pápaiak nem adták fel, még a szünet előtt lőttek egy kapufát, majd a 74. percben egy újabbat, majd a 78. percben a hazaiak is megmutatták, hogy tudnak kapufát lőni. Gól azonban nem született, a Honvéd otthon tartotta a három pontot.
Parádés Fradi feltámadás az utolsó félórában
Zalaegerszeg–Ferencváros 2–3 (1-0)
Vezette: Bognár Tamás (ifj. Tóth Vencel, Berettyán Péter)
Gólszerző: Kocsárdi a 42. (11-esből), Máté az 57., ill. Simic a 61., Hakola a 71., Hakola a 92. percben
A szezon eleje óta nyeretlen zalaiak jobban kezdték a mérkőzést, egymás után alakították ki helyzeteiket, és a 42. percben megszerezték a vezetést is: a Brkic elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Kocsárdi Gergely értékesítette (1-0). A Ferencváros a második félidőben átvette az irányítást, de az 57. percben egy jobb oldali szöglet után Máté Péter tovább növelte a hazai előnyt, az öt és feles jobb sarkától a bal sarokba fejelt (2-0). A 61. percben szépítettek a vendégek, Simic futotta le védőjét, majd 11 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (2-1). A 71. percben a Fradi-fölény újabb gólt eredményezett, egy bedobást követően Hakola talált a bal sarokba (2-2). A 92. percben a győztes gólt is megszerezték a vendégek, Hakola 22 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot (2-3).
A forduló képe:
fotó: Németh Ferenc
A bajnokság állása:
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | DVSC-TEVA | 23 | 16 | 7 | 0 | 48-17 | 55 |
2 | Győri ETO | 23 | 17 | 2 | 4 | 45-23 | 53 |
3 | Videoton FC | 23 | 14 | 3 | 6 | 42-17 | 45 |
4 | Bp. Honvéd | 23 | 11 | 6 | 6 | 39-27 | 39 |
5 | Kecskemét | 23 | 10 | 5 | 8 | 41-33 | 35 |
6 | Diósgyőr | 23 | 10 | 4 | 9 | 32-30 | 34 |
7 | PMFC-Matias | 23 | 8 | 10 | 5 | 30-32 | 34 |
8 | MVM Paks | 23 | 8 | 7 | 8 | 36-40 | 31 |
9 | Ferencváros | 23 | 8 | 5 | 10 | 24-23 | 29 |
10 | Haladás | 23 | 6 | 9 | 8 | 28-31 | 27 |
11 | Siófok | 23 | 6 | 9 | 8 | 24-32 | 27 |
12 | Újpest FC | 23 | 6 | 4 | 13 | 27-41 | 22 |
13 | Kaposvár | 23 | 3 | 12 | 8 | 26-35 | 21 |
14 | Lombard Pápa | 23 | 5 | 5 | 13 | 21-34 | 20 |
15 | Vasas-Híd | 23 | 4 | 8 | 11 | 23-38 | 20 |
16 | Zalaegerszeg | 23 | 0 | 8 | 15 | 21-54 | 8 |
MLSZ - Flag Sport