Ma 2025 július 07. Apollónia napja van. Holnap Ellák napja lesz.
Gyurcsány magát mentegeti

Gyurcsány magát mentegeti

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Hol a pofátlanság határa?

A hétfői parlamenti ülésen nemcsak Hadházy Ákos ]]>botrányos viselkedése]]> keltett megütközést, Gyurcsány Ferenc is alaposan meghökkentette a közvéleményt. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis miközben Orbán Viktort támadta napirend előtti felszólalásában, emlékezetes őszödi beszédét is elővette, mintegy azt mentegetve.

– Az értelmesebbje érti a beszédnek lényegét. Érti, hogy akár képes vagyok szembefordulni akár a sajátjaim egy részével is. Gyurcsány szerint a haza szolgálata nem történhet meg, ha nem becsületesen teszik, s hozzátette mindehhez: ennek a hazának szüksége van egy becsületes vezetésre.

Vagyis Gyurcsány már úgy magyarázza a tizenhárom éve hatalmas botrányt kiváltó szavait, hogy az egy „korrupcióellenes beszéd” volt, mellyel szembe ment a hozzá közel állók egy részének elfogadhatatlan erkölcsével és kultúrájával.

Az őszödi beszéd azonban olyan részeket tartalmazott, amely alapján éppen a fentiek ellenkezőjét lehet leszűrni.

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”,

„Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a k***a ország”,

„Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük”.

Ezek a mondatok önmagukért beszélnek most is, és tizenhárom évvel ezelőtt is. Akkortájt a balliberális sajtó „igazságbeszédként” akarta előadni a zárt körben készült beszéden elhangzottakat.

Gyurcsány magyarázkodására több kormánypárti politikus is reagált, Orbán Viktor miniszterelnök a beszéd súlyosabb mondatait idézte, majd ]]>úgy fogalmazott]]>: nem tudunk önöktől morális kioktatást elfogadni.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (42) Gazdaság (740) Politika (1582) Tv fotel (65) Mozaik (83) Történelem (19) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Sport (729) Irodalmi kávéház (548) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (8415) Heti lámpás (404) Vetítő (30) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Kultúra (9) Autómánia (61) Belföld (11) Jobbegyenes (2986) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>