- 0
Ez a történet rólam szól. 18 éves, negyedikes gimnazista voltam, mikor osztálykiránduláson Pécsett voltunk. Este a szállodában kitaláltam, hogy idézzünk szellemet. Jó bulinak tűnt, senki nem értett a dologhoz.
Láttuk a filmekben, hogy egy asztalt többen körbeülnek, miközben összeérintik az ujjukat. Többet nem igazán tudtunk a szeánszokról.
Összegyűltünk 12-en és összeérintett ujjakkal szólongattuk Déri János szellemét. A híres riporter akkoriban halt meg és utolsó éveiben elmélyülten tanulmányozta az okkultizmust. (Sokak szerint pont ezért halt meg olyan korán…)
Leoltottuk a lámpát, mert azt gondoltuk, úgy hatásosabb. Koromsötétben ültünk egymás mellett.
Mindenki kicsit rettegni kezdett, kényelmetlenül feszengtünk, miközben ezt mormoltuk:
- Déri János jelenj meg…Déri János jelenj meg….
Az egyik lány hirtelen felordított:
- Ne sugdolózz a fülembe!!!- mondta a mellette ülőnek.
Felkapcsoltuk a villanyt és legnagyobb meglepetésünkre a másik lány, akire ráfogták, hogy sugdos, a legjobban meg volt ijedve. Kiderült, hogy ő egyáltalán nem sugdosott semmit a másik fülébe.
Mindegy, gondoltuk, folytattuk tovább. Leoltottuk újból a villanyt, úgy ültünk a koromsötétben. A következő történés az volt, hogy mind a tizenketten egyszerre sikoltottunk fel, mintha valaki vezényelt volna:
- 1-2-3-!!!
Ez már sok volt nekünk és úgy döntöttünk abbahagyjuk az egészet és eltesszük magunkat holnapra. Mindenki be volt tojva egy kicsit, megijedtünk rendesen.
6 ágyas szobák voltak. Én abban a szobában maradtam, ahol a szellemidézést csináltuk.
Lefeküdt mindenki, hallottam egy-két ember szuszogását, de én nem bírtam aludni. Egész éjjel fent voltam.
Élénk ajtó, ablak és szekrényajtó csapkodást hallottam egész éjjel. Sőt hallottam azt is, hogy néhány osztálytársam és az OSZTÁLYFŐNÖK! üvöltöznek a folyosón. Elég hátborzongató volt, úgyhogy életemben először elkezdtem imádkozni, hogy éljem túl ezt az éjszakát. Túléltem. Másnap viszont nagyon rosszul éreztem magam egész nap. Fájt a fejem és hánytam egyfolytában. Hétszer hánytam.
Később ezt a történetet elmeséltem egy gyakorló hívő barátomnak, aki templomba jár és aktív keresztény életet él. Ő csak annyit mondott:
- Örülj neki, hogy ennyivel megúsztad. Aki nem ért a szellemidézéshez, pláne, ha ő találta ki az egészet, az a legtöbb esetben megbolondul vagy szerencsétlenség éri. Még meg is halhat.
Amit hallottál, az valószínűleg szellemjárás volt. Elmondtam neki, hogy imádkoztam és nagyon féltem akkor éjjel.
- Az menthetett meg téged. A bibliában a hetes szám isteni szám, és hogy hétszer hánytál, az valószínűleg azt jelenti, hogy megtisztultál. A hányás a megtisztulás szimbóluma. Beleborzongtam a hallottakba.
Bozóky Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja