Ez utóbbit különösen szeretem. Mégpedig azért, mert a ’68-as gyökerű liberálissá lett értelmiség Joseph McCarthy szenátort nevezte ki a sátánnak, amikor nevezett jóember felállította az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságot, amelynek valódi célja nem volt más, mint hogy felkutassa, lekapcsolja és megbüntesse a kommunista ügynököket. (Szegény McCarthy, Hemingwayt sosem kapta el, pedig ő volt a legnagyobb vad a keresettek népes táborában…)

Szóval a liberálissá lett ’68-as értelmiség nyüszített McCarthy miatt. Pedig akkor még lehetett tisztelni az Egyesült Államokat, éppen a Szovjetunió ellen vívott hidegháborúja miatt. Így volt ez, egészen az öreg cowboyig, Reaganig. De akkor ez az értelmiség igazából rühellte Amerikát, és a Szovjetunió pártján állt. Hát persze. Hiszen maoistaként indultak; balról támadták a szocializmust; rajongtak Pol Potért is; tényleg! Pol Pot Párizsban a Sorbonne-on tanult, aztán hazament, és kiirtotta a népét. Ma a kelet-londoni rapperek mennek haza a sivatagba fejeket levágni késsel. Nincs új a nap alatt…

Most pedig minden az ellenkezőjére fordult.

A Szovjetunióból Oroszország lett, az Egyesült Államokból pedig a demokrácia karikatúrája. Vagyis igazi „liberális” demokrácia.

Ép lelkű, ép igazságérzettel megáldott, kicsit is gondolkodó emberek ma Amerika-ellenesek. És bár félik Oroszországot, és – mint mondtam már – nem szeretnének közös határt maguknak az oroszokkal, de azért számos ponton Putyinnak adnak igazat.

Kivéve a liberálissá lett értelmiséget.

Ők megint megtalálták szarva közt a tőgyét, és most ájultan rajonganak Amerikáért, és úgy gyűlölik Putyint, mint annak idején McCarthy szenátort. Vagy még jobban.

A fene se érti őket.

De azért erre az Amerika- meg Nyugat-ellenességre térjünk vissza egy kicsikét. Mert most az van, hogy az ilyesmi éppen olyan főbenjáró bűnné lett, mint annak idején idehaza a „szovjetellenesség”. Mert ennek a liberálissá lett értelmiségnek muszáj rajongania az éppen aktuá­lis „tekintélyért”, az „erős testvérért”, és muszáj kiátkoznia, aki valamiért „ellenes”.

Muszáj kiátkozniuk tehát azt, aki gondolkodik, és megtagadja az ő ostoba dogmáikat.

Így rághatja szégyenében ökleit manapság az, akinek nem tetszik Amerika politikája, és rühelli az amerikai kulturális expanziót – már amennyiben azt kultúrának lehet nevezni egyáltalán. Ha pedig ezt még egy tankönyvben is meg meri említeni valami megátalkodott nép ellensége, akkor vége a világnak. Ezért aztán Umberto Ecohoz fordulunk, és bele merészelünk olvasni az Új középkor című könyvébe. (Elsötétített szobában, félve, hogy meglát bennünket valamelyik liberális.)

Eco mester pedig így tépelődik:

„Hogy manapság a Pax Americana válságát éljük, az a jelenkori történetírás közhelye immár. Gyermeteg elképzelés volna beskatulyázni az »új barbárokat«, már csak a »barbár« szó negatív és félrevezető képzete miatt is; nehéz volna megmondani, hogy a kínaiak, a harmadik világbeliek vagy a hazai lázadó nemzedék tagjai-e az igazi barbárok, vagy netán a Torinót elözönlő délolaszok, akik egy új, sosem volt Piemontét teremtenek most; s hogy vajon a határokat ostromolják-e (mert még ott vannak) vagy már a társadalmon belül munkálkodnak. Másrészt pedig kik voltak a barbárok az impérium hanyatlásakor: a hunok, a gótok, avagy az ázsiai és afrikai népek, akik a birodalmi központokat bevonták kereskedelmükbe és megkísértették vallásukkal? Egyes-egyedül a Római Civis volt kiveszőben, miként ma a Szabadelvű Polgár, az angolszász ajkú vállalkozó, akinek Robinson Crusoe volt őseposz-elődje és Max Weber a Vergiliusa.”

Hát kérem, egészen pontosan erről van szó. Már annak, aki érti egyáltalán, és Robinson Crusoe-ban nem az idült rasszistát véli felfedezni. Istenem, Istenem…

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu