Ahelyett, hogy azonnal és feltételek nélkül igent mondott volna. Ahogyan tették volna ők, vagy még inkább egy „szakértő kormány”, amelyre szerintük „egyre nagyobb szükség van”.

Azt kellene tudnunk először is, hogy miről szól ez az új európai megállapodástervezet. Mert hallottunk itt nagyobb költségvetési szigorról, meg automatikus szankciókról, amelyek persze bizonyos esetekben mégsem lépnek életbe, hiszen az automatizmus megint csak egyeseknek automatikus, másoknak kézi vezérelt…

Szóval mindezekről szó esett, sok szó. De egy apróság nem futott be nagy karriert a magyar sajtóban. Valamiért nem tartották fontosnak a balosok és a liberálisok, hogy ezzel is megismertessék a hazai közvéleményt. Eldugták a sorok közé. Szerencsére a külföldi sajtó nem volt ennyire szemérmes.

Nos, a tervezet 14. pontjában, szinte csak úgy mellékesen, a következő apróság olvasható: Az euroövezeti tagállamok, illetve a hozzájuk csatlakozó más tagállamok megfontolják, és tíz napon belül döntenek arról, hogy 200 milliárd euróval növeljék az IMF kapacitását. (Aztán ezzel a 200 milliárd euróval az IMF persze majd „megsegíti” Olaszországot és Spanyolországot…)

Ez a 200 milliárd eurócska nem ugrott fel a hazai lapok címoldalára. S ez lehet a magyar kormányfő „vergődésének” is az oka, ugyanis a költségvetési szigor alkotmányba foglalása olyan nagyon nem rázhatta meg, lévén mi már ezt megtettük, elsőként. S amikor belevettük az alaptörvénybe a költségvetési szigort, akkor a balos és liberális véleményvezérek ezért szedték le rólunk a keresztvizet…

Nézzük meg közelebbről ezt a 200 milliárd eurót, számoljunk egy kicsit.

Az Európai Unió lélekszáma a legutolsó, 2011. október 26-i hivatalos adat szerint 493 023 627 fő. Talán megbocsátják, ha az egyszerűbb számolás kedvéért ezt felkerekítjük 500 millió főre. Nos, 500 millió fővel számolva a 200 milliárd euró azt jelenti, hogy minden uniós polgár odaad 400 eurót az IMF-nek.

Nézzük mindezt Magyarországra vetítve: ha Magyarország csatlakozik a megállapodáshoz, úgy lélekszám-arányosan miránk 4 milliárd euró jut majd. Amikor leülök vasárnap ebédelni a családommal, papa, mama, nagyszülők és a gyerekek, az a jóérzés tölthet el, hogy a húsleves és a rántott hús között mindösszesen 4400 euróval megsegíthettem a valutaalapot. S ehhez a Magyarországra eső 4 milliárd euróhoz azért számoljuk hozzá a következő tényt: amikor újrakezdődtek a tárgyalások az IMF és hazánk között, arról szóltak a hírek, hogy egy körülbelül 4-5 milliárd eurós mentőcsomagra lesz szükségünk. Tehát, ha csatlakozunk a megállapodáshoz, akkor előbb odaadunk az IMF-nek 4 milliárd eurót, utána kapunk az IMF-től hitelbe 4 milliárd eurót, amit majd megint visszafizetünk, jó sok kamattal. Ráadásul az IMF-hitel feltétele az is, hogy a kormány felhagyjon eddigi gazdaságpolitikájával, a válság terheit kizárólag a lakossággal fizettesse ki, a bankokat pedig tehermentesítse.

Ügyes, nem?

S tegyük fel azt a kérdést is, ha már egyszer muszáj megsegíteni Olaszországot és Spanyolországot, akkor vajon az EU miért a New York-i székhelyű IMF-nek adja oda a pénzt, miért nem adjuk oda mindjárt az érintetteknek? Nos, erre igen egyszerű a válasz. Azért, mert ezt a pénzt a jegybankok fogják odaadni. A jegybanki függetlenség mai értelmezése szerint a jegybankok (leánykori nevükön nemzeti bankok) nem avatkozhatnak be közvetlenül a költségvetésbe. Vagyis: ha az EU-tagországok jegybankjai odaadnák közvetlenül a pénzt Olaszországnak és Spanyolországnak, akkor ezután az aktus után a nemzeti kormányok feltehetnék a kérdést, hogy a jegybankok vajon miért nem segítenek saját országukon felhalmozott tartalékaik segítségével (például a gazdasági növekedés beindításában)?

S ha ezt a kérdést fel lehetne tenni, akkor oda lenne a jegybanki függetlenség most értelmezett realitása, ennek az egész mocskos rendszernek az egyik fundamentuma.

Hát ezért az IMF.

Azt mindenesetre jó, ha tudják, hogy ebben a pillanatban a világtörténelem egyik legnagyobb szabású és legaljasabb rablása zajlik. S ahhoz, hogy ezt a rablást ezek a cinikus bűnözők végre tudják hajtani, nemcsak a pénzünkre van szükség, hanem még néhány dologra. Mindenekelőtt „szakértői kormányokra”. Ez most az új jelszó: szakértői kormány!

