Ma 2025 július 07. Apollónia napja van. Holnap Ellák napja lesz.
Íme Gyurcsányék újabb pofátlansága

Íme Gyurcsányék újabb pofátlansága

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Hagyják abba a hazug riogatást!

Arató Gergely (DK) napirend előtti felszólalásában a hatéves kortól kötelező beiskolázás új szabályait kifogásolta.

Szerinte ennek megállapítására nem alkalmas egy bürokratikus folyamat. A hivatal papírok alapján dönt a gyermekről, ez egy kaffkai abszurditás – hangoztatta. Véleménye szerint olyan rendszert hoztak létre, amely nem jó senkinek, a gyerek nem számít, az a fontos, hogy a hivatal hozhasson meg minden döntést.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára rögzítette, a kormánynak 2010 óta a gyermek és a család az első, a többi között ezért vezették be a hároméves kortól    kötelező óvodát. Hagyják abba azt a hazug riogatást, miszerint hatévesen a nem iskolaérett gyermeknek is iskolába kell mennie – mondta.

Hangsúlyozta, az iskolaérettség feltételei nem változtak, a szakértők sem változtak, egy dologban van változás: nem lesz különbség településenként az iskolaérettség megítélésében, egységes lesz a gyakorlat.

Szóvá tette, hogy a szocialista kormányok több száz iskolát bezártak, elvettek a pedagógusoktól egyhavi bért, elbocsájtottak 15 ezer pedagógust. Önök ne adjanak tanácsot! – mondta.

MTI - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Gazdaság (740) Történelem (19) Egészség (50) Flag gondolja (42) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Belföld (11) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2986) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Mondom a magamét (8414) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (548) Sport (729) Heti lámpás (404) Nézőpont (1) Tereb (146) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>