„Mintha egy darázsfészek lakóit kellene rendbe sorakoztatni, olyanféle feladatnak tűnik értékelőszámba venni a mögöttünk hagyott esztendő hozadékát.

Emlékek százai zúgnak összevissza a fejünkben, egyik hangosabb, mint a másik, valósággal félrelökdösik egymást, hogy rájuk figyeljünk. Időre van szükség, amíg mindezek a helyükre kerülnek, hogy ami mulandó, kihulljon az emlékezet rostáján, ami pedig maradandó, fennmaradjon.

Két sarkos megállapítást azért a tévedés kockázata nélkül máris tehetünk.

Az egyik, hogy a múlt évvel Magyarország ezeregyszáz éves történetének legjobb esztendejét zártuk. A másik, hogy a magyar jobboldal számára politikai értelemben az aranykor, legalábbis egy időre, véget ért. Bontsuk ki kissé mind a kettőt.

Nagy szónak tűnhet, hogy 2019 volt Magyarország történetének legjobb esztendeje, és ha a sikert az ország méretében mérjük, nem is lehet igaz. Ha azonban a mérce ahhoz igazodik, hogy az országlakosok milyen hányada élt elfogadható jólétben és biztonságban, akkor már nem lehetnek kétségeink.”