Kezdődött a görögökkel. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Lukasz Papademosz, a szakértő. Folytatódott az olaszokkal. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Mario Monti, a szakértő.

Mi a közös ebben a két szakértőben?

Az, hogy mindketten a Goldman Sachs köpönyegéből bújtak elő. Nevezett Goldman Sachs a világ egyik legnagyobb globális pénzügyi szervezete, profilja pedig a befektetések és az értékpapír-kereskedelem. Székhelye Manhattanben van. Amikor a jó Marcus és Samuel Sachs megalapították cégüket a 19. század derekán, talán nem gondoltak arra, hogy egyszer irányítani fogják az egész világot. Hát, most irányítják…

Amúgy a Goldman Sachs tevékenységéről egyetlen példa a közelmúltból: az Index 2010. április 19-én megírta, hogy az amerikai bankfelügyelet eljárást indított ellenük. A cikk címe: Hogy verte át befektetőit a Goldman Sachs? Hát úgy, hogy „a már láthatóan bedőlés felé tartó hiteleket csomagolták értékpapírba, és úgy adták el azokat, mintha jó nyereséggel kecsegtetnének. Közben a Goldman egyik partnere éppen ezen értékpapírok bukására játszva ért el óriási nyereséget”. Hát íme, Goldmanék… Egy igazi aranyember…

Szóval „ezen értékpapírok bukására játszva” – vagyis shortolva. Ez a bizonyos partner a Paulson and Co. volt. Ők shortolták a piacot, és így az amerikai ingatlanpiac összeomlásán 600 százalék hozamot értek el. És nincsenek börtönben, nem is verték őket agyon – dehogy! Élnek és virulnak.

S még egy apróság: Görögország a Goldman Sachs segítségével és támogatásával hamisította meg költségvetési adatait. S most ebből a Goldman Sachsból érkezett Papademosz, a szakértő, a „nép atyja”, hogy megmentse Görögországot. Idehaza pedig a megfelelő körök egyre hangosabban sürgetik a „szakértői kormány” felállítását. Róna Péter közgazdász, egykori amerikai bankár, akit az LMP időről időre fel szokott kérni szakértő miniszterelnöknek, a minap azt nyilatkozta, hogy a kötvénypiacok előbb-utóbb ki fogják kényszeríteni Orbán bukását és egy szakértői kormány felállítását, miképpen tették ezt már a Gyurcsány–Bajnai váltáskor is.

Azért ez a mondat elég informatív, nem?

Többek között arról mesél, hogy a nemzetközi pénztőke úgy döntött, nincs többé szükség demokráciára, de még annak látszatára sem. Ezentúl majd a kötvénypiacok választanak kormányokat. S hogy valami látszat azért mégis fennmaradjon, az európai polgároknak meghagyjuk a vita lehetőségét azokban az életbevágó kérdésekben, mint az állatvédelem, a libatömés, vagy a melegek házassága. Ezzel elbíbelődnek, mint a hülyegyerek a homokozóban. Olyan apróságokról pedig, mint gazdaság, pénzügyek, társadalomszerkezet, mobilitás és jövő, majd dönt az IMF, a Goldman Sachs, majd döntenek a kötvénypiacok.

S mi kell még ahhoz, hogy ezt az égbekiáltó gazemberséget véghez lehessen vinni?

Hát háborús pszichózis kell hozzá. Merkel fújta meg először a sípot. Október 26-án reggel, a Bundestagban a következőket mondta: „Nem hihetjük, hogy magától értetődő egy újabb békében és jólétben eltöltött fél évszázad Európában. Nem az. Ezért mondom, ha megbukik az euró, megbukik Európa is.”

S Merkel ebben a beszédében természetesen pénzt kért a válságkezeléshez, szorosabb integráció mellett tört lándzsát, és a lisszaboni szerződés átírását javasolta. A legutóbbi uniós megállapodástervezetet keveslő Egyesült Államok vezérkari főnöke, Martin Dempsey tábornokot pedig „rendkívül nyugtalanítja az európai helyzet”, s szerinte az unió felbomlása zavargásokhoz fog vezetni.

S nehogy azt gondolják, hogy mindez napjaink trükkje. Ugyan kérem, évek óta zajlik e nagyszabású rablás előkészítése. A rossz emlékezetű zsúrfiú, a Gazprom igazgatótanácsában landoló Gerhard Schröder szocdem kancellárként már szorgalmazta az Európai Egyesült Államok létrehozását: „A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió nem létezhet közös fiskális, gazdaság- és társadalompolitika nélkül. Ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat”. Nagyjából ezzel egy időben Soros György már az európai államkincstár létrehozását szorgalmazta.

Tehát a gyógyír a válságra a nemzeti szuverenitás feladása, a teljes integráció, a közös pénzügyek, a nemzeti kormányok lecserélése szakértői kormányokra, a demokrácia eltörlése, s a további dereguláció és privatizáció, valamint a megszorítások. Ha odaadjuk pénzünket és szabadságunkat az IMF-nek és a Goldman Sachsnak, nem lesz háború, és nem lesznek zavargások.

Én persze remélem, hogy nem lesznek zavargások. Sem Európában, sem Amerikában. De ha mégis, remélem, a „kötvénypiacok” lesznek az első áldozatok.