Több mint két hónap után, hozzánk is megérkezett Antal Nimród legújabb filmje. Amely immáron a második Hollywoodi rendezése. Ráadásul mint tudjuk a Predators-on jelenleg is dolgoznak. Az előzetesek után több dolog is megmaradt, egyrészt jó volt látni, hogy ismert nevek sorakoztak fel a filmben, másrészt pörgősnek tűnt az egész, amolyan kérdőjellel felette, hogy ez bizony akár még jó is lehet, és tartogathat meglepetést. A várakozás elmúlt, a köd elillant, és amit kaptunk, az feleslegesen kidobott 90 perc. Sajnos ennyi fog megmaradni a filmről, és sajnálom, mert sok filmhez hasonlóan, ez is nagy kapufa volt/lett.
A történetről annyit, hogy van egy csapat, akik pénzszállító autóval dolgoznak. Bankokból hozzák viszik a pénzt, rengeteg pénz megfordul a kezük körül. A csapat tagjairól, főleg egyről több mindent is megtudunk. Szülei halála miatt egyedül neveli öccsét, és anyagilag sem áll éppen a legjobban. Viszont katona volt, ráadásul a legjobbak közül, aki szolgálta a hazát. Munkahelyén társai egyik nap viszont erősen megkérdőjelezhető ötlettel állnak elő. Aznap 42 millió dollárt fognak átszállítani, lopják el a pénzt, mondják azt, hogy megtámadták őket, és boldogan élhetik az életüket. Az elején ex-katona barátunk nem akar belemenni a dologba, de a már említett rossz anyagi helyzet miatt ráveszi magát, és elindul az akció.
A film egyébként három - négy napot ölel fel. A csapatról nagyon sok mindent nem tudunk meg, és éppen ezért nehéz is azonosulni velük. Az elején említett kérdőjel végig ott volt/van a film felett. Sajnos nem tud kitörni a középszerből. Nem tudjuk eldönteni, hogy akciót szeretnénk látni, vagy valami karakter-dráma irányába kellene elmozdulni. Jó lett volna egyébként valamelyik mellett letenni a voksot és arra elmozdulni, mert ez így elég nagy maszlag lett. Sajnos, és ez az egy mondat kicsit spoileres is lehet akár, ne várják el tőlünk, hogy a meghaló csapattagok után akár egy könnycseppet is ejtsünk, amikor két mondatot ha hallottunk róluk. Súlytalan az egész, és talán ez idegesített a legjobban.
Pedig a színészek adottak lettek volna. Jean Reno, Laurence Fishburne? Ki ne ismerné a nevüket. Nem egy jó filmben láttuk már őket. Vagy itt van Matt Dillon, akiről ez szintén elmondható. De folytathatom a sort olyan színészekkel, akik sorozatokból lehetnek ismerősök. A csapat tagja Amaury Nolasco, a Prison Break Sucre-ja, vagy kis szerepben, de rendőrt játszik a filmben Milo Ventimiglia, aki a Heroes-ból lehet ismerős (Peter). Az ex-katonát játszó Andre Kinney neve lehet a legkevésbé ismert, de vele is lehetett volna több mindent kezdeni, ha az előbb említett nagy nevek is megmozdulnak kicsit.
Értékelés: A szállítmány - 5/10
Ahogy mondtam a bevezetőben, kihagyott ziccer a film. Nem tudja eldönteni merre menjen, jobbra balra nyúl egy kicsit, és súlytalan lesz az egész. Dráma akar lenni, felvezetés nélkül. Illetve értelmetlen akciójelenetet mutat nekünk, hogy pár percre a helyünkön maradjunk, fészkelődés nélkül.
Reméljük A. N. kezében a Predators sokkal jobban sikerül.
teddike
(
]]>teddike.freeblog.hu]]>)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